Ezt csak informatív jellegűnek szánom, hogy ilyenek is vannak, és főleg (de nemcsak) azoknak íródik, akik az iskolaügyben dolgoznak. De hátha valakit szájon csókol a múzsa, és ihletet kap gondolatai megvalósítására és pályazatok írására. Aktuálisnak aktuális, mert a Brüsszel által tavaly novemberben jóváhagyott 2007-2013-as időszak programja végre olyan stádiumba ért, hogy az első kiírások most februárban, ill. márciusban fognak megjelenni májusi határidővel.

Félreértés ne essék, a struktúrális fondok elég tág fogalom, az európai uniós tagság egyik pozitívuma, amelynek elsődleges célja az elmaradottabb régiók támogatása és a „tudásalapú társadalom” kiépítése. Bővebben pl. itt lehet olvasni róla. Ugyanúgy lehet pályázni a mezőgazdaságban, környezetvédelemben, meg miegymásban. Ebben a cikkben az iskolaügyről írok. Vagyis azt tervezem, aztán majd meglátjuk, hogy mit dob a gép.

Nemrég egész országos tájékoztató körutat szervezett az iskolaügyi minisztérium „Regionálne konferencie k operačnému programu vzdelávanie a operačnému programu veda a výskum” címmel. Először Zsolnán kezdtek, aztán következett Trencsén, Eperjes, Kassa, Zólyom, Nyitra, majd a legvégén Nagyszombat, ahol én is tiszteletemet tettem. A szünetben le is szólított a tévé, hogy mondjak pár szívhez szóló mondatot. Biztos nagyon komoly képet vághattam, meg abban a kockás kék ingben voltam, amely csak úgy vonzza a szebbnél szebb riporternőket. De arrébb tessékeltem őket, mert nem akartam kimondani azt, amire épp akkor gondoltam. Elég kellemetlen tapasztalataim vannak az ESF-es projektekkel.

Van egy projektünk még az első programidőszakból (2004-2006), amelynek 2005 decemberében kellett volna befejeződnie. Az első programidőszak elég nagy káosz volt. A hivatalnokokat is váratlanul érte, meg a pályázók sem voltak tisztában a dolgokkal. Ez aztán azt eredményezte, hogy a legtöbb projektet formális hibák végett nem is fogadták el. Ezért is volt olyan silány a struktúrális fondok kimerítése. Az említett projektünkkel ugyan egész más problémák voltak. Én 2006 nyarán kerültem vele kapcsolatba már jóval azután, hogy be kellett volna fejeződnie. Mert végre úgy nézett ki a dolog, hogy a kormányváltás meg a sok tisztogatás után talán szétszaladja magát a minisztérium, aztán a főnök odaadta nekem a projekt menedzselését. Valahogy megérezte, hogy ez az egyik titkos vágyam. Olyan titkos, hogy még én sem tudtam róla. Volt olyan (és nem is egyszer), hogy hetente 3-szor kellett bemennem a minisztériumba, és persze nem is mondom, hogy elcsesztem az időt a nagy semmire. Néha olyan iratokat kértek tőlem, amelyeket már két hónappal azelőtt leadtam. Szóval kezdtem megérteni miért húzódnak a dolgok, meg aztán ki is alakult rólam egy nem éppen kellemes kép az államszektorról. Annyit elértem ugyan, hogy végre megkaptunk az első félévért (2004 február-2004 június) járó pénzt tavaly 2007 júniusában. Durva három éves késéssel. Pozitívuma a dolognak, hogy nem kellett elmennem Tibetbe szerzetesnek, itt is elég sok alkalmam volt gyakorolni az önmegtartóztatást.

