Nyitókép: babanet.hu

 

Az utóbbi években visszatérő téma a védőoltás. Sokan gondolják úgy, hogy a gyermekeknek adandó kötelező védőoltások is veszélyesek, megint mások pedig amellett foglalnak állást, hogy nagy a veszélye annak, ha a gyermek ezeket az oltásokat nem kapja meg. Még maguknak az orvosoknak a véleménye is gyakran megoszlik ez ügyben. Járjunk akkor utána és keressünk példákat, szakvéleményeket a nagyvilágból!

 

A védőoltások hatásmechanizmusa

 

Az immunizálásnak, vagy védekezésnek két fajtáját különböztetjük meg, aktív és passzív immunitást.

 hirdetes_810x300  

 

Aktív immunizáció esetén a szervezetbe legyengített kórokozót juttatunk, így a szervezet antitesteket termel. Ezzel nem váltanak ki veszélyes betegséget, de a támadásba lendült mikrobákat, mint idegen betolakodókat azonosítja a szervezet, ami immunreakciót vált ki. Ha ezután az igazi kórokozóval találkozik a szervezet, már sokkal felkészültebben és hatékonyabban tud reagálni, és a kórokozót ártalmatlanítani. Mivel a memóriasejtek hosszú ideig élnek, a védőoltás több évig, akár egész életen át biztosítja a védelmet.

 

Passzív immunizáció esetén egy másik szervezettel (mondjuk egy állati testtel) termeltetik meg a szükséges antitesteket, majd az így nyert vakcinával oltják be az embert. Az ilyen oltóanyag csak viszonylag rövid ideig képes kifejteni hatását.

 

A védőoltások kockázata

 

Dr. Kohán József, a szegedi SzTE bőrklinikájának volt vezetője és a Forrás Magánklinika Cure Orvosi Kft. volt vezérigazgatójának véleménye szerint is az ismételten beadott oltóanyagok esetén súlyos védekező reakciók léphetnek fel, ha antitestek képződnek az állatból nyert oltóanyag valamely összetevője ellen. Dr. Kohán véleménye szerint az AIDS betegség feltehetően a polivo-védőoltás szérummal terjedt át az emberre.

 

Az oltóanyag tartalmazza a legyengített kórokozót, antigényt, valamint adalékanyagokat, mint tartósítószer, higany, melyek szintén károsak lehetnek az emberre.

 

A japán kormány betilt bizonyos oltásokat

 

Annak ellenére, hogy a gyógyszergyárak és a gyógyszerlobbi hevesen tiltakozott a japán kormány betiltotta a kanyaró, mumps és a rubeola elleni vakcinát az 1993-as oltási törvényében, miután rekord számú gyermek esetében alakultak ki mellékhatások, köztük agyhártyagyulladás, végtagvesztés és halál.

 

Kép: titokterminal.hu

 

Az MMR oltás mellékhatásai minden 68-ik gyermeket sújtották, így megpróbálták a vakcina egy másik változatát használni, de az eredmény így sem lett sokkal pozitívabb. Így az oltást teljesen betiltották. Négy évvel később az Egészségügyi minisztérium megállapította, hogy az oltás felfüggesztése nem okozott növekedést a kanyaró okozta halálesetek körében.

 

A kérdés ezek után az, hogy akkor valójában segít-e az oltás valamiben, vagy csak kockázatot vállalunk vele?

 

A japán kormány 2013-ban felfüggesztette a HPV elleni oltást is, miután túl sok káros mellékhatásra derült fény.

 

Hiroko Mori a Japán Nemzeti Közegézségügyi Intézet fertőző betegségek osztályának volt vezetője szerint: „Az orvostudomány állítólag a gyógyításról szól, de a csecsemők, akik nem tudnak beszélni, szükségtelen oltásoknak vannak kitéve, mert a szülők félnek. A gyerekek elveszítik azon képességüket, hogy természetes módon gyógyuljanak meg.”

 

Egyébként a japánok a világ legegészségesebb és leghosszabb életkort megélő emberei, valamint a japán csecsemők halálozási aránya a legalacsonyabb.

