Nyitókép: AGEL

 

Az AGEL komáromi kórház felújította a hematológiai-transzfúziós osztály donor részlegének helyiségeit önkéntes véradói számára. A helyiség, ahová a véradók mindennap járnak, már kicsi volt, ezért döntöttek a rekonstrukciója mellett.

 

A komáromi kórház nagyra értékeli a donorok véradáshoz való hozzáállását. A donorok Komáromból és a környező településekről is szívesen érkeznek a hematológiai és transzfúziós osztályra, ezért úgy döntött a kórház vezetése, hogy szebbé varázsolja ezeket a helyiségeket. Bővült a véradói rész, kicserélték a nyílászárókat és a padlót. A hematológiai és transzfúziós osztály három új ágyat is kapott, amelyek nagyon kényelmesek a véradók számára.

 

 hirdetes_810x300  

 

A felújított helyiségben az első donor Nikolett volt, aki már hatszor adott vért.

 

„Nagyon örülök, hogy a kórház felújította ezeket a helyiségeket, és ilyen szép helyen adhatok vért”

 

– mondta a donor.

 

 

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a véradó jól érezze magát nálunk, hogy a helyiség, ahol a vért adják, professzionálisan felszerelt, ugyanakkor kényelmes és egy kicsit színes is legyen. Szeretnénk, ha a véradó tudná, hogy nagyon fontos számunkra, hogy rendkívül nagyra értékeljük. Azok a véradók, akik több évtizede visszatérnek hozzánk, újra és újra megérdemlik erőfeszítéseinket. Az ápolók, orvosok nemcsak tudásukat, hanem szívüket is beleadják a munkájukba, és ezt nagyon fontosnak tartom. A véradás közbeni vidám hangulat megkönnyíti a munkánkat, ugyanakkor a donorok is értékelik, ha beszélgetünk velük”

 

– mondta a MUDr. Radi Enikő,  hematológiai-transzfúziós osztály főorvosnője.

 

(x)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!