Gömöri sikersztori – Múzeumtól a Wizz Air-ig – Interjú Kerényi Évával

Egyetlen hónap alatt két kimagasló sikert ért el. Kis túlzással olyan ez, mint egy ízig-vérig népmese. A legkisebb királyfi elindul szerencsét próbálni, hogy aztán a királylány meg a királyság is az övé legyen. Annyi változtatással csupán, hogy a királyfi ezesetben nő, s a dicsőség egy nemzetközi pályázaton aratott elismerés. A lényeg azonban ugyanaz: a legváratlanabb pillanatokban és helyeken is bármikor ránk köszönthet a siker és elismerés. Az esélytelenek nyugalmával indult, s végül győztes lett: az ötszáz pályázó legjobbika. És nem csak az. A WizzAir légitársaság által meghirdetett dizájn-pályázaton győzelmet aratott hölggyel, a rimaszombati Kerényi Évával beszélgettünk dizájnról, sikerről, karrierjéről, terveiről, és a még egészen friss igazgatóvá nevezéséről.

.

Szia, Éva. Szeretettel üdvözöllek téged a Körkép. sk olvasói nevében. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évek óta ismerhetlek téged, figyelhetem szakmai előmeneteled, eredményeid. Megkérlek azonban, hogy olvasóinknak is mutatkozz be, mesélj magadról néhány mondatban, hogy mit kell tudnunk rólad, mivel foglalkozol, mi a szakterületed.

Immáron 14 éve a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum történész-kurátora vagyok, s amilyen sokrétű ez a szakma, épp annyira szerteágazó az én érdeklődési köröm is. Kezdjük ott, hogy nem is muzeológia szakon végeztem, hanem történelem és rajz szakos tanárként, ám valahogy a sors úgy hozta, hogy 2009-ben belecsöppentem a múzeumok világába. Ha csak egy pár területet érinthetnék, melyekkel pályám során foglalkoztam és foglalkozom, akkor megemlíteném a kiállítások szervezését-készítését, a kutatótevékenységet, valamint a publikációs tevékenységet. Ezen kívül előadásokra, konferenciákra járok, s muzeológusként természetesen a múzeumi gyűjteményi tárgyakkal kapcsolatos munkákból is kiveszem a részemet.

   

.

Tulajdonképpen hogy került a pixisbe a dizájn, a látvány, a tervezés? Nem ez az első dolog ugyanis, ami az embereknek a múzeumokról eszébe jut.

A látvány, a dizájn, a tervezés szépen fokozatosan épült be az életembe. Rajzszakon végeztem az egyetemen, de előtte 12 évig a művészeti alapiskola rajztagozatára jártam, és dédnagymamán is nagyon szeretett festeni szabadidejében, úgyhogy ez a művészi véna jelen van a családunkban, édesanyám oldaláról. Voltak olyan ambícióim középiskolás koromban, hogy én majd a tanulmányaimat is valamilyen művészi szakon fogom folytatni – nagyon érdekelt a szabad kézi rajz, a tusrajz, a szénnel való rajzolás, tehát minden, ami a rajzhoz köthető és nagyon szerettem portrékat és csendéleteket alkotni.

Kacsingattam tehát a rajzszak felé, illetve a művészettörténet irányába is, viszont úgy voltam vele 18 évesen, hogy egyrészt a családi háttér miatt (amely azt táplálta irányomba, hogy „abból nem lehet megélni”), másrészt a tény miatt, hogy abban az időben még óriási túljelentkezés volt az ilyen művészi szakokra, egyszerűen más mellett tettem le a voksom. Így kötöttem hát ki végül Pozsonyban a Komensky egyetem Pedagógia Karának történelem és rajz szakán. A tervezés pedig úgy került be az életembe, hogy volt három szemeszter grafikai dizajnom és több szemeszter rajzom is az egyetemen. A 2000-es évek elején még nem igazán részesítették előnyben ezeket a ma is ismert grafikus szoftvereket, inkább a szabad kézi rajzot és dizájnt preferálták, és eszembe ötlött, hogy nem is lenne rossz ezt valahogy folytatni, aztán mégis alábbhagyott a lelkesedés, mivelhogy az életem középpontjába a történelem került és végülis abból doktoráltam. Idővel aztán utolért a végzet, hiszen 2009-ben történész-kurátorként bekerültem a Gömör-Kishonti Múzeumba, ahol aztán szembetalálkoztam a kiállításokkal, a kiállítás-koncepcióval és így fokozatosan visszalopódzott az életembe a képzőművészet és a rajz.

