„A Muzsikál az Erdő – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat fő céljai a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntartható fejlődésre nevelés, a művészetek, a komolyzene, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi, természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, helyi közösségépítés a helyi közösségek, szervezetek (önkormányzatok, erdészetek, civil szervezetek, művészek) összefogásával, az erdő és a zene összefonódásával.” – olvasható többek között a rendezvény honlapján.

 

DSC_8277
Felvétel: Puntigán József

 

A 2005-ben útjára indított, s az elmúlt évek alatt jelentős elismerést szerzett rendezvény az idén átlépve az országhatárt Füleken is bemutatkozott. Kiváltva a helyiek és környékbeliek érdeklődését.

 

DSC_8430
Felvétel: Puntigán József

 

 hirdetes_810x300  

A Muzsikál az Erdő – Mátrai Művészeti Napok kilencnapos programsorozat nyitónapja Füleken, a Városi Park fái alatt várta az érdeklődőket, akik a vártnál nagyobb létszámban jelentek meg.

 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Nagy István, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, Milan Boroš mérnök, a Szlovák Állami Természetvédelem vezérigazgatója akik Agócs Attila, Fülek Város polgármester és a Novohrad-Nógrád Geopark vezetőinek részvételével egy munkaebéden is találkoztak ahol a lehetséges együttműködésről váltottak szót.

 

DSC_8283
Balról jobbra: Szabó Lajos, Milan Boroš, Józsa Judit, Nagy István, Agócs Attila. Felvétel: Puntigán József

 

Kora délután a jelenlétükben avatták fel Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja Összetartás emlékplakettjét. Ünnepi köszöntőik közös gondolata volt az együttműködés, az összetartozás fontosságának kiemelése. Kiemelve azt hogy az erdő szolgáltat, nyugalmat ad, a zene művészi élményt nyújt, a kettő párosítása határoktól függetlenül közösséget teremt. A szervezők nevében Matúz Viktória, a Muzsikál az erdő alapítvány titkára, Szabó Lajos, főszervező üdvözölte a vendégeket és a jelenlévőket.

 

A program részét képezte természet megismerése. A Sátorosbányáról a Macskalyukhoz ill. a Somoskői várhoz vezető tanösvényt kora délelőtt Balázs Csaba ökológus vezetésével járhatták be az érdeklődők. Délután pedig a Füleki Parkban is hasonló ismeretterjesztő, természetismerő sétára került sort. melyet Balázs Csaba és Szabó Lajos vezettek. Az erdő ajándékai címmel Szabó Miklós erdőmérnök tartott interaktív bemutatót.

 

DSC_8149
Felvétel: Puntigán József

 

A füleki program első része elsősorban a legifjabbaknak szólt. A füleki Motolla kézműves műhely tagjai a csuhézás, fűbaba- és rongybabakészítés rejtelmeibe vezették be a gyerekeket. Fellépett a Madzag bábszínház. A helyi ételek bemutatásáról a füleki Banyaklub gondoskodott.

 

DSC_8233
A füleki Banyaklub. Felvétel: Puntigán József

 

Mint minden ilyen rendezvény esetében a sátrakban és asztalokon a helyi termékekből is lehetett válogatni. A látogatók megismerkedhettek a Nógrádi Turisztikai Információs Központ és a Novohrad-Nógrád Geopark működésével is.

 

DSC_8269
Agócs Attila, Fülek polgármestere. Felvétel: Puntigán József

 

DSC_8246
Szabó Lajos. Felvétel: Puntigán József.

 

A Füleki Várban élénk érdeklődés kísérte Agócs Attila, polgármester előadását, amely a 770 éves Fülek történelmében tett egy történelmi sétát. A Füleki Gimnáziumban Dr. Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója Termeljünk együtt a természettel” c. tartott előadást.

 

DSC_8260
A füleki Melódia Női Kar. Felvétel: Puntigán József

 

DSC_8328
Somogyi Lili. Felvétel: Puntigán József

 

DSC_8315
Ács Dominika. Felvétel: Puntigán József

 

DSC_8293
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatóinak Zenekara, Budapest. Felvétel: Puntigán József

 

A komolyzenei koncertek délután a Városliget fáinak hűsítő árnyékában zajlottak. Először a füleki Melódia Női Kar lépett fel.. A csoport pár napja tért haza erdélyi koncertturnéjáról. Őket a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatóinak Zenekara követte Ménesi Gergely a Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere irányításával Szólót énekeltek Somogyi Lili és Ács Dominika.

DSC_8416
Bősze Ádám. Felvétel: Puntigán József

 

A műsorrészt Bősze Ádám, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsorvezetője felvezetéseivel a verseny tehetségei adtak koncertet. Mindkét koncerten szavalt verseket Kertész József. erdész. versmondó.

 

DSC_8420
Virtuózok. Felvétel: Puntigán József

 

A rendezvényt kora este Erdei népzenei koncert zárta, melyben felléptek a szlovákiai HEĽPAN Folklórcsoport, szlovák népi énekegyüttes, a Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes valamint Hrúz Dénes vezetésével a salgótarjáni Dűvő Zenekar.

 

DSC_8450
HEĽPAN Folklórcsoport. Felvétel: Puntigán József.

 

00000109
Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes, Felvétel: Estefán Viktor.

 

00000115
DŰVŐ Zenekar, Salgótarján. Felvétel: Estefán Viktor.

 

A füleki programot a Fülek Városa, a Városi Művelődési Központ készítette elő a Füleki Vármúzeum, a Közhasznú Szolgáltatások és a Novohrad–Nógrád Geopark közreműködésével.

 

Puntigán József

Nyitókép: A szerző felvétele

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!