Nyitókép: Getty Images
Az elmúlt két évben 1,3 millió felnőtt hagyta figyelmen kívül a háziorvosnál végzett szűrővizsgálatot. Ez az Általános Egészségbiztosító (VšZP) erre jogosult biztosítottainak több mint a fele.
A szűrővizsgálatot leginkább a munkaképes életkorban lévő biztosítottak, a 30 és 40 év közötti férfiak, valamint a 30 és 50 év közötti nők hanyagolják el – derült ki a 2muse cég által a VšZP számára készített felmérésből, amelyben 609 felnőtt válaszadó vett részt.
Tízből négyen az időhiányt nevezték meg annak okaként, hogy miért nem abszolválták háziorvosuknál a szűrővizsgálatot. Szintén tíz válaszadóból négy a szűrővizsgálat eredménye miatt aggódik, a válaszadók 37 százaléka pedig fél az orvostól, a tűtől és a vértől. A válaszadók 28 százaléka csak betegség esetén fordul orvoshoz.
Az Általános Egészségbiztosító a „Szűrővizsgálat kifogások nélkül” (Preventívka bez výhovoriek) elnevezésű, egész éves oktatókampánnyal szeretné növelni a szűrővizsgálatokon való részvételt. Az állami egészségbiztosító a belső adatok elemzése és a szűrővizsgálatok szlovákiai fontosságának megítéléséről készült felmérés eredményeit követően döntött így.
Miért fontos a szűrővizsgálat?
A biztosító szerint mindkét esetben beigazolódott, hogy a helyzet riasztó.
„Szlovákiában az embereknek nem szerepel a prioritásaik között a szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat célja a betegség korai felismerése, az egészségügyi kockázatok és költségek minimalizálása, valamint a kezelés sikerének maximalizálása”
– mondta Richard Strapko, a VšZP vezérigazgatója.
A biztosítottak kétévente egy alkalommal jogosultak a szűrővizsgáltra a háziorvosuknál. Ha rendszeresen adnak vért, szerv- vagy szövetdonorok, minden évben jogosultak a vizsgálatra.
SITA
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!