Hozzá kell ugyan tennem, hogy vannak egész jó működő projektjeink. Pl. az egyikhez még novemberben kijöttek auditot csinálni. Egész helyeske szőkeség volt. Friss közgazdász, két hónapja dolgozott a minisztériumban. Marha komoly ábrázattal. Még a főnök magyarázta neki, hogy mi is az az audit, aztán mesélte nekem (mert nem voltam ott), hogy néha már úgy kellett magára erőltetni a komolyságot, mert a csajszi mondott pár hülyeséget. Aztán jött a kollégája, én mentem ki érte. Öltöny, nyakkendő, komoly elegancia, de nagyon érződött, hogy még rajta is ott van a fején a tojáshéj.

Na ennyi személyes élmény elég is. Csak a hivatalnokok felkészületlenségét akartam vele ecsetelni, de remélem fokozatosan ragad rájuk némi tapasztalat, akár csak a pályázók többségére. Itt alul még pár sorban érdekességképpen összefogalaltam az „Operačný program Vzdelávanie“ irányvonalait (a tudomány és kutatómunka irányvonalait inkább nem, mert az kisebb réteget érint:). De bővebben a minisztérium oldalán lehet olvasni ezekről, vagy a nemrég alakult „ügynökség” oldalán A legnagyobb hangsúly az idegen nyelveken van és a roma kisebbség felzárkoztatásán. Aztán majd meglátjuk, hogy hogyan fog ez visszatükröződni 5 év múlva. Mindenestere az esélyek adottak, élni kellene velük. Még érdekességképpen utolsó mondatnak, itt van egy link azoknak, akik érdeklődnek a struktúrális fondok után és állandóan kapni akarják a legfrissebb híreket. Én pl. nem vagyok beregisztrálva, de attól függően még hasznos dolog lehet.

 hirdetes_400x285  

Operačný program Vzdelávanie:

1.1 Premena tradičnej školy na modernú (Tvorba a implementácia vzdelávacích programov pre učiteľov cudzích jazykov, ktoré budú zlepšovať vzdelávanie v oblasti cudzích jazykov, vrátane akreditácie. Tvorba vzdelávacích modulov pre priebežné vzdelávanie učiteľov cudzích jazykov pre ZŠ a SŠ. Podpora zavádzania netradičných foriem a inovatívnych metód do vyučovania cudzích jazykov)

1.2 Vysoké školy a výskum a vývoj ako motory rozvoja vedomostnej spoločnosti(Programy na podporu doktorandov. Tvorba a inovácia študijných programov s dôrazom na potreby vzdelávania vedomostnej spoločnosti a trhu práce, podpora zvyšovania kvality vzdelávania.)

2.1 Podpora ďalšieho vzdelávania(Podpora ďalšieho vzdelávania v jednotlivých sektoroch, zvyšovanie kvality programov a inštitúcií ďalšieho vzdelávania prostredníctvom inovácie obsahu, podporou učiacich sa regiónov, nových foriem a metód (napr. e-learning, dištančné vzdelávanie). Podpora spolupráce školy a subjektov neformálneho vzdelávania, podpora partnerstva, medzinárodnej spolupráce a výmena najlepších skúseností.)

3.1 Zvyšovanie vzdelanostnej úrovne príslušníkov marginalizovaných rómskych komunít (programy na uľahčenie prístupu a úspešné pôsobenie MRK vo vzdelávaní na všetkých stupňoch škôl; projekty integrácie príslušníkov MRK do štandardného vyučovacieho procesu; podpora alternatívnych foriem vzdelávania; programy podpory medzinárodnej spolupráce v oblasti výmeny skúseností („best practice“) vo výchovno-vzdelávacom procese Rómov;

4.2 Zvyšovanie konkurencieschopnosti Bratislavského kraja prostredníctvom rozvoja vysokoškolského a ďalšieho vzdelávania (Podpora ďalšieho vzdelávania v jednotlivých sektoroch, zvyšovanie kvality programov a inštitúcií ďalšieho vzdelávania prostredníctvom inovácie obsahu, podporou učiacich sa regiónov, nových foriem a metód (napr. e-learning, dištančné vzdelávanie). Podpora spolupráce školy a subjektov neformálneho vzdelávania, podpora partnerstva, medzinárodnej spolupráce a výmena najlepších skúseností.)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!