 

Halálesetek

 

2019. szeptember 18-án, szerdán, a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda 6.a osztályos tanulója, Zsombor is megkapta a 2019-2020-as tanév Egészségügyi Munkaterve szerinti oltóanyagot. 2019. szeptember 21-i szombat reggelén Zsombor már nem ébredt fel, otthonában meghalt.

 

2017. februárjában Hódmezővásárhelyen halt meg egy Ádám nevű kisfiú. A kisfiú belázasodott és testében gyulladások jelentkeztek. A szegedi gyermekgyógyászati klinikán jöttek rá az orvosok, hogy tüneteit Micobacterium bovis okozza, amely gyengített formában a BCG-oltásban is megtalálható baktérium. Életét már nem sikerült megmenteni.

 

Természetesen a kiragadott két példán kívül rengeteg védőoltásokkal kapcsolatba hozható halálesetet lehetne ide idézni a nagyvilágból, viszont ellenpéldák is akadnak, amikor is az oltás hiánya okozott problémát. Akad továbbá olyan eset is, amikor egy gyermek az oltás ellenére elkapta mondjuk a bárányhimlőt.

 

Magyarországon

 

Magyarországon a hatályban lévő jogszabályok szerint a következő betegségekre kötelező a védőoltás: tuberkolózis, diftéria, szamárköhögés, tetanusz, gyermekbénulás, Haemophilus influenza B, mumps, kanyaró, rubeola, pneumococcus.

 

A kötelező védőoltás elmulasztását Magyarországon a következőképpen szankcionálják: Közigazgatási eljárási bírság 5000-500 000 Ft közötti összeg, mely ismételten kiszabható. Ehhez hozzá jöhet még szabálysértési bírság 5000-től 150 000 Ft-ig terjedő összeg.

 

Ez a hatalmas összeg sok család számára megfizethetetlen, ennek folyományaként nyomorba döntheti a családot, kockára téve ezzel a gyermek jövőjét is. Vagyis az állam egy ilyen hatalmas összeg kiszabásával a gyermeket is sújtaná és életét akár egy életre megbélyegezheti a szülői mulasztás miatt.

 

Szlovákiában

 

Jelenleg Szlovákiában a gyermekeknek 10 súlyos fertőzés elleni védőoltáson kötelező részt venniük, mégpedig: a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a B típusú hepatitisz, az invazív hemofiliás fertőzések és pneumococcus megbetegedések, a himlő, mumpsz és rubeola elleni védőoltáson.

 

Szlovákiában idáig a kötelező védőoltás megtagadásáért kiszabható legmagasabb bírság 331 euró volt. Azonban az Egészségügyi minisztérium idén márciusban bejelentette, hogy egy új törvényjavaslat szerint csak azokat a gyerekeket fogják felvenni az óvodákba, akik megkapták a kötelező oltásokat. Az a gyerek, amelyik nem kapta meg oltását, nem lesz jogosult az óvodai oktatásra. Vagyis itt is érvényes az, ami Magyarország esetében, hogy a szülői mulasztás miatt a gyermek kerül hátrányos helyzetbe, akit pedig kiskorúsága miatt a felelősség nem terhel.

 

A törvényjavaslat idén szeptemberben második olvasatban került a parlament elé és valószínűsíthetően a jövő évben tervezik elfogadni.

 

Európa többi országai

 

Európa legtöbb országában, -ahol az egészségügyi rendszerek fejlettebbek -, mint Ausztria, Németország, Svájc és Nagy-Britannia, csak ajánlják a védőoltásokat, de nincs kötelezővé téve. Mindezek ellenére nincs arra vonatkozó adat, hogy ezekben az országokban a gyerekek egészségtelenebbek lennének és magasabb lenne a gyermekhalálozási arány.

 

Mindezeket és Japán példáját figyelembe véve kérdés, hogy kiknek az érdekeit szolgálják akkor a kötelező védőoltások?

 

A gyógyszergyárak érdekei

 

Természetesen a gyógyszergyáraknak érdekükben áll minél több védőoltás kötelezővé tétele, hiszen ez számukra hatalmas bevételi forrás. Így nem meglepő, hogy lobbizni is képesek a védőoltások kötelezővé tétele érdekében.

