HajRákóczi Alapítvány!

Hogyan lehet Kanadából támogatni a Kárpát-medencei kisebbségi magyarságot? Mivel lehet 15 éve minden nyáron 17 napra megszólítani a 14 és 18 év közötti fiatalokat? S mi az, amit az Európa Parlament  Ifjúsági Károly Díjjal jutalmaz?

Az alábbiakban Vis Maior vendégszerzőnk írását közöljük a Rákóczi Alapítványról, a Mozgótáborról, a kassai Rákóczi Családi Körös Nagytalálkozóról.

Mindennek az oka az a nyári két hét Rákóczi Mozgótábor. Nem is két hét, 17 nap. Tán senkit nem érdekel hogy ez 3 nappal több, mint két hét, de ahogy beszélek róla, úgy érzem, muszáj megemlíteni mind a 17 napot, mert mind egyenként különleges, s ha csak 14-ről szólnék, hármat megcsalnék. Pedig tele van múzeummal meg utazással, s könyörtelenül felverik az embert háromnaponta hajnalban, hogy továbbinduljon valami másik városba, ahol újabb előadások, templomok, barlangok várják. Meg néptánc. Na, erre végképp nem gondoltam volna, hogy megtáncoltatnak… főleg így népiesen… Aztán ott van az a 45 másik a csoportomban. A kiterített térképen Sepsiszentgyörgy – Somorja két fektetett ceruzahossznyi távolságra van egymástól. Az nagyon sok. És pont olyan mintha évek óta ismerném… Fura dolog ez. Egyik este órákon át vitatkoztunk a történelem-előadás után, hogy mi az ami összebékíthet közösségeket, lehet-e keresni közös pontokat, s vajon a köztársaság jó államforma-e nekünk. Az emberjogi előadáson valami olyasmire noszogattak minket, hogy fogalmazzuk meg milyen előítéletekkel találkozunk mindennapjainkban. Világos, hogy feljött a kisebbségi lét kérdése… aztán meg az került terítékre, hogy nekünk milyen előítéleteink vannak. Azért vagányak a Zsóka szülei hogy a maguk 3 gyereke mellé tavaly két cigány gyerkőcöt is befogadtak. Kárpátalján. Most ők a kistesói – s eléggé furán nézett mikor valaki rákérdezett nem félnek-e hogy a vérük majd kiütközik…

Iszonyúan bőgtem mikor fel kellett ülni a buszra hazafelé. Kercsó, Boti, meg Levente is bőgött. Pedig ők a nagyon vagány srácok a csapatból.

Jöttek az e-mailek, hogy kéne valamit csinálni, merthogy az nem járja hogy ne lássuk egymást többet. Még a táborban szétfutott a hír, hogy az öregek – értsd több évvel ezelőtti táborosok – szerveznek találkozót Kassára a Rákóczi Családi Körnek. (ebbe beletartozik mindenki, aki a 16 év alatt részt vett a táborban)

Naná, hogy mentünk 🙂 Valami szemináriumnak hirdették az Európai Unióról, de hát nekünk ugye a lényeg a találkozás volt.

   

A csapatunk harmada eljött. Szinte érthetetlen hogy a többiek hogy nem bírtak elszabadulni otthonról, de hát ez van, örültünk a kemény-magnak. Első este furcsa volt látni, hogy kik vannak még ott a találkozón. Volt egy-két ember, akik 7-8 éve vettek részt a táborban. Nem is ismertek senkit a többiek közül, s mégis jöttek. Miért? Azért ez csak amolyan költői kérdésként merült fel, mert tudtuk ám… S tulajdonképpen borzongató is ez hogy láttuk ők is érzik, ők is tudják sok év távlatából, ami nekünk még annyira friss… Valami nagyon jó mozgatórugói vannak ennek az ügynek… Az önzetlenség, meg a változtatni akarás jó kombinációja talán. Hogy emberszámba vesznek, bizalmat szavaznak, szeretetet, energiát, időt, pénzt döntenek a programba – s hogy a célkitűzése értelmes. Egyfajta lélekmentés… meg útmutatás. Arról, hogy nem várható a sült galamb, hogy lépni kell, meg hogy semmivel sem vagyunk kevesebbek másoknál (pl. nemzeti szinten) de semmivel sem vagyunk többek sem. Nekünk ezt 17 nap alatt sikerült felfogni – s a kassai találkozó csak megerősített benne, hogy nem üres szavak ezek, hanem tényleg komolyan gondolják. Az ŐK – itt arra az alapítványi gárdára utal, akik elég rendesen dolgoznak az ügyért. Hát én is komolyan gondolom, így jó lesz közéjük tartozni. Kicsit megváltozott a világképem azóta a júliusi 17 nap óta.

