Nyitókép: TASR

 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter arra kéri az ambuláns orvosokat, hogy vizsgálják ki a pácienseket és végezzék el az éves szűrővizsgálatokat.

 

Erről hétfőn az egészségügyi minisztérium tájékoztatott, egyúttal rámutatott arra, hogy a húsvéti ünnepek óta folyamatosan megvalósításra kerülnek a koronavírus-járvány miatt elhalasztott műtétek.

 

 hirdetes_810x300  

„Arra kérjük az ambuláns orvosokat, hogy ne hanyagolják el azokat a pácienseiket, akiknek rosszabbodhat az egészségügyi állapotuk. Egyúttal a szűrővizsgálatokat is el lehet végezni. A pácienst telefonos egyeztetés után konkrét időpontra rendeljék be, miután meggyőződtek arról, hogy nem mutatkoznak nála a vírus tünetei“

 

– mondta Krajčí, majd hozzátette: az orvosok a kivizsgálások során használjanak védőfelszerelést és tartsák be a higiéniai előírásokat.

 

Az egészségügyi miniszter szerint némelyik egészségügyi intézményben a mammográfiai vizsgálatokat elvégzését is újrakezdik, de a döntés az adott intézmény helyi menedzsmentjétől függ.

 

 „Azokra a páciensekre is gondolunk, akiknek eltolták a műtétjeiket. A kedvező járványügyi helyzetre való tekintettel felszólítjuk a kórházakat és az orvosokat, hogy kezdjék meg a tervezett műtétek elvégzését“

 

– jelentette ki Krajčí.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!