Egyáltalán nem tetszik, ahogy Fico beszél velünk. Szombaton ebédidőben a közmédián keresztül üvöltött ránk, mintha az alattvalói lennénk, akik elkedvetlenítették őfelségét, mert nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

 

Teljességgel elfelejtette, hogy az egy párt és kormány vezető szerepét – élén a nagy fejessel – még a múlt évezred végén megtörtük, és hogy egyelőre még mi, polgárok vagyunk ennek azt országnak az urai, és nem ő, akit alárendeltként a köztársasági elnök nevez ki, és csak a harmadik a főméltóságok sorában.

 

Fico úgy viselkedett, mintha a közrádió és az ország is hozzá tartoznának, és ő akarta megmondani, miről hajlandó beszélni és miről nem, és hogy milyen hosszan beszélhet anélkül, hogy a műsorvezető akár egy mukkot is szólna.

 

 hirdetes_400x285  

Fico visszaélt a rádiószerepléssel, hogy minősíthetetlen és trágár módon támadja ennek a nemzetnek az intellektuális rétegét, aminek sajtóképviselőit „mocskos, szlovákellenes prostituáltaknak” nevezte. És egyértelműen kijelentette, hogy ez nem nyelvbotlás volt az idegesség miatt. (…)

 

Így utoljára a kommunista fejesek beszéltek velünk 1989 november előtt. Mikor lelepleztük üzelmeiket, renegátoknak és betolakodóknak neveztek minket. (…)

 

Teljesen lényegtelen, melyik botrányról van szó éppen most. Lajčák szégyenkezhet, és amiatt, ahogy Fico a védelmébe vette, szégyenkezhet ő is. Fico támogatása nélkül ebből a maga diplomáciai tehetségével a külügyminiszter még kiverekedhette volna magát, Fico buldogszerű fellépésével már aligha. Fico vagy-vagy választásra élezte ki a helyzetet. (…)

 

Fico nem beszélhet így velünk! Ma valamely név nélkül megemlített szerkesztők és újságírók. Ki következik holnap? Vegyük fel a kesztyűt, míg nem késő. (…)

 

Dennikn.sk, Miroslav Kusý: Čo si to ten Fico dovoľuje?

Nyitókép: youtube.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!