Hazajárók Ipolyságon

A Duna Televízió Hazajáró című honismereti magazinműsorának két szereplője Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor tartott péntek este közönségtalálkozót Ipolyságon a Honti Kaszinó meghívására.

A Kárpát-medence völgyeit és bérceit bejáró srácok közül az ipolysági születésű Jakab Sándor hazai pályán mesélt sokszor kalandfilmbe illő élményeiről. A műsor másik szereplőjével, Oszkárral még a Börzsöny vonulataiban köttetett mély barátság egy túra alkalmával, amire ez a közös munka is alapul. Az immár kéthetente sugárzott műsor célja nem csak a természet szépségeit a kamerán keresztül hűen visszaadni, hanem igyekszik bepillantást engedni a Kárpát-medence magyarjainak mindennapjaiba, küzdelmeibe, megmaradásunk sokszor szélmalom harcának tűnő nehézségeibe.

A műsor ars poeticája viszont nem csak a szemet gyönyörködtető képsorok élvezetében merül ki. Üzenete van, mély gondolatokkal teli, ami napjaink természettől, a valós emberi értékektől elrugaszkodott világban példaértékkel bír.

   

„Igyekszünk mindig egy köztiszteletben álló helyi embert, művészt , szellemi vezetőt vagy akár a sarki boltost megszólaltatni, aki a közösségért, kultúráért a magyarságért teszi a dolgát vagy csak úgy érzi, van mondanivalója a nemzettársai számára”

– mondta Kenyeres Oszkár. A majd egy órás beszélgetés alkalmával bepillantást kaptunk a műsor készítésének boszorkánykonyhájába, kulisszatitkaiba.

„Ahol fűrészelnek ott a forgács is hull’- tartja a népi bölcselet és bizony a fiúk összeszedtek egy csokorra valót a forgatáskor előforduló bakik közül. A közönség őszinte nevetése volt a visszaigazolás arra, hogy az egyszerű, még józanul gondolkodó embereknek nem celebekre, hanem hétköznapi, közülünk való hősökre van szüksége.

Az előadás végen Oszkár négyszemközt – talán a személyes ismeretségüknek is köszönhetően – őszintén, mostanság divatos politikai korrektség hazug blődsége nélkül kijózanítóan  beszélt rólunk, felvidéki magyarokról.

„Az Ung-vidéktől – Pozsonyig sok jó embert ismerek, de talán pár tízen vagy százan vannak, akik beleállnak a nemzeti ügybe, hajlandóak konfrontálódni. Ha nem is lehet az asszimilációt megállítani, de ezen emberek személyes példáival vissza lehetne fordítani a bizonytalanokat. Magyarországról nézve hihetetlen látni, hogy a kétnyelvű feliratokért még mindig így kell harcolni, hogy ez nem evidens a felvidéki magyarság számára. Szeretném néha, ha ez csak egy kabaré lenne, ahol a műsor végén feláll mindenki, nevetünk egy jót, hogy ez csak egy vicc és a dolgok újra a helyükre kerülnek.

Gyermekkorom óta járom a Felvidéket, látom mi a helyzet.. De még így, 43 évesen sem találtam megnyugtató választ arra, hogy a felvidéki magyar miért ennyire önfeladó? A több évszázados magyar-szlovák együttélés miatt, ami alatt szinte egybeolvadtunk kulturálisan?  Az elmúlt 97 év megfélemlítése végett? De ez sem volt olyan, mint mondjuk Bácskában. Vagy a könnyebben elérhető jólét miatt, amikor csak a gyomor számit? Vagy amiatt, hogy a szlovák iskolába íratott gyerekbe beleverik, hogy sz..r magyar és lesz inkább behódoló janicsár?

Az utóbbira gyanakszom. Kellenek a fent említett emberek világító fáklyának, hogy lám vagyunk- Még ha alulról is kell kezdeni, egy hitvány kétnyelvű táblánál, hát akkor kezdjük onnan. De jussunk már el valahová, legyen már valami.

A megoldás nyilván egy erős Magyarország egy erős Budapest lenne, amelyre büszkén nézne fel a felvidéki fiatal és nem Bratislavában látná az erőt. Ma mikor Peter Sagan meg Marek Hamšík a példaképe az ottani magyaroknak, adott a kérdés, mi romlott el?  Vannak nagyjaink nekünk is, akikre felnézhetnénk. Nézzük példának Ipolyságot, ami maholnap tényleg már Šahy lesz. Ha a város történelmét belesűrítjük 24 órába akkor a bronzkori rénszarvasvadászokat is beleszámolva reggel 7-kor IV. Béla oklevelében már megemlítik a hajnali 5 óra óta itt levő Hont – Pázmány nemzetséget.

Pár percre a cseh zsoldosoké, egy órára a töröké, de itt mindig magyarok éltek. Este 10-kor aztán berúgják az ajtót a csehek, ám még ekkor is 98 százalékban magyar Ipolyság. 11-kor az árulók elfelejtik identitásukat, akiknek éjfélkor szólni kell, hogy srácok,tegyük már ki a kétnyelvű vasúti táblát hiszen tudjátok ez a város egésznap magyar volt”

Ez után az őszinte vallomás után a dolgom csak annyi lett, hogy baráti jobbomat nyújtsam a fiúknak és sok sikert kívánjak továbbra is magasztos munkájukhoz.

Dian Csaba