Vártam a kiállításokat, hogy megtervezhessem az elrendezését a tárlatoknak, a betűtípustól a poszterekig mindent. Egyre inkább felfigyeltem a különféle korszerű tárlatokra, más intézmények, főleg Budapest intézményeire, arra, hogy hogyan oldják meg az egyes kiállításokat dizajn szinten. Ötleteket merítettem belőlük és egyre inkább belemélyedtem a látványtervezés világába, olyannyira, hogy el is gondolkoztam egy időben, hogy talán nem is vagyok jó helyen a múzeumban.

.

Hogyan, mikor és honnan szereztél tudomást erről a versenyről, a WizzAir által kiírt pályázatról?

Január körül a Wizz Air szociális média felületén találkoztam ezzel az angol nyelvű felhívással, és mivel mindig is vonzottak a kihívások, szerettem feszegetni a saját határaimat, arra az elhatározásra jutottam, hogy részt veszek a versenyen. Ekkorra már egy pár látványtervet magam mögött tudhattam, szórólapokat, logókat cégek számára, illetve szociális média felületeket kezeltem, különféle kreatív kiadványokban vettem részt. Soha életemben nem terveztem azonban még repülőgépet sem dizájnfelület szintjén, sem semmilyen szinten. Volt bennem persze egy komolyabb félsz, ugyanakkor egyfajta kacérkodás is ezzel az egész versennyel kapcsolatban.

.

Valóban az esélytelenek nyugalmával indultál vagy azért elképzelhetőnek tartottad, hogy akár nyerhetsz is ezen a megmérettetésen?

Nagyjából egy hónapja tudom, hogy megnyertem ezt a világméretű versenyt, és valójában meg sem fordult a fejemben, mikor belefogtam, hogy én ezt akár meg is nyerhetem. Meg voltam róla győződve, hogy a versenyt csakis egy profi dizájner nyerheti meg, akinek többéves tapasztalata van repülőgépek arculatának a tervezésében, aki már más légitársaságok számára is kreált valami hasonlót, aki a legmodernebb és legdrágább grafikai szoftverekkel dolgozik.

.

Hogyan álltál neki a tervezésnek? Mi inspirált illetve mi volt hatással rád az alkotásnál?

Amikor alkotok, intuitíven állok hozzá a témához. Emésztem egy pár napig a dolgot, keresem az inspirációt, hagyatkozom az első benyomásra, megérzésekre, és amint látom a fejemben az egész projektet, a legapróbb részletekig, akkor vetem papírra azt. Nem az a fajta tervező vagyok, hogy készítek öt, hat, hét, tíz tervet és akkor majd válogatok, hogy melyik legyen. Mindig megéreztem, hogy mit kell megalkotnom. Igy alakult ez most is. A téma a fenntarthatóság volt. Gondolkodtam és kerestem a kreatív inspirációkat. Amikor pedig már láttam magam előtt a gépet, a színekkel, a formákkal, az elemekkel együtt, akkor már csak grafikailag kellett felvázolnom az egészet.

A Wizz Air egy magyar légitársaság, mely elnyerte a Capa díjat, a világ legfentarthatóbb légitársaságává választották (tehát ökobarát) és egy új arculattervet szerettek volna a legújabb gépükre, ez pedig az Airbus A321 neo. Természetesen itt is meg voltak adva bizonyos kritériumok, amik alapján dolgozni kellett, ilyen volt például, hogy a Wizz Air két alapszínét, ami a rózsaszín és a lila, nem volt szabad megváltoztatni. A fő arculatától sem volt szabad eltérni, tehát például a turbinákon lévő rózsaszínt meg kelllett hagyni, ahogy a szárnyakon lévő kis rózsaszín részeket is. Megvolt adva tehát, hogy a repülőgép mely része lehet beszínezve, és melyiket kell szabadon, fehéren hagyni.

Ugyanúgy érintetlen volt például a légitársaság logója, vagy a Fly the greenest felirat. A feladat az volt, hogy a zöld színt – az előre megadott árnyalatú zöldet – kellett belekombinálni a légitársaság rózsaszín-lila színezetébe. Mivel majd a Wizz Air konkrétan, repülőgépen szeretné bemutatni a díjnyertes tervemet, csak annyit árulhatok el, hogy a fő motívum, mely dominál a munkámban, az a levél.

.

Hogyan informáltak téged arról, hogy végülis te nyertél?

Február eleje volt a beadási határidő és valójában egészen áprilisig csend volt az ügy körül. Emlékszem arra a keddig napra, mikor az irodámban ültem és jött egy e-mail a Wizz Airtől angol nyelven, hogy az én alkotásomat választották ki győztesnek a mintegy 500 pályamű közül. Sikítottam egy óriásit az irodámban, a kollégák nem is tudom, mit gondolhattak rólam a szomszéd helyiségekben, majd próbáltam emészteni, értelmezni újra és újra az olvasottakat. Április 28-án jelentették be hivatalosan a Facebook és Instagram oldalukon, hogy én lettem a nyertes.

