A Time magazin idén is összeállította a világ 100 legbefolyásosabb emberének listáját. A szereplőket 5 kategóriába sorolták: az úttörők, a titánok, a művészek, a vezetők és az ikonok.

 

Nancy Gibbs, a magazin főszerkesztője szerint nem kell feltétlenül minden névvel egyetérteni, az azonban biztos, hogy az itt található személyek „gondolkozásra késztetnek bennünket. ”

 

Mindenki, aki felkerült erre a listára valamilyen módon áttörést hozott. Megszegte a szabályokat, rekordot döntött, megtörte a csendet, leküzdötte a határokat, és felfedte azt, mire is vagyunk képesek. – hangsúlyozta Gibbs.

 

 hirdetes_810x300  

 6 címlap, 7 személyiség

 

A Time magazin idén hét személyt választott ki, akik az elkövetkező hat címlapra kerülnek majd fel. Ők a a közismert amerikai színész Leonardo DiCaprio, Nicki Minaj amerikai énekesnő, a Facebook alapítója Mark Zuckerberg és felesége Priscilla Chan, az amerikai színész-zeneszerző Lin-Manuel Miranda, Christine Lagardea francia politikus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, és az indiai színésznő, énekesnő, dalszövegíró Priyanka Chopra.

 

A Facebook alapítója Mark Zuckerberg és felesége Priscilla Chan. (Kép: quora.com).

 

A listán megtaláljuk többek között az amerikai elnöki székre pályázó Hillary Clintont, Bernie Sanderst, Donald Trumpot és Ted Crutz, ahogy a jelenlegi elnök Barack Obamát is. Ezen kívül felkerült a listára Angela Merkel német kancellár és Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke is.

 

Politikusok és sportolók

 

A 100 legbefolyásosabb személy listáján 40 nő található. Többek között Melissa McCarthy színésznő, Julia Louis-Dreyfus amerikai színésznő és komikus, a kilétét mindmáig titokban tartó olasz író Elena Ferrante, valamint Ibtihaj Muhammad a nyugati muszlim sportolónők egyik kiemelkedő alakja, aki vívásban a 2014-es világbajnokság után idén az első hidzsábot viselő amerikai olimpikonként képviseli majd hazáját a riói Olimpián.

 

A lista legfiatalabb szereplője a 19 éves amerikai gyorsúszó Katie Ledecky, a legidősebb pedig a 87 éves Yayoi Kusama, aki hazájában a legismertebb és legnépszerűbb művész.

 

Ibtihaj Muhammad az első hidzsábot viselő sportolónő. (Kép: abc7ny.com).

 

Akik tetteikkel változtatták meg a világot

 

A Time magazin minden évben elkészíti a világ legbefolyásosabb emberének listáját, melyen olyan személyek alkotnak, akik tetteikkel megváltoztatták a világot, függetlenül attól, milyen következményeket is vont ez a változás maga után.

 

A 87 éves Yayoi Kusama, a legnépszerűbbnek tartott japán művész. (Kép: telegraph.co.uk).

 

Az úttörők

 

Aziz Ansari
Caitlyn Jenner
Laura Esserman and Shelley Hwang
Palmer Luckey
Sunita Narain
Roy Choi
Felix Kjellberg (a.k.a. PewDiePie)
Hope Jahren
Dan Carder
Nadia Murad
Lee Berger
Mussie Zerai
Marc Edwards and Mona Hanna-Attisha
Christiana Figueres
Alan Stern
Raj Panjabi
Ibtihaj Muhammad
Gina Rodriguez
Kathy Niakan
Kip Thorne
Lin-Manuel Miranda

 

A titánok

 

Tim Cook
Binny Bansal and Sachin Bansal
Yuri Milner
Mohammed bin Nayef
Katie Ledecky
Dwayne Johnson
Pope Francis
Sundar Pichai
Wang Jianlin
Kathleen Kennedy
Eli Broad
Stephen Curry
Priscilla Chan and Mark Zuckerberg

 

A művészek

 

Kendrick Lamar
Gael García Bernal
Taraji P. Henson
Melissa McCarthy
Elena Ferrante
Riccardo Tisci
Ryan Coogler
Ariana Grande
Idris Elba
Bjarke Ingels
Oscar Isaac
Ta-Nehisi Coates
Guo Pei
Julia Louis-Dreyfus
Mark Rylance
Charlize Theron
Yayoi Kusama
Priyanka Chopra

 

A vezetők

 

Kim Jong Un
Recep Tayyip Erdogan
Vladimir Putin
Paul Ryan
Diana Natalicio
Lori Robinson
Lester Holt
Queen Máxima
Ted Cruz
François Hollande
Darren Walker
James Comey
Raghuram Rajan
Hillary Clinton
Aung San Suu Kyi
Sergio Moro
Justin Trudeau
Xi Jinping
Barack Obama
Mauricio Macri
Jaha Dukureh
Reince Priebus
Tsai Ing-wen
Sean MacFarland
Bernie Sanders
Nikki Haley
Jin Liqun
Donald Trump
Angela Merkel
John Kerry
Christine Lagarde

 

Az ikonok

 

Nicki Minaj
Lewis Hamilton
Usain Bolt
Marilynne Robinson
Karlie Kloss
Jordan Spieth
Alejandro González Iñárritu
Adele
Tu Youyou
Denis Mukwege
Sania Mirza
Ronda Rousey
Leonardo DiCaprio

 

TA3/HVG

Nyitókép: Firewireblog.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!