Medvesalja néprajzi tájegység. Két megye, Gömör és Nógrád határán, a Medves-hegy tövében elterülő hat település összefoglaló neve. Óbást és Vecseklő az egykori Nógrád, Dobfenek, Egyházasbást, Medveshidegkút és Tajti pedig az egykori Gömör megyéhez tartozott. Lakossága mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkozott. A nagycsaládi családszerkezet emlékét őrzik a több lakóegységből álló hosszúudvarok, amelyeket itt „szabad udvarok”-nak neveztek.”

– olvasható többek között a szlovákiai magyar adatban szócikkében, amelyben ezt a különleges szépségű, hagyományai egy részét máig megőrző területet írja le.

 

DSC_0958
Programok az Óbásti Községi Hivatal udvarán.

 

A hagyományok megőrzése és bemutatása képezte az elmúlt hétvégén Óbáston megrendezett nap fő célját is. Az egész napos rendezvény keretében bő teret kaptak a hagyományőrző csoportok, a helyi ételek, de a gyerekeknek sem kellett unatkozniuk. Játszhattak, kézműveskedhettek, lovagolhattak, de akár