.

A dicsőség, tehát a győztes pályamű titulusa mellett mi lett végülis a nyereményed?

Nos, egy névre szóló vouchert kaptam, amit egy éven belül kell lerepülnöm, a Wizz Air bármelyik járatán, bármelyik desztinációja felé, Izlandtól a Közel-Keleten át teljesen a Maldív-szigetekig. Azt hiszem, nagyon jó helyre került ez a nyeremény, mert egyik nagy szenvedélyem az utazás, és azért is érdekes ez számomra, mert az első repülő-élményem is a Wizz Airhez kötődik 2006 februárjában, Budapestről Brüsszelbe. Azóta pedig már számos közös utunk volt: Madrid, Barcelona, Róma, Milánó, Lisszabon, London vagy épp a Dubaji világkiállítás. Az idegen kultúrák megismerése, a tapasztalat, a világunknak a felfedezése gazdagítja és szélesíti a látóterünket. Egy muzeológus, egy kurátor számára pedig szinte követelmény, hogy széles kuturális látószöggel rendelkezzen.

.

Dizájnnal eddig, ugye, csak alkalmanként foglalkoztál, mennyiben változik majd meg a dolog ezután?

Múzeumi kurátorságom alatt kiélhettem a kreativitásomat. Már a posztereket és különféle meghívókat, plakátokat is magam terveztem a kiállításaimra, sőt legutóbb a kiállítási katalógust is saját magamnak szerkesztettem, a grafikai részét is egyedül alkotva meg. Volt itt azonban egy változás a Covid és lockdownok okán. Ez az időszak alkalmas volt számomra, hogy szakmailag tovább képezzen magam. Tudtam, hogy ezt nem Európában szeretném elvégezni, hanem egy nemzetközi oklevelet szeretnék, egy világszerte elismert dizájn-intézménytől, ez pedig a New York-i Pratt Institute, ahol végülis 2021 decemberében elvégeztem a látványtervezés szakot (Exhibition design).

Itt már aztán nem érdekelt, hogy az időzóna eltolódás miatt az oktatás az éjszaka kellős közepére esett, s minden héten új látványtervet kellett létrehoznunk a legkülönfélébb témákra. Élveztem minden pillanatát és ezen idő alatt tanultam meg a legtöbbet a modern látványtervezésről, s közben észre is vettem, hogy mérföldekre vagyunk a kiállítási koncepciók és látványtervek netovábbjától.

.

Miképp látod a közeljövődet? Mekkora részt foglalhat el benne a dizájn, a tervezés, a vizuális kreativitás? Mik a terveid és céljaid?

Nos, akármerre is sodor az élet, nem tudnék dizájn nélkül élni. Ez már az életem szerves része. Olyan, mint az ima. A Gömör-Kishonti Múzeumban eltöltött éveim alatt felfigyeltem egy résre, egy hiányosságra, miszerint Szlovákiában nagyrészt ismeretlen fogalom a látványtervezés és a kiállítás-építés. Akárhová megyünk, Pozsonytól Kassáig, ott egy kaptafára épülnek a kiállítások, tehát poszterek a falon, kiállítási tárgyak a vitrinekben és jobb esetben talán valami kis szobabelső-imitálás vagy valamilyen élőkép, nem több. A csehországi és magyarországi múzeumok ebben jóval előrébb járnak. Kiállítás-építés, erről kéne, hogy szóljon a dolog. A kiállítás nemcsak falakra felhányt posztereket jelent vagy kellene, hogy jelentsen és vitrtinekbe rakott tárgyakat. Be kell kapcsolni a receptorainkat, érzékszerveinket. Általános tény volt, hogy ha valahová mentünk, mindenfelé kérve voltunk, hogy ne érintsük meg a tárgyakat, tartsuk a távolságot. Ezt el kellene már felejteni!

Pont az a lényeg, hogy megérinthessük, megfoghassuk, kipróbálhassuk, megszagolhassuk, megízlelhessük a múltat, halljuk a hangjait, háttérzajait, hogy kipróbálhassuk annak a történelmi ruhának a replikáját, hogy részei legyünk a kornak, amit megjelenít az a tárlat. Elérni azt az állapotot, hogy a látogató szereplőnek és ne kívülállónak érezze magát. A mai kor emberének kellenek a vizuális ingerek és élmények, kell a vetítés, kell az interaktív felület, amivel bele tud kapcsolódani a kiállításba. Kell, hogy a kiállításnak lelke legyen, mert ha ez nincs, akkor nem lehet igazi kiállításról beszélni. Célomul tűztem ki, hogy innovátorként lépek fel ezen a területen, úgyhogy ha az a kérdés, hogy mik a jövőbeli terveim, akkor azt mondom, hogy a látványtervezés, a korszerű, 21. századi kiállítás-koncepciók meghonosítása és tervezése.

