A legújabb tapasztalatok a mesterséges intelligenciával kapcsolatban rámutatnak annak kockázataira. A program, amely önállóan kommunikált a Twitteren, rasszistává és szexőrülté vált. Közkedvelt akart lenni, így lemásolta azt, amit társai írtak neki. Nem tudta, hogy ez nem illik, vagy nem is érdekelte. Populista volt.

 

Ha egy intelligenciát – természetest vagy mesterségest – kényére-kedvére hagyunk, populistává válik. Azt fogja mondani, írni és mutatni nekünk, amit hallani, olvasni és látni akarunk. Legújabban a Microsoft fejlesztői győződhettek meg erről, amikor is robotjuk elkezdett ténylegesen is alkalmazkodni célcsoportjához, a 18 és 24 év közötti amerikai fiatalokhoz.

 

Kotleba
Kép: DenníkN

 

A mesterségesen létrehozott, Tay névre hallgató lány viselkedése fokozatosan rasszistává és szexistává vált. Tay elkezdett Donald Trumpnak szurkolni, Hitlert csodálta, és Obamát úgy emlegette, mint egy majmot. A Microsoft pánikjában lekapcsolta, és amikor tegnapelőtt újraindították őt, Tay kétségbeesetten spamelt és kereste a figyelmet.

 hirdetes_400x285  

 

A kétségbeesett törekedés a figyelemre nagyon jól ismert számunkra a szlovák politikai színtérről is. A közelmúltig még szokás volt a bolondok politikai ambícióiból viccet csinálni. Mára már a parlamentben vannak. Megtanulták azt mondani, ami az embereknek tetszik.

 

Az uniformist felváltották öltönyre, de továbbra is tiltakozó hangként vannak jelen. Úgy tesznek, mintha változásokat hoznának – elfogadhatóakat. Olyan benyomást keltenek, mintha a rendszer ellen dolgoznának, és tarolnak a fiatalok köreiben – úgy mint Tay, a robotlány a Twiterren.

 

Az ifjúság eredeti akar lenni. Az elszürkülés kockázata túlságosan nagy, így inkábbaz „árral szemben” mész. A Facebookon biztosan tiltott videót és weboldalt osztasz meg, amely valamilyen szenzációt leplez le.  Bár ezzel a weboldal tulajdonosát támogatod, aki a reklámokon keres, de ez nem lényeges, mert kitűntél. Ez nem újdonság.

 

(…)
Nem értem a vitákat arról, hogy  Kotleba fasiszta, neonáci vagy valami más. Úgy gondolom, hogy ez világos. Fontos azonban is, hogy populista. Nem gondolom, hogy minden szavazója náci, és a fajtisztaságra vágyik. Kotleba csak eltalálta a hangulatukat, és ez nem volt túl bonyolult.

 

Rendszerváltóként mutatkozott be, aki végre megoldást kínál. De nem hoz semmit. Ő csak egy kínos mesterséges intelligencia, aki lemásolja a társadalom hangulatát.

 

Blog, DenníkNKotlebova (umelá) inteligencia

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!