Diákok, na mit csináljunk?

DiNaMit – azaz Diákok, na mit csináljunk? – így hangzik a felvidéki Diákhálózat és a magyarországi Nagyító Alapítvány közös projektje, melynek célja, hogy a középiskolás kamaszokat egy informális képzés keretén belül nagyobb önállóságra és felelősségteljes(ebb) gondolkodásra serkentse. Mindezt önkéntesen, kötetlenül és játékosan. December 14-én már a második évfolyam fejeződött be. Hatalmas sikerrel.

Ha egy napilapba kellene tudósítanunk az őszi tréningsorozatról, akkor a tényekkel kezdenénk: hogy a képzés négy témakörben zajlott (önismeret, kommunikáció, projekttervezés, csoportvezetés), s hogy mindegyikre egy külön hétvége volt szánva. Azt is szépen, világosan megfogalmaznánk, hogy a képzést két magyarországi szakember vezette, akiknek a munkáját felvidéki (diákhálózatos) önkéntesek segítették, valamint hogy 17 diák kezdte és 12 fejezte be a programot, mind elsős/másodikos középiskolások.

Azt se hagyhatnánk ki, hogy honnan érkeztek a nebulók Egyházgellére, a tréningek helyszínére (jobbára a nyugati régióból: Szenc, Ipolyság, Komárom, Érsekújvár, Galánta stb.), és hogy az anyagi hátterét a projektnek a Diákhálózat biztosította pályázatok útján. S akkor már kb. meg is lenne a két flekknyi hely, ami a magyarországi vasutassztrájk, az újabb politikusi adok-kapok, vagy a Magyar Gárda betiltása között egy napilapban egy középiskolásokat érintő tudósításra jut. Nem mintha nem szolidarizálnánk a szegény vasutasokkal, nem ítélnénk el a korrupciót, vagy nem üdvözölnénk elégedettséggel a gárda ellen hozott -általunk már nagyon várt – döntést, most mégis erről az első látszatra jelentéktelen eseménysorozatról szeretnénk ejteni pár szót.

Mert nem kis vállalkozásba vágja ám az a fejszéjét, aki a kamaszokkal kezd. Anélkül, hogy lesüllyednénk a „Bezzeg a mi időnkben!” és az „Ezek a mai fiatalok…” kínosan közhelyes, alibiszagú szintjére, úgy gondoljuk, hogy a 15 és 18 év közötti tinédzserek a (talán) legnehezebben kezelhető korosztály. Pedig pont ez a kor nagyon meghatározhatja a fiatalok további életútját, s ezáltal hatással lehet azon közösség jövőjére is, amelynek a tagjai. Ha ebben a korban sikerül kellő önbizalmat és felelősségtudatot csepegtetni beléjük, akkor kreativitásukat nem csak a saját boldogulásuk, hanem a környezetük és a közösségük jobbá formálására is fel fogják használni. Nem csak kamaszként, hanem felnőttként is.

Ezért szükséges, hogy már diákkorukban elsajátítsák, hogyan tudják a leghatékonyabban megvalósítani terveiket, kamatoztatni az elméleti tudásukat a gyakorlatban, és felszínre hozni a bennük rejlő kreativitást. S ami a legfontosabb: hogy megismerjék önmagukat, felfedezzék az erősségeiket, amikre építkezhetnek, ill. tisztába legyenek a határaikkal, amiket tágítaniuk kell. A hagyományos iskolákban, ahol még mindig kognitív tudás gyarapítása a cél a gyakorlatias problémamegoldó készség fejlesztése helyett, ezen képességek elmélyítésére az alulfizetett tanároknak sajnos alig marad idejük.

   

Ezt próbálja pótolni a DiNaMit. A jelek szerint, sikerrel, hisz az eddigi eredmény önmagáért beszél: a DiNaMit első évfolyamának több résztvevője már mint önkéntes vett részt a második évad tréningjein, ill. aktív tagjává váltak iskolájuk diákéletének: diáktanácstagokként szerveznek szabadidős tevékenységeket, felvállalják társaik érdekképviseletét és motiválják a kortársaikat. Most még csak középiskolás fokon használják fel a tanultakat és tapasztaltakat, utána az egyetemen, később akár a honi civil szférában is kamatoztathatják. Mert a gyakorlat azt mutatja, hogy az aktív serdülőkből lesznek az aktív felnőttek is.

Azok pedig úgy kellenek a (felvidéki magyar) társadalomnak, mint egy falat kenyér.

(Fotók, élménybeszámolók, bővebb infók a DiNaMit blogján)