Nem tudom érthető vagyok-e, így leírom kicsit a kassai találkozó programját. 80 résztvevő jött el, 4országból. Ezek Szlovákia, Románia, Szerbia és Ukrajna. Péntek esti bemutatkozó, örömködő körök után éjszakába nyúló nagybeszélgetések következtek vagy csoportszinten (nekünk szerencséseknek, akiknek ott voltak a csoporttársaik) vagy új ismeretségek alapján. Aztán szombaton indult a kemény program. Reggeli 8-as kezdéstől estig nem hagytuk el a kassai kollégium közösségi termét, egymás után jöttek az előadások meg a munkacsoportos részek. Kezdte Várszegi Csaba Pécsről, aki templomos lovag és az önkéntességről beszélt. Nem csak ő, mert bennünket is beszéltetett 🙂 Aztán jött a két Európai Parlamenti képviselő. Bauer Edit a Lisszabon utáni Európáról beszélt Surján László pedig a boldogságról, meg a keresztény Európáról. Bennünket is megdolgoztattak, utána ugyanis régiónként dugtuk össze a fejünket, s közösen törtük mi a teendő, hogyan vonjuk be közösségeinket az Alapítvány munkájába, hogyan juttassuk el minél több fiatalhoz a pályázati felhívást mely alapján bekerülhetnek a programba, s melyek azok a témák melyeket fel szeretnénk vállalni, s kicsit jobbá tenni a világunkat. Megjegyezném, hogy a szuperintenzív program valamennyi részén teljes volt a létszám, senki nem lógott, nem aludt el, nem húzta a száját, amikor dolgozni kellett. Ez talán csak annak tűnhet érdemnek, aki szervezett már valamilyen akciót, ahol a részvételi kötelezettség egyedül a résztvevők belső indíttatásán alapult. Vasárnap a kassai dóm látott csodát, mikor 80-an, vegyesen katolikusok és reformátusok bevonultunk szentmisére. Azért az jól jött ki hogy épp ünnepi mise volt Szent Erzsébet tiszteletére, zengett a Boldogasszony Anyánk meg a Himnusz 🙂 Rákóczit megkoszorúztuk, a belvárost bejártuk, s nagyon, nagyon jó volt nekünk.

Úgy érzem egy nagyon erős lánc köt össze minket rákóczisokat. Rákóczis lánc 🙂 Jót akarunk csinálni itt a Kárpát-medencében, tenni azért hogy nemzeti, vallási különbségek ne mérgezzék a régiónk jövőjét, s hogy egészséges öntudattal tudjuk azt alakítani. Még jó, hogy a jó példa ragadós, s így van láncreakció. Mert már vagyunk ám páran (úgy pont 2000-en) Kárpát-medence szerte, s azt hiszem sikerült túllépnünk az egy nyári táborok élmény szintjén, s meggyőződésből felelősen részt vállalni a feladatból. Mert pont ez a felelősségtudat teszi majd erőssé a láncunkat, s eredményessé a munkánkat. Ehhez persze kellenek a további találkozók, nehogy ellustuljunk, meg noszogatni egymást nehogy meggyengüljön a lánc. HajRákóczi! 🙂