Idén ismét mi dönthetünk arról, kit támogatunk adónk két százalékával. A Vox Juventae társulás, mely a Körképet is működteti, szintén ezen szervezetet közé tartozik. Amennyiben úgy dönt, hogy adója két százalékával minket támogat, ez nem jelent  magasabb adót  Önnek. Azt jelenti, hogy a már kifizetett adója két százalékát – melyet egyébként az államnak hagyna – az állam átutalja a mi javunkra. Számunkra ez nagy segítséget, és biztatást jelent a jövőre nézve.

Ha még nem döntötte el, hogy adója két százalékával bennünket támogat, engedje meg, hogy tájékoztassuk, mi mindent sikerült 2010-ben az Önök támogatásának köszönhetően is megvalósítanunk:

1. Anyagilag támogattuk a magyar nyelv használatára és a kétnyelvűség propagálására készült kisfilmet, melyet a világhálón a mai napig közel húszezren láttak.

2. Médiapartnerei voltunk a tavaly nyáron lezajlott Kétnyelvűség Felmérő Körútnak. A felmérés teljes adatbázisa megtalálható a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által üzemeltetett www.jogsegely.sk portálon.

3. Az egyik fő kezdeményezői voltunk az idei Népszámlálás előtti közös összefogásnak. A Vox Juventaea népszámlálás céljából létrejött országos kampánystábnak is aktív tagja.

 hirdetes_810x300  

4. Továbbra is figyelemmel kísérjük a Szülőföld és jövőkép néven 2009-ben meghirdetett ösztöndíjprogramunkon megismert tehetséges felvidéki magyar fiataljaink egyetemi tanulmányait.

5. A Vox Juventae aktív résztvevője a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának. Társulásunk tavaly több szakmai konferenciájára is meghívást kapott, melyekről rendszeresen itt is beszámoltunk.

6. Vendégként részt vettünk a Konzílium 3.0-on, a Mandiner, Konzervatórium és Jobbklikk közös rendezvénysorozatán.

7. 2010, virtuális hálózatépítésünk negyedik éveként a Körkép számára is a továbblépés, fejlődés időszaka volt. Szépen gyarapodó szerkesztőgárdánk, népes olvasótáborunk, a hazai és határon túli sajtó reakciója, partnereinkkel kialakított kapcsolat mind-mint azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ezt az utat szeretnénk a továbbiakban is folytatni az Önök támogatásával.

Amennyiben eddigi tevékenységünk, vállalt céljaink, a közélet iránti érdeklődés serkentésének fontossága az Ön tetszését is elnyerte, és úgy gondolja, hogy társulásunk méltó az Ön adójának két százalékára, örömmel fogadjuk felajánlását.

Adataink, melyekre az adóbevallásnál szükség van:

Név: Vox Juventae
Postacím: Koceľova 12, 821 08 Bratislava
Jogi forma: občianske združenie
Cégjegyzék szám (IČO): 42127696

Támogassa elképzeléseinket adója 2 %-val, vagy egyéb formában ITT

Köszönjük!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!