A 7-9 éves korosztály számára talán a legszélesebb a kínálat a bicikli piacon. Ez az a korcsoport ugyanis, akik vagy már megtanultak már önállóan kétkeréken közlekedni, vagy még csak ezután fognak. 

 

Azoknak, akiknek nincs szükségük pótkerékre, már lehet komolyabb cangát venni, amin technikailag minden van, ami a felnőtt járgányokon. Mutatjuk, milyen 20”-as gyerek biciklik vannak.

 

Mint a felnőtt canga, csak kicsiben

 

 hirdetes_400x285  

A támkerék nélküli modellek felszereltségileg, technikailag pontosan ugyanolyanok, mint a felnőtt célközönségnek tervezett darabok. A Kerékpárwebshop.eu 20”-os gyerek bicikli kínálatában az óvatos és a száguldó csemetéknek is talál ideális drótszamarat.

 

Az első fékkar mellett megjelenik a hátsó féket működésbe hozó fékkar is, illetve váltó rendszerrel is fel vannak szerelve. A magabiztosan egyedül tekerő gyermeknek így elegendő az újdonságok helyes használatára fókuszálni. Szokatlan lehet ugyanis, hogy a kontrafék után a megállás már nem a hátrafelé tekeréssel történik, hanem a helyes fékkar meghúzásával.

 

 

A sebesség változás beállítása nem csak hasznos, hanem fontos is. Egyrészt nyilván a bicajos érdeke, és az ő kényelmét szolgálja, hogy a váltó megfelelő pozícióban álljon, hiszen ezzel tudja a saját erőkifejtését csökkenteni, komfortját fokozni. A sebesség váltakozása lehetőséget ad arra, hogy egyenes terepen egy optimális beállítás mellett gyorsabb tempót érjünk el, dombon felfelé haladva kevesebb izommunkát kelljen kifejteni. A váltó nemcsak külsőleg sérülékeny, hanem a rosszkor történő váltást sem viseli jól, a keresztbe váltások pedig egyenesen veszélyeztetik az épségben maradását.

 

Biztonsági játékosoknak

 

Vannak olyan gyerekek, akiknek már az is épp elég változás, hogy a megszokottnál magasabban ülnek a bicajon. Ők valószínűleg vagy használnak még támkereket, vagy nemrég hagyták el. Nekik a hagyományos biciklik közül érdemes választani. Ezeknél meghagyják még a hátsó kontra féket, és váltóval sem bonyolítják a pedálozás élményét. Ugyanúgy működik minden, ahogy eddig, csak igazodik a kerékpár magassága a gyermekéhez.

 

Kellenek-e kiegészítők?

 

A 20”-os bringák megjelenésükben is nagymértékben eltérhetnek: vannak, amik a klasszikus vonalat képviselve sárvédővel és csomagtartóval is fel vannak szerelve. Ezek azért is hasznosak, mert hátra lehet kis táskát, kosarat, babaülést szerelni. Azok a modellek, amelyeken nincsenek ezek a kiegészítők a sportosabb, vagány vonalat képviselik csakúgy, a komoly felnőtt darabokhoz hasonlóan. 

 

Védelem az utakon

 

Annak ellenére, hogy a KRESZ nem teszi kötelezővé, csak főútvonalon a bukósisak használatát, nyugodtan szoktassa rá csemetéjét, hogy minden kerekezéshez vegye fel a saját érdekében. Ha minden szabályt betartva közlekedik, sajnos akkor is előfordulhatnak balesetek, amikor életmentő lehet a fejfedő használata.

 

(x)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!