Nyitókép: Getty Images/iStock

 

A szilveszteri ünnepségek alatt figyelni kell az elfogyasztott alkohol mennyiségére is. Túlzott fogyasztása után növelni kell a folyadékbevitelt. Erre hívta fel a figyelmet a Szlovák Obezitológiai Egyesület alelnöke, Peter Minárik.

 

„A legalkalmasabbak a citromlé hozzáadásával készült gyümölcslevek és ásványvíz, a gyógyteák, a probiotikus kultúrákat és hasonlókat tartalmazó italok, valamint a megfelelő testmozgás, amely felgyorsítja az alkohol kiürülését a szervezetből”

 

– pontosította.

 

Minárik szerint a kávé nem gyorsítja fel az alkohol lebontását a szervezetben.

 hirdetes_810x300  

 

„Az alkohol felszívódik a szervezetben, az agyban lévő struktúrákhoz kötődik, csillapító hatását a kávé serkentő hatása nem tudja elnyomni”

 

– magyarázta. Szerinte a májnak időre van szüksége az alkohol lebontásához.

 

Arra is figyelmeztetett, hogy ne keverjünk össze különböző típusú alkoholos italokat és ne igyunk alkoholt éhgyomorra.

 

„Aki nem tudja elképzelni az ünnepeket italozás nélkül, válassza a legszárazabb, minél alacsonyabb maradékcukor-tartalmú fajtákat”

 

– tette hozzá, hozzátéve, hogy különösen érdemes kerülni a csokoládé- vagy tojáslikőröket.

 

Minárik szerint az alkoholtartalmú italok nem tartoznak az ivási rendszerbe.

 

„Mérgező és addiktív anyag (alkohol) tartalmuk mellett vízhajtó hatásuk is van, így a szervezet kiszáradását okozhatják“

 

– mutatott rá.

 

Kiemelte, hogy az alkohol nem oldja fel az elfogyasztott zsírt.

 

„Az orvostudomány szerint tévedés azt hinni, hogy ha nagy mennyiségű zsíros és sült ételt fogyasztunk el, akkor segít, ha azt alkohollal öblítjük le, ami állítólag „feloldja” az elfogyasztott zsírt és ezáltal megkönnyíti az emésztést“

 

– tette hozzá.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.