Első magyarként oxigénpalack nélkül szeretné megmászni Klein Dávid és társa, Suhajda Szilárd a világ legmagasabb pontját, a Mount Everestet. Klein úgy néz ki, túltette magát azon a 2010-es tragédián, amikor akkori társát eltemette egy lavina ugyanezen a hegyen.

 

A világon 8000 méter feletti hegyből 14 van, ebből 12-t már megmásztak magyar hegymászók palack nélkül, a K2 és a Mount Everest hiányzik még. Utóbbit a világon is 200-nál kevesebben tejesítették ilyenfajta segítség nélkül, ez az összes mászás 2,8 százaléka. Ebben a magasságban ez már azt jelenti, hogy66 százalékkal kevesebb oxigénhez jut az ember minden egyes lélegzetvételkor.Klein Dávid kétszer próbálkozott a világ legmagasabb csúcsával palack nélkül, 2007-ben 8600, 2014-ben pedig 8700 méterig jutott.

 

Zárt körű budapesti sajtóreggelin jelentették be a hírt csütörtökön: Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2017 márciusában nekivág a Himalájának. A cél a Mount Everest csúcsa, 8848 méter. Ez eddig nagyjából 170 embernek sikerült oxigénpalack nélkül, magyarnak még soha. Klein járt a legközelebb még 2014-ben, akkor 150 méterre a csúcstól kellett visszafordulnia a lassú haladás miatt.

 

 hirdetes_810x300  
origo
Klein Dávid és Suhajda Szilárd. forrás: origo.hu / Facebook

 

Ennek elkerülésére most kifejezetten nagy hangsúlyt fektet majd a felkészülés során, plusz még egy fontos különbség lesz a korábbi próbálkozáshoz képest. A csúcstámadás előtti tábort 8000 méter környékén tervezik kialakítani, nem 8300 méter magasan, ott ugyanis már nem lehet aktívan pihenni, míg a hegymászó szerint 8000-en talán még jobb lehetőség van rá.

 

Korábban évekig Várkonyi Lászlóval mászott Klein Dávid, de társa tragikus, 2010-es halála óta nem volt állandó mászótársa. Hat évvel ezelőtt Várkonyi és Klein ugyancsak oxigénpalack nélkül próbálta meg megmászni a Mount Everestet, de egy lavina elsodorta őket,Kleint sikerült kimenteni, de 54 éves társát nem. „Nehezen nyitottam utána mások felé. Persze megismertem sok embert, mászogattam néhányukkal, de expedíciós társam nem volt. Szilárd az első, akivel ismét el tudom ezt képelni” – mondta a 41 éves Klein.

 

Klein Dávid és Suhajda Szilárd többször is mászott már együtt, baráti kapocs alakult ki közöttük, ami az idei K2-expedíció idején vált még szorosabbá. Ugyan nem sikerült megmászniuk a világ talán legveszélyesebb hegyét, de már Pakisztánban arról beszélgettek, hogy megcéloznák a Csomolungmát. Kérdésünkre Klein elmondta, hogy akár júniusig is maradhatnak a déli alaptáborban, és várhatnak a megfelelő időjárási ablakra, ugyanis ezúttal nem függenek más expedíciók serpáitól, kinti utazási irodától, szabadon dönthetnek arról, mikorra tervezik a csúcstámadást és az akklimatizációs köröket. Utóbbi kapcsán biztos, hogy lesz legalább egy olyan akklimatizációs kör, ahol „beszúrnak” majd 8000 méter fölé.

 

mno
Balról jobbra: Suhajda Szilárd, Németh Ottó (a Henkel Magyarország general manager), Stefano Favaro (a Magyar Everest-expedíció 2017 menedzsere) és Klein Dávid hegymászó FOTÓ: mno.hu / Besenyi Gergely

 

A kétfős csapattal indul útnak egy népesebb magyar társaság, színész, sportoló, énekes is velük tart a Himalájába. Többek között Vastag Csaba (énekes), Szalay Balázs (ralis), Bunkoczi László (ralis) és Száraz Dénes (színész) is csatlakozik, de ők az alaptáborig mennek, a környéken túráznak, feljebb már nem próbálkoznak. Az expedíció tálalását és utókezelését minden eddiginél alaposabban megszervezték: Máté Bence fotós naptárat készít majd a helyszíni fotókból, Géczy Dávid dokumentumfilmet forgat a magyarok próbálkozásáról, Kleint pedig felkérték, hogy írjon könyvet, ha hazatértek. Az indulás előtti utolsó sajtótájékoztatót egy hűtőházban tartják majd –20 fokon.

 

Klein Dávid korábban négy nyolcezrest is megmászott, közte az Annapurnát, a Cso Ojut és a Manaszlut is, míg Suhajda a Broad Peakre kapaszkodott fel eddig.

 

forrás: origo.hu , mno.hu
borítókép: rcnews.hu

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!