 

Bizonyára mindenki emlékszik még a H1N1 vírus körüli hónapokig tartó hírkavalkádra, amikor bizonyos országokban állítólag megbetegedett néhány ember és hosszú ideig világjárvánnyal riogatott mindenkit a média és a sajtó. A nagy riadalomkeltés ellenére, az emberek nagyobbik része nem volt hajlandó magát beoltatni, mégsem lett a dologból tragédia.

 

A gyógyszeripar évi 1100 milliárd dolláros üzlet a világban, tehát az egyik legnagyobb üzlet bolygónkon.

 

Néhány stratégia, amivel a gyógyszergyárak nyereségre tehetnek szert:

 

1. Az egészséges határérték leszállítása

 

Például a vércukorszintnek papírforma szerint hivatalosan rögzített határértéke van. Tegyük fel, hogy 9-es értékig normális a vércukorszint. Hogyan csinálnak pillanat alatt sok millió új beteget? Összeül egy tudományos bizottságot, akik leszállítják a határértéket 6,3 értékre. Onnantól kezdve, ha valakié ezt meghaladja, kapja a gyógyszert a betegségére. Ezért csökkenik apránként a határérték évről-évre. Ugyan ezek a dolgok érvényesek a vérnyomásra, vagy a vérkoleszterin szintre.

 

A dolog kiválóan működik, mert máris van több millió új beteg, akiknek el lehet adni a gyógyszert.

 

2. Az egészséges táplálkozás manipulálása

 

Ha az emberek egészségesebben táplálkoznak, kevésbé betegszenek meg, az egészséges embernek pedig nincs szüksége gyógyszerre sem. Ez profit kiesést jelent a gyógyszergyárak számára. Ezért összeültetnek ismét egy tudományos bizottságot, akik felfedezik például azt, hogy az amúgy egészséges só fogyasztása káros, és le kéne csökkenteni a napi bevitelét.

 

Az állami hivatalok pedig gondolkodás nélkül intézkednek, hogy csökkentsék a só fogyasztását például az iskolákban. A gyerekek máris kevesebb sót fogyasztanak, és mivel a sóhiányos embereknek gyakrabban van fejfájásuk, el tudnak nekik adni például fájdalomcsillapító gyógyszereket. Ugyanez a stratégia a magas zsírtartalmú ételek esetében is és még sorolhatnánk.

 

3. Konkurencia kiiktatása

 

Sokféle táplálék-kiegészítőt ismerünk, melyeket alkalmazva egészségesebbek lehetünk, viszont ez a gyógyszergyárak számára ismét profitkiesést jelent. Ezért igyekszenek kideríteni ezekről, hogy károsak, hogy azután be lehessen tiltani. Mindenki tudja, hogy nagyon szigorúak az egészségügyi előírások, ha valaki szeretne forgalomba hozni egy új készítményt. Viszont az alkohol, a cigaretta és sok gyógyszer, melyek mellékhatásai sok esetben nagyon súlyosak lehetnek, mégis legálisan forgalmazhatók.

 

Tehát az állam dönt helyettünk

 

A fentebb leírt dolgokból is látszik, hogy a gyógyszeripar számára nem üzlet az egészség, így nem áll érdekükben, hogy egészségesebbek legyünk.

 

Egy laikus ember számára úgy tűnhet, hogy az lenne a cél, hogy gyermekeink egészségesebbek legyenek és csökkenjen a gyermekhalálozási arány. Ám, ha valóban gyermekeink jövőjét tartják szem előtt, akkor hogy tilthatják ki őket az óvodából szülői mulasztás miatt?

 

Nálunk tehát ezzel kapcsolatban nem jár a választás joga, mint az osztrákoknak, németeknek, svájciaknak, vagy az angoloknak.

 

Ha Szlovákiában elfogadják a kötelező oltásról szóló törvénytervezetet, akkor azok a gyerekek, akik nincsenek beoltva, nem járhatnak majd óvodába. Ezzel szeretnék tehát rákényszeríteni a szülőket, hogy csemetéjüket beoltassák. Sok szülő viszont bizalmatlan az oltásokkal szemben, mert sem a vakcinák hatékonyságáról, sem biztonságosságáról vizsgálatok nem készültek. A haláleseteket, a japán felmérést és az esetleges szövődményeket figyelembe véve pedig az oltóanyagok megbízhatósága is erősen megkérdőjelezhető.

 

Végh Tamás

Felhasznált források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.