Nyitókép: Pixabay

 

Károsíthatják a szívet az e-cigaretták – derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.

 

A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívrohamok egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre. A belélegzett gőzben lévő vegyi anyagok kockázatot jelenthetnek, amelynek felmérését azért is tartják fontosnak a szakemberek, mert egyre több tinédzser szokik rá az elektromos cigarettára.

 

 hirdetes_810x300  

Az Amerikai Kardiológusok Társaságának folyóiratában bemutatott tanulmányukban a stanfordi kutatók laboratóriumi Petri-csészében az egészséges emberi erek falán lévő sejteket növesztettek, amelyeket kitettek hat különféle e-cigaretta-ízesítésnek, vizsgálva, hogy a nikotin mellett az ízesítőknek van-e bármilyen hatása.

 

A sejteket megfürösztötték olyan vérben, amit az emberektől e-cigaretta elszívása után vettek, így jutnak el a gőzben lévő vegyi anyagok a szív- és érrendszerbe. Majd összehasonlították a sejtek kitettségét a nem dohányzóktól vett vérével és a hagyományos cigarettát szívók vérével.

 

A gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változtatta az erek működését, ami növelheti a szívbetegségek kockázatát – írták a kutatók tanulmányukban. A fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában a sejtek mutattak károsodást és gyulladást, kevésbé voltak képesek új ér formálására vagy sebek begyógyítására.

 

Az amerikai közegészségügyi szakembereket aggasztja, hogy robbanásszerűen megnőtt az e-cigarettát szívó fiatalok száma. Joseph Wu, a stanfordi intézet igazgatója szerint nem csak a fiatalok miatt végzik kutatásaikat. Wut aggasztja a szívbetegek sorsa, akik azt gondolhatják, hogy a dohányról az e-cigarettára való áttérés elég védettséget nyújt.

 

„Ez egy figyelmeztetés, hogy az emberek ne legyenek nyugodtak és ne gondolják, hogy az e-cigaretta teljesen biztonságos”

 

– tette hozzá.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!