Számtalan program és fotózási lehetőség várta az elmúlt hétvégén a Novohrad-Nógrád Geopark területén  3. alkalommal megrendezett Medvesi Fotós Maraton résztvevőit, melyre több mint 300 fotós regisztráltatta magát főleg Magyarországról és Szlovákiából, de volt közöttük két Belgiumból érkezett fotós is.

A rendezvény megvalósítását a határ mindkét oldalán több mint 100 önkéntes segítette. Több száz résztvevője volt a nemcsak fotósoknak szánt programoknak.

m,ag_erika_DSCF3951_tekeresdomb
Fotósok a Tekeres dombon, Mag erika felvétele

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb érdeklődés a hajnali, nappali és esti vezetett fotóstúrákat, a megvilágított középkori várakat és a bennük zajlott programokat kísérte. Újdonságként jelentek meg a Salgóbányai Geocsodák Házában megtartott szakmai előadások és bemutatók, az Óbást (Stará Bašta) központtal megrendezett medvesalji programok benne a fotózás lehetőségével hőlégballonokról stb.

Az alábbiakban a szlovákiai területen lezajlott programokról olvashatnak egy rövid összefoglalót.

somosko
Somoskő vára (Medvesi Fotós Maraton, FB oldal)

Daniela Rapavá „Fényvarázslatok” c. fényképkiállítása a füleki Nógrádi Turisztikai Információs Központ épületében nyílt meg június 3-án. A komáromi születésű fényképész a férjével együtt a rimaszombati Csillagvizsgáló munkatársaként dolgozik, hivatásból a Nappal, napfogyatkozásokkal, a meteoritok megfigyelésével és pozíciós mérésekkel, a csillagászat és a természettudományok valamin. az ökológiai nevelés népszerűsítésével foglalkozik.

Több évtizede kurátora a Világűr gyermekszemmel c. szlovákiai országos képzőművészeti versenynek. A fényképészet területén elsősorban a makrofelvételekre összpontosít, amelyben egy szokatlan terület, a fizikai jelenségek fényképezése ragadta meg.

 hirdetes_810x300  

Kedvenc témái a a fényjelenségek, a fény cseppekben, buborékokban való megjelenítésére, a színes interferenciák, diffrakciók, megigézték a megfagyott buborékok. Felvételei jelentős szakmai oldalakon is bemutatásra kerültek (pl. Optics Picture of the Day, Earth Science Picture of the Day, Spaceweather) és számos szakmai díjat és elismerést szereztek.

DSC_5965rapava
Daniela Rapavá és felvételei

 

DSC_5977_rapava
Megfagyott buborék

Az ipolyvilkei Simon István asztrofotós felvételeiből a füleki Városi Könyvtárban nyílt meg kiállítás. Bár „amatőrnek” vallja magát, ez a fényképezés azon területe, amely ettől sokkal többet igényel. A világűr hatalmas tér, amelyben a kellő szaktudás nélkül elveszne az ember.

Annak ellenére, hogy komolyan a témával csak élete derekán kezdett foglalkozni, egyike azon keveseknek, akik saját kis csillagvizsgálót építettek ki, felszerelve azt a megfigyelésekhez és fényképezéshez szükséges eszközökkel.

Simon István, asztrofotós
Simon István, asztrofotós

A füleki várban június 4-én a Defensores csoport rendezett be középkori konyhát, ahol korabeli hangulatban ételek, italok várták a látogatókat. De volt itt lovasbemutató, a csoporttól elmaradhatatlan fegyverbemutató is.

DSC_6077
Középkori konyha a Füleki várban, Defensores csoport

 

DSC_6118
Középkori konyha a Füleki várban, Defensores csoport

 

A rendezvény alatt este különleges fényöltözéket kapott a Füleki vár, de egyéni megvilágítást kaptak az ajnácskői és somoskői várak és a gömöralmágyi templom is.

Esti öltözetben a Füleki vár
Esti öltözetben a Füleki vár

Június 3-án kora hajnaltól késő estig tartottak a programok Óbáston és környékén. Az egyik hajnali túra a Tekeres dombra az Óbásti Községi Hivataltól indult és a napfelkelte mellett egyedi kilátást tett lehetővé az almágyi románkori kistemplomra, az ajnácskői várra, a Medves hegyvonulatára, Szilváskőre de a távolabbi hegyekre is.

A másik túra Gömöralmágyból indult és péterfali tóhoz vezetett, ahol a hajnali tóparti világgal lehetett megismerkedni. Fotós túra mutatta be a terület leglátványosabb, ugyanakkor szigorúan védett területének a Pogányvár szikláit és környezetét.

obast6_holegbalon
Felszállás előtt a hőlégballonok Óbást határában

 

holegbalon_obast8
Hőlégballonok

 

szabina_medvesi_taj_holegbalonbol
Medvesalja hőlégballonból (Torma Szabina felvétele)

 

kovacsa_roland_DSC02361_almagy
Gömöralmágyi templom hajnalban (Kovács Roland felvétele)

 

Az óbásti községi hivatal udvarában kosárfonók mutatták be szakmájukat, de lehetett lovagolni s ami nem mellékes finomakat enni is. Este  tömegeket vonzott a közeli hegyoldalra két hőlégballon felszállása, amelyen bátor fotósok emelkedtek fel a medvesalji táj fölé.

Ugyancsak nagy sikert aratott a kulturális program, melynek résztvevőit és közönségét László Ildikó, Óbást polgármesterasszonya köszöntötte. A Ceredi Asszonykórus bemutatkozása után Agócs Gergely népzenész lépett a színpadra, aki a zenéje és meséje mellett a területen végzett gyűjtéseit felidézte megemlékezve az itteni adatgyűjtőkről is.

mag_erika_DSCF4033kosarfono
Készül a kosár (Mag Erika felvétele)

 

obast2_agocs_gergely
Agócs Gergely, népzenész

 

obast1_ceredi_asszonykorus
Ceredi asszonykórus

Újbáston, tájházában Ladóczki Vilmos , bőrdíszműves, gyűjtő fogadta a fotósokat, bőségesen lehetőséget adva arra is, hogy gyűjteményét fényképezzék.

DSC_6498ladoczki
Ladóczki Vilmos tájháza Újbáston

Somoskő várához a Sátorosbánya – Macskalyuk – Somoskői vár – Sátorosbánya tanösvény bemutatásával a Simon toronytól vezettek fotós túrák. A kiindulási helyszínen lovasok tartottak bemutatók, melyet nemcsak a fotósok, de a többi látogató is nagy élménnyel fogadott. A Somoskői vár mellett a kőfaragók is bemutatták a tudásukat.

gyoli
Gyetvai Zoltán és fényképezőgépe (Komka Péter felvétele)

A zárónapon Lukács József vendégházában Csákányháza is bekapcsolódott a rendezvénybe. Itt többek között Gyetvai Zoltán, losonci fényképész tartott gyakorlati bemutatót a hagyományos az egyre nagyobb népszerűséget kapó üveglemezes technikáról, az ambrotípiákról.

kovacs_roland_DSC02018_poganyvahoz
Fotósok Medvesalján, útban a Pogányvár felé (Kovács Roland felvétele)

Címkép: Komka Péter felvétele

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!