Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

A majomhimlővel kapcsolatos eddigi ismeretek nem utalnak arra, hogy a vírus úgy terjedne mint a COVID-19 – mondta Boris Klempa virológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központjának (BMC SAV) munkatársa a TASR-nek.

 

„Még a jelenlegi, európai terjedés mellett is viszonylag intenzív, szoros érintkezésre van szükség a fertőzés átadására, és a leggyakrabban nemi érintkezésről van szó“

 

– mondta Klempa. Szerinte a cseppfertőzéses átadás is lehetséges és dokumentált.

 

 hirdetes_400x285  

„Azonban nem aeroszolos átadásról van szó, mint a koronavírusnál, hanem nagyobb cseppekben történő átadásról, amelyek nem a levegőben lebegnek, ezért nagyon szoros, szemtől szembeni érintkezést igényelnek“

 

– magyarázta a virológus.

 

Emellett Klempa szerint elsősorban azok az emberek fertőzőek, akiknél már jelentkeznek a betegség tünetei, így az ő elkülönítésüket könnyebben meg lehet valósítani. A virológus továbbá azt is megjegyezte, a COVID-19-től eltérően a majomhimlőnél az izoláció és a karanténintézkedések sokkal hatékonyabbak.

Klempa arra is rámutatott, hogy az idősebbek (1980 előtt születettek) még kaptak oltást a valódi himlő ellen.

 

„Mivel a valódi himlő okozója, a virola vírus, és a majomhimlő okozója, a monkeypox vírus szoros rokonságban állnak egymással, ezért keresztvédelemről van szó. Ez a védelem azonban biztosan nem lesz száz százalékos, és nem is szabadna erre hagyatkoznunk“

 

– mondta. Általánosságban azonban a gyermekeknél és a gyenge immunrendszerrel rendelkezőknél nagyobb az esélye a betegség súlyos lefolyásának.

 

Már több európai országban, köztük Csehországban is jelentettek majomhimlős eseteket, viszont Szlovákiában eddig még egyetlen esetet sem azonosítottak.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!