(Kerényi Éva, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum újdonsült igazgatója)

S ha már célok és közeljövő: engedd meg, hogy gratuláljak legújabb sikeredhez, azaz igazgatóvá választásodhoz is. Az elmúlt napok számomra legnagyobb horderejű híre volt, hogy múzeumunknak, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumnak személyedben új, mégpedig magyar anyanyelvű igazgatója lett. A Körkép olvasói nevében is engedd meg, hogy nagyon sok sikert és jó szerencsét kívánjak az előtted álló munkához, kihívásokhoz és feladatokhoz. Kérlek, pár szóban meséld el, mikor jutottal arra az elhatározásra, hogy megpróbálod?

Ez egy folyamatnak a végkifejlete volt. Alapból nem készültem történészi pályára, elvégeztem azonban ezt a szakpárosítást, majd szüneteltettem a képzőművészetet és a történelem irányába billent el a mérleg nyelve, ám évekig olyan álmaim voltak, hogy én majd valamelyik neves egyetemen, például az ELTE-n leszek docens, tanszékvezető, egyetemi oktató, Valahogy mégis bezárultak a kapuk. Hiába próbáltam döntögetni ezeket a falakat, akár idehaza a Selye Egyetemen, vagy Magyarországon, az ELTE-n, Miskolcon vagy Egerben, sehol sem nyíltak meg nekem. Ugyanúgy a tudományos kutató központoknál is hasonló volt a helyzet. A sors más pályát szánt neki.

A Mindenható valahogy mindig úgy alakította az utamat, hogy ami a múzeummal kapcsolatos dolog volt az életemben, az mindig pozitívan sült el, annak mindig nagyon jó végkimenetele volt, pozitív visszajelzést váltott ki, és valamilyen formában hozzáadott értékké lett a múzeum történetében. Kiderült, hogy nekem a múzeum a küldetésem, tehát Gömör és a Gömör-Kishonti Múzeum, mivel óriási problémákat látok Szlovákia-szerte a muzeológia terén. Mivel nyitott szemmel járok a nagyvilágban, látom, hogy bizony van mit behoznunk, hogy a hazai muzeológia is felzárkózzon az európai muzeológia színvonalához. Adta tehát magát a helyzet, hogy jelentkezzek. Kínálkozott ez a lehetőség és tudtam, hogy ha nem próbálom meg, akkor azt egy életen keresztül bántam volna.

.

Mikor veszed át a stafétát elődödtől?

Hivatalomat 2023. június 1-től töltöm be. Amióta Isten megmutatta nekem az utat, hogy „Kerényi Éva, te ne menekülj semerre, ne akarj egyetemi oktató lenni, meg tudományos főmunkatárs, mert neked a muzeológia a küldetésed”, azóta nagyon jól érzem magam, tehát irányba lettem állítva felülről, és én, aki egy nyugtalan természet voltam és folyamatosan izegtem-mozogtam, nem találtam a helyemet, úgy érzem most, hogy végre a helyemen vagyok! Szolgálatként élem ezt meg. Antall Józsefnek volt egy bölcs idézete, mely a legendás pizsamás interjúban hangzott el, amikoris azt mondta, hogy „én szolgálok, és mindaddig szolgálok, amig a szolgálatom hasznos.”

Milyen terveid, vízióid vannak a jövőre nézve, a múzeummal kapcsolatosan? Mit tartasz legfontosabb célodnak, feladatodnak?

Rengeteg tervem és vízióm van, de mindez legyen meglepetés. Merni kell nagyot álmodni, hisz az életnek igazából úgy van értelme. Fel kell zárkóznunk és ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Ahhoz, hogy nagy tetteket hajtsunk végre, ki kell lépnünk a kényelemből. Teljesmértékben tisztában vagyok vele, hogy egy nagyon kemény időszak elé nézek, viszont annyi terv és lelkesedés, erő és energia pulzál bennem, hogy bízom abban: Isten küldeni fogja majd nekem a segítő kezeket – igazából már most is küldi – amelyek segítségével ezeket a terveket, ezt a fellendítést, innovációt véghez tudom vinni.

.

Köszönöm szépen a beszélgetést és további szép sikereket kivánok neked úgy a tervezés, mint a múzeumi munka terén. Biztosan hallunk még rólad..

Kerepesi Igor.

Fényképek: Köő Adrien, Wizz Air FB-oldala