Nyitókép: 24.hu

 

Szlovákiát az utóbbi napokban szúnyoginvázió gyötri. De mégis mivel tudjuk távol tartani, illetve éppen ellenkezőleg, bevonzani ezeket a vérszívó rovarokat?

 

A Reader´s Digest olyan tanácsokkal látta el az olvasókat, amelyek betartásával valamelyest nekünk is sikerülhet a szúnyogok elleni védekezés.

 

 hirdetes_400x285  

Szeretik a sört

 

A japán kutatók tanulmányából kiderült, hogy már egyetlen sör elfogyasztása is bevonzza a szúnyogokat. A Kentucky Egyetem rovartani részlegének szúnyogszakértője, Grayson Brown elmondása szerint a felnyitott sörből szén-dioxid szabadul fel, ami vonzza az emlősökkel táplálkozó szúnyogokat. A szúnyogok ugyanis az emlősökhöz való közeledésük során is szén-dioxidot használnak.

 

A leggings a kedvenc kiegészítőjük

 

A Journal of Insect Science tudományos folyóirat publikációjában olvasható, hogy ez a népszerű, testhez simuló nadrág nem véd meg a szúnyogoktól.

 

„Éppen ellenkezőleg, az elasztán vonzza őket, így képesek rajta átcsípni“

 

– mondta Stacy Rodriguez, a tanulmány szerzője.

 

Előnyösebb bővebb ruhákat hordani, ugyanis ilyenkor a szúnyog sokkal nehezebben fér hozzá a csupasz bőrhöz. A bő ruha másik előnye az, hogy hidegen tart, és a meleg által űzött szúnyogot eltereli az emberi testtől.

 

Nem szeretik az illatos virágokat és növényeket

 

A szúnyogok nem kedvelik a kellemesen illatozó virágokat és növényeket, beleértve a rozmaringot, citromfüvet, levendulát, körömvirágot, bazsalikomot, borsmentát és fokhagymát.

 

A szúnyogoknak nagyon kifinomultak az érzékelő mechanizmusaik, amit a virágzó-, illetve a házi gyógynövények aromája elnyom. Amennyiben nem érzik a bőr, a vér és az izzadság szagát, más „áldozatot” keresnek maguknak.

 

Fotó: Gyógyszer Nélkül

 

Egy kevés állott víz is elég a szaporodásukhoz

 

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal tájékoztatása szerint a szúnyogok a flakon kupakjában maradt állott vízben is képesek tojásokat rakni. Amennyiben szeretnénk megakadályozni, hogy az udvarunkon túlszaporodjanak a szúnyogok, akkor ürítsünk ki, tisztítsunk ki, fedjünk le vagy dobjunk ki minden olyan tárgyat, ami felfogja a vizet – pl. gumiabroncsot, vödröket, virágtartókat, játékokat, medencét vagy szemétkosarat. A víz a szúnyog számára élelemforrás, hiszen a vízben olyan részecskék fordulnak elő, amivel a szúnyogok táplálkoznak.

 

Nem szeretik a füstöt

 

Eléggé valószínűtlen, hogy a szúnyogok a tábortűz során is megkeserítenék a nyári éjszakánkat, ugyanis a füst eltompítja az érzékelésüket. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a nagyobb hatás érdekében dobjunk a tűzbe levendulát, borsmentát, citromfűt vagy zsályát.

 

A nőstény szúnyogok telhetetlenek

 

A nőstény szúnyog addig folytatja a csípést és a vérszívást, amíg a hasa meg nem telik (megközelítőleg 0,001 és 0,01 milliliter vérrel). Amennyiben a vérszívást azelőtt befejezi, hogy megtelne a hasa, újabb „áldozatot“ szemel ki magának. Ezután a nagy lakoma után két-három napot pihen, majd tojásokat rak. Miután mindez megtörtén, újra készen áll a „habzsolásra“.

 

Fotó: Femina.hu

 

A nullás vércsoportot kedvelik

 

Joseph Conlon, az Amerikai Szúnyogellenőrzési Szövetség tanácsadója szerint az, hogy mennyire vonzzuk a szúnyogokat, részben a genetikától is függ. Bizonyos baktériumok, amiket a bőrünk az izzadás során produkál, különösen vonzó lehet a szúnyogoknak. A szövetség egy 2004-es tanulmánya szerint a szúnyogok leginkább a nullás vércsoporot szeretik.

 

Az izzadtság szaga is vonzza őket

 

A szúnyogokat vonzzák az izzadságban megtalálható baktériumok és vegyi anyagok is, beleérve a tejsavat. Marie Jhin bőrgyógyász szerint nem árt, ha óvatosak vagyunk a kinti tornával, ugyanis a szúnyogok érzik és szeretik ezt nedves testmeleget. Mivel a sötét ruha melegít, ezért ha lehet, kerüljük.

 

HNonline.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.