Gondolta volna? Még a rendrakásnak is szentelnek egy napot…

 

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjában (UNEP) külön szerepet kapott a Takarítás Világnapja, melyet 1992-ben hirdettek meg. Célja, hogy a környezet élhetőbbé váljon. Értve ezt a családi fészkektől kezdve egészen a települések külterületéig, s azon túl…

 

Az ötlet egy 1989. évi vitorlásversenyen részt vevő Ian Kiernantól származott, aki vitorlájával a szeméttel teli óceánba borult. A kezdeményezés jelszava így hangzik: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon!

 

 hirdetes_400x285  
Forrás: life.hu

 

Mint látható, ez a kezdeményezés is a környezettudatos életre próbálja ösztönözni az embereket. Ehhez azóta már próbálják népszerűsíteni a természetkímélő tisztítószereket is.

 

E célból létrejött egy honlap, ahol a mozgalom lényege mellett figyelemmel követhető, hogy az elmúlt évek alatt hol mindenhol kapcsolódtak be a kezdeményezésbe. (Elérhető ITT).

 

Egyre elterjedtebb a jeles nap megünneplése, úgy nevelési intézményekben, mint települési szinten. S az idők múltával, ez a nap szinte előfutárává vált a Nemzetközi hulladékgyűjtő napnak

 

Óvjuk környezetünk és szeretteink életét! Tegyük hát a szemetet tegyük a helyére (szemetes kosár), s éljünk elővigyázatosabban!

 

Forrás: felsofokon.hu/jelesnapok.oszk.hu,wikipedia.orgrendteremto.hu

Nyitókép: jelesnapok.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!