Adni jobb, mint kapni

„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.” – vallja Lengyel Zoltán, aki idén harmadszor dolgozik azon, hogy moldvai csángó és kárpátaljai gyerekek karácsonyát ajándékcsomagokkal tegye szebbé. Erről és sok más „lehetetlen lehetőségről” beszélgettünk a Nyilas Misi Karácsonya program egyik megálmodójával.

Honnan indul ez a történet? Hogyan vezetett oda az utad, hogy te ezt csináld, vagy egyáltalán elkezdj ezzel foglalkozni?

2007 nyarán voltam egy kerékpártúrán, melynek célja a moldvai csángók, illetve ottani területek, emberek megismerése volt. Hazaérkezésem után tartottam néhány képvetítéssel egybekötött beszámolót, amelyeken egy perselybe pénzt gyűjtöttem, hogy amikor szilveszterkor visszamegyek, amit célként tűztem ki magamnak, valami kis aprósággal megajándékozhassam az ottani embereket. Ezzel viszonozva a vendégszeretetüket, kedvességüket. Ezután keresett meg Stefko Kati, komáromi gyülekezeti tag és felajánlotta, hogy gyűjtenének a református gyülekezettel, baráti társasággal csomagokat. Ekkor még nem tudtam, hogy hogyan is fogunk oda eljutni a csomagokkal. Én valóban csak szilveszterre érkeztem vonattal, de sikerült megoldani, hogy a csomagok már karácsonyra megérkezzenek a Romániai Magyar Cserkészszövetség segítségével, akik éppen Bécsbe érkeztek a betlehemi lángért.

Az elmondottak alapján mondhatjuk, hogy egy személyes történet, élmény abba torkollott, hogy az idén már harmadik alkalommal szervezed a csomaggyűjtést és te vagy ennek a programnak az oszlopos tagja.

Első két évben Csángócsomag néven valósult meg a program, idén két okból kereszteltük Nyilas Misi Karácsonyára. Az egyik ok az volt, hogy idén Kárpátaljára is gyűjtünk, ezért nem lett volna valós a Csángócsomag megnevezés. A másik pedig, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat koordinátora megkeresett azzal, hogy mi is hasonló néven szervezzük, mint ők, ezzel is kifejezve a Kárpát-medencei magyarság összefogását.

Kinek az ötlete volt a Kárpátaljával való bővítés?

   

Ezt a lehetőséget is Stefkó Kati vetette fel, hogy mi lenne, ha Kárpátaljára is gyűjtenénk. Ennek kapcsán 2009 szeptemberében a Cserkészszövetség Országos Akadályversenye és Métabajnokságakor átbicikliztem Kárpátaljára, Beregszászra, kicsit körbenéztem, egyeztettem az ottaniakkal, a Református Keresztény Ifjúsági Központtal, hogy tudja e fogadni a csomagokat, illetve vállalni ezek szétosztását.

Aktívan részt vállalsz a csomagok összegyűjtésében és a szállítás megszervezésében. A rászoruló gyerekek kiválasztását és az átadást teljes mértékben a helyi szervezetekre ruházzátok vagy neked fontos az, hogy személyesen is elutazz a csomagokkal?

Az elmúlt hétvégén a Csángóföldre érkeztek meg a csomagok, míg Kárpátaljára a Magyar Református Szeretetszolgálat szállítja majd a őket. A moldvai csángókhoz mindenképp szeretnék menni, legalább míg elvisszük a csomagokat. Szervezés alatt van, hogy az ünnepséget olyan időpontra időzítsék, hogy mi ott személyesen tudjuk átadni a csomagokat a gyerekeknek. Ezt viszont időben nehéz megoldani, hogy mindenütt így legyen. Ezért általában az ottani magyar iskolák, magyar tanárok kapják meg őket, valamint a Szent István Egyesület Pusztinában. Ettől a ponttól rájuk van bízva a csomagok szétosztása, illetve a családok kiválasztása.

Hogyan kell elképzelni a szervezési munkát? Van egy stáb, aki mondjuk szeptemberben elkezdi a munkát és dolgozik azon, hogy karácsonyra a csomagok a helyükön legyenek?

Az igazság az, hogy évről évre hamarabb kell kezdeni, hiszen hála Istennek mindig több csomag érkezik. Három éve nem volt tervezett szervezés, akkor közel száz csomag érkezett. Tavaly elég volt novemberben elkezdeni, akkor kilencszázötven csomag gyűlt össze. Idén már októberben elkezdtük a szervezést és ezerhatszáznál tartottunk a legutóbbi számolásnál. A gyűjtésbe bekapcsolódott a Családi Könyvklub is, de a náluk összegyűjtött csomagok egy része – ami már jóval meghaladja a kétszázat – Magyarországra kerül és a Magyar Református Szeretetszolgálat programján belül kerül majd kiosztásra.

Hogyan terjesztitek a felhívást, illetve mik azok a kommunikációs eszközök, amiken keresztül megszólítjátok az embereket?

Leginkább az interneten népszerűsítjük a programot, ami úgy kezdődik, hogy továbbítom a felhívást a barátaimnak, ismerőseimnek azzal a kérdéssel, hogy ki tudna/szeretne bekapcsolódni,  és miben tudna segíteni. Idén ez annyival bővült, hogy megkerestem a Református Keresztény Egyház Diakóniai Központját felvállalná-e, hogy hátteret biztosít az akciónak, ezáltal az egyházon belül is hirdettük a programot. Továbbá közösségi portálokon is létrehoztunk egy klubot, ahol folyamatosan tájékoztattuk az érdeklődőket. Újdonságnak számít a Boldog Gyermekszív nevű fotópályázatunk, melynek fő célja azok megszólítása, akikhez az egyházon keresztül nem tudunk eljutni. Ennek lezárására december 5.-én egy táncház keretén belül került sor. Kicsit tömörített programmal, ugyanis egy filmvetítés után, röviden összefoglaltam az idei program eredményeit, honnan, illetve mennyi csomag érkezett. Ezután egy képvetítéssel idéztük az előző évek hangulatát mialatt a jelenlévők licitálhattak a fotópályázat tíz legjobb képére, melyek kikiáltási ára tíz Euró volt.

Biztos vagyok benne, hogy ez szájhagyomány útján is terjed. Több esetben feltűnt, például a csomagok kézbesítésénél, hogy nem mindegyik a megadott formai követelmények szerint érkezett hozzánk, ami azt jelenti, hogy a csomagok készítői csak részleges információkkal rendelkeztek a programról.

Mennyire kell koordinálni az embereket abban, hogy mik kerüljenek a csomagba? Vannak esetleg olyan hiánycikkek, amiket kifejezetten kértek?

Igazából ez egy gesztusértékű karácsonyi ajándék, ezzel nem tudjuk és nemi s akarjuk megoldani az ottani emberek életét. Ez egy gesztus, hogy az itteni határon túli magyarság gondol az ottaniakra. Amit kértünk a csomagokba, azok főleg iskolai tanszerek, egészségügyi és tisztálkodási szerek, ruházati kiegészítők, esetleg nem romlandó édességet is lehet bele tenni, továbbá kreativitást fejlesztő játékokat, szóval minden olyan dolgot, amit a gyerekek hasznosan tudnak felhasználni és eltölteni velük a szabadidejüket.

Vannak-e visszajelzések, amik megerősítenek abban, hogy amit csinálsz, csináltok, az fontos és folytatni kell?

Igen, nagyon sok helyről érkeznek visszajelzések. Annak tudok a legjobban örülni, ha olyan hírt kapok, ami azt bizonyítja, hogy a csomagok jó helyre kerültek és hasznosan fel tudták használni a tartalmát. Nekem már az is elég, ha az ottaniaknak egy kis örömet szerezhetünk a karácsonyi ünnep alkalmával.

Te, mint magánember is szívesen jársz vissza Csángóföldre, egyszerű utazóként vagy a látogatásaid már leginkább a programhoz kötődnek, például felméred a terepet, kapcsolatokat építesz és megismerkedsz olyan emberekkel, akikkel a jövőben együtt dolgozhatsz?

Az igazság az, hogy többet szeretnék arra utazni, mint amennyit tehetem, és ha összeszámolom valójában csak  négyszer jártam Csángóföldön. Ha rajtam múlna, legalább minden negyed évben útra kelnék.

Miután a küldemények átadásra kerültek és egy kis időre kifújhatod magad, ha visszatekintesz az utóbbi pár hét munkatempójára, idő és energia befektetésére, hogy látod, lesz jövőre is Nyilas Misi Karácsonya?

Iránymutatóak a visszajelzések, ezek ösztönöznek arra, hogy évről évre belevágjak a szervezésbe, annak ellenére, hogy sokszor olyan nehézségekbe ütközünk, amelyek elkedvetlenítenek. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy érdemes-e ezt csinálni, de a visszajelzések mindig megerősítenek abban, hogy folytatni kell.

Kik azok, akikkel együtt dolgoztok a programon, kik a társszervezők, segítők?

Az irodai hátteret a már említett Diakóniai Központ adja. Másik nagyon komoly partner a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, aki segíti és támogatja az akciót. Bekapcsolódott továbbá a Családi Könyvklub, a csomagok szállítását pedig a Johannita Lovagrend vállalta fel. Aki nekem nagyon sokat segít és magára vállalta a titkárnői szerepet, az Tóth Zsuzsanna, valamint ismét megemlíteném Stefko Katit, aki a szállítás megszervezésében vállalt kulcsszerepet. Szinte lehetetlen mindenkit felsorolni, hiszen volt, aki a csomagolásban segített, voltak, akik a fényképek előkészítésénél segédkeztek. A Fuji támogatott minket azzal, hogy fél áron hívták elő a fotóinkat, de Prágából is érkeztek csomagok, Nagykaposról könyveket kaptunk.

Leginkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nemcsak az emberekről szól, hanem ez az egész az Úr Jézus nagyságát kell, hogy hirdesse, és az Ő dicsőségére szeretnénk ezt a karácsonyi ajándékozást lebonyolítani. A legnagyobb problémákat mindig Ő oldja meg. Ő az, aki elrendezi a szálakat, mert vannak olyan akadályok, amiket mi már nem tudnánk áthidalni. Vele minden lehetséges annak, aki hisz!