Nyitókép: humblemusings.com

 

A koronavírus-járvány ugyan már visszaszorulóban van, és az óvintézkedéseken is fokozatosan enyhítenek, teljes szabadságunkat mégsem kapjuk még vissza. Az egészség megőrzése továbbra is a legfontosabb.

 

Március óta a „bezártság”már szinte az emberek agyára megy. Nem ezt a korlátozottságot szoktuk meg. Lassacskán ugyan többfelé újra megkezdik a munkát, beindul a termelés, viszont mégis rengeteg szabadidőnk marad, amit nem tölthetünk majd aszerint, ahogy azt a vírus nélküli időszakban tennénk. Mégis, valamit kezdenünk kell a felgyülemlett időnkkel, hogy ez az embertpróbáló időszak ne tegye teljesen tönkre lelki békénket.

 

(Kép: archív)

 

 hirdetes_810x300  

A kavargó gondolataink kikapcsolása és fantáziánk bekapcsolása érdekében olvassunk. Az olvasás számos jótékony hatással van lelkünkre és tudásunkra egyaránt.

 

Javunkat szolgálja a nyelvtanulás is. A lehetőségek-tára e téren hatalmas, mindössze arra van szükség, hogy összpontosítsunk, s időt szánjunk rá. A jövőben lehet épp olyan helyen kirándulunk majd, ahol hasznát is vehetjük. A technika segítségével rengeteg képzésen is részt lehet venni.

 

(Kép: archív)

 

Lehetőségeinkhez mérten kialakíthatunk otthonainkban egy kegyhelyet, ahol az ima által bármikor erőt, nyugodtságot, szeretetet kaphatunk. Ez továbbra is nagyszerű idő az hitélet elmélyítésére. Emellett, ha egyénileg nem szeretnénk, nyugodtan kapcsoljuk be internetet és keressünk rá, mert számtalan helyen közvetítenek szentmisét vagy közösségi imádkozást.

 

Nagyszerű programok az otthonainkban – Zene, olvasás, hangos könyv, koncertek

 

Kultúra nélkül sem kell maradnunk, hiszen a média segítségével színházakba, mozikba „mehetünk”, kiállításokat „tekinthetünk meg”, előadásokat is hallgathatunk.

 

Gyógyír, jókedvet hoz a zenehallgatás. Előkereshetjük régebbi lemezeinket, CD-inket, így akár régi élményeket, érzéseket is felidézhetünk. S ezáltal újraélhethetjük azokat. De a mai slágerek is segítenek a kikapcsolódásban.

 

Kipróbálhatjuk magunkat kézműveskedésben, barkácsolásban. Ha nincs benne tapasztalatunk, az interneten változatos tippeket találhatunk, köztük sok esetben az elkészítés leírásának részletes módjáról is.

 

Kép: Kiss Lampár Éva közösségi oldala

 

Főzőcskézésre, sütögetésre is időt szánhatunk. Az elmúlt hetekben láthattuk, hogy többen kezdtek el kenyeret sütni. Nyugodtan próbáljunk ki egy-egy eltett receptet is, melynek elkészítésére eddig nem volt időn, vagy nagymamáink receptjeit is előkereshetjük, hogy a szinte már elfeledett ízeket újra érezhessük.

 

(Fotó: archív)

 

A rég halogatott házi teendők elvégzése. Ha már túl vagyunk a szekrényeken, az ágyak- és ülőgarnitúrák rakódhelyében való tisztogatással, ha már mindent kitakarítottunk, s megvan a rutin, és már a kerti munkák is elvégzésre kerültek, s a nagymosás is megtörtént, akkor okvetlenül fordítsunk időt a javításra, szerelésre. Mindig akad egy-egy „mozgó” kilincs, vagy éppen lyukas póló.

 

 

Ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem, hiszen a kanapéról a székre ülés, s onnan az ágyba való huppanás nem elengedő a szervezetünknek. Sőt, idővel próbára is teszi azt. Nem beszélve a hátgerincünkről és az izmainkról. Testünket átmozgathatjuk akár a szobában a TV képernyők előtt, hiszen egyes csatornák tornagyakorlatokat sugároznak. A közösségi médiában is láthatjuk, hogy néhány fitneszguru, sportember közös mozgásra csábítja az otthonlévőket. Az sem kifogás, hogy az élő közvetítést nem követhetjük figyelemmel, hiszen ezek a videók visszatekinthetőek.

 

Kápráztató csallóközi tavasz – Képriport

 

Ezek a napok remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy akár a természetbe is kimenjünk. A tavaszi látkép ilyenkor gyönyörű. Megcsodálhatjuk a kincseit, miközben lelkünk harmóniába kerül.

 

 

S mindemellett okvetlenül szánjunk idő a szeretteink, barátaink felhívására, üzenetek küldésére. Mert ugyan a szigorítások lassacskán enyhülnek, de a járvány nyomot hagy bennünk, s még korántsem mondhatjuk, hogy eltűnt, fellélegezhetünk. Ezért van szükségünk egymásra, egy-egy szóra, törődésre, s arra, amit a Wellhello énekel legújabb slágerében: öleljük egymást szavakkal…

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.