13 millió rubelt, vagyis körülbelül 172 ezer eurót költ idén Oroszország arra, hogy élethű formában tartsák Vlagyimir Iljics Lenin, a bolsevik forradalom vezetőjének holttestét.

 

Lenin 1924. január 21-én halt meg Gorkiban, azóta bebalzsamozva őrzik a testét. A hivatalos jelentés szerint egy negyedik agyvérzést lehetet halálának oka. Ugyanakkor későbbi kutatások erősen valószínűsítik, hogy Lenin szifiliszben szenvedett, és hogy halálát is ez okozhatta.

 

Kétévente újrabalzsamozzák

 

 hirdetes_400x285  

Teste bebalzsamozva, öltönyben, üvegkoporsóban látható. Kétévente újrabalzsamozzák, tízévente pedig új öltönyt kap. A nyughelye a Lenin-mauzóleum, amely Moszkvában található, a Vörös téren.

 

1942-ben Lenin testét Tyumenybe szállították, amikor Moszkva náci megszállásától tartottak. 2003-ban a testet új öltönybe öltöztették.

 

 

Az elmúlt években többször is felmerült, hogy inkább el kellene temetni, de az orosz közvélemény megosztott a kérdésben, Vlagyimir Putyin pedig úgy nyilatkozott, hogy a kérdést „óvatosan kell megközelíteni”.

 

Bonyolult eljárás

 

A Lenin testét balzsamozó család tagjai szerint naponta kell gondozni a testet, melyet 16 °C-on és 80-90%-os páratartalom mellett tartanak, kálium-acetáttal és glicerinnel tartósítják. Tizennyolc havonta a testet speciális kémiai fürdőben részesítik, a kemikáliák összetételét sokáig titokban tartották. A testet egy üveg fürdőkádba helyezik, melyben kálium-acetát, alkohol, glicerin, desztillált víz és kinin keveréke van.

 

 

MTI/Erdekesvilag.hu/wikipedia/Teraz.sk

Nyitókép: Erdekesvilag.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!