Nemes ötletet valósítottak meg az Érsekújvári járás községében.

 

Példaértékű kezdeményezésre került sor Kamocsán. Az újonnan alapított gyógynövénykertben többek között menta, bazsalikom, készíthető  gyógytea is található. Már a közösségi kertben tartózkodás élménye is felbecsülhetetlen értékű. Egy kellemes séta, az illatok varázsa és az egészséges kikapcsolódás jó hangulatot kölcsönöz. Az ötlet eredetéről és a kertbéli lehetőségekről Lukács Katalin ötletgazdát kérdeztük.

 

 

 hirdetes_810x300  

Honnan jött az ötlet, hogy egy gyógynövényes kertet alakítsanak ki a községben?

 

Az ötlet egy valticei kirándulásig (Csehország) nyúlik vissza, ahol a csodálatos kastélyparkban egy gyógynövényes kert található vízcsappal és kiskannákkal felszerelve. Az ágyások közt járkálhatnak a gyerekek és locsolhatják a növényeket. A mi kertünket mezítlábas parkkal kombináltuk, hogy a növények nézegetése, simogatása és az illatok belélegzése még egy plusz élménnyel is bővüljön; a kavics, tégla és mulcs meztelen lábbal való tapintásával.

 

 

Ki kezdeményezte?

 

A Posta Bank „Nápad pre tri generácie” 2018. év végi kiírására írtam meg a pályázatot Kamocsa község nevében, ahonnan 1600 eurót kaptunk a közösségi kert létrehozására. 2019 tavaszán realizáltuk a projektet. Kezdeményezésünket Lukács Imre polgármester is támogatta. A terveket községünk szülöttje Nagy Enikő készítette, aki jelenleg Budapesten él, és szakmáját tekintve fitopatológus, a gyógynövényekre szakosodott szakember. Az Enikő által tartott előadáson pedig megtudhattunk sok mindent a gyógynövények felhasználásáról, valamint teákat is kóstolhattunk, amelyeket helyben főzött az általa szárított növényekből.

 

Kik végezték el a kerttel kapcsolatos munkálatokat?

 

A falu apraja-nagyja bekapcsolódott a munkálatokba.

 

Mikor adták át a kertet?

 

Az ünnepélyes átadásra a 2019-es falunapon került sor, nagy sikerrel.

 

 

Kik tartják rendben, ápolják a növényeket?

 

A kertet közösen tartjuk rendben, a növényeket közösen ápoljuk, használjuk, hiszen ez egy közösségi kert.

 

Fel is használják a gyógynövényeket?

 

Én személy szerint mentát, bazsalikomot és zsályát is vittem haza, szárítottam meg és használtam a télen főzéshez, teára. Tudomásom szerint a falu közmunkásai is innen származó növényekből főztek teát maguknak, de például a nyári bibliatábor résztvevői is a kertből származó snidlinggel megszórt kenyeret ettek tízóraira.

 

Az ágyások üres részeibe pedig önkéntesek paprikapalántát ültetnek, ami érdekes színfoltja a kertnek. És ha már a színeknél tartunk, a kert közepén vadvirág-ágyás pompázik, amely talán éppen a jelen időszakban a legszebb.

 

 

Miképp látogatható a kert, milyen nyitvatartás mellett üzemel?

A kert nyilvános helyen, a kultúrház, a focipálya és a gyermekjátszótér szomszédságában található. Bármikor látogatható.

 

Mi a céljuk vele?

A kerttel a célunk egyrészt a közösségépítés: a gyerekek lelkesedésének, lendületének és az idősebbek tapasztalatainak ötvözése az aktív felnőtt korosztály fizikai erejével. A kerttel kapcsolatos tevékenységek összehoztak egy kis csapatot, amely nagy lelkesedéssel vesz részt a falu közterületeinek a szépítésében, rendbetartásában. Reméljük, gyermekeink példát vesznek majd rólunk, és aktív tagjai lesznek a közösségnek. Másrészt hosszú távú környezetvédelmi célokat tűztünk ki magunk elé: szeretnénk minél több rovar-, madár-, méh- és EMBERbarát területet kialakítani szeretett falunkban.

 

Az idén újra nyertünk egy jelentősebb összeget a Posta Bank pályázatán, amelyet szárazkert kialakítására használunk fel a helyi központi park területén, valamint a dm-Spoločne pályázatán elnyert összegből, mintegy a gyógynövénykert folytatásaként, bogár- és madárbarát kertet szeretnénk kialakítani, ahol mi, emberek és a minket szolgáló kis lények is jól érezhetik magukat.

 

 

Laky Erzsébet

Fotók: Lukács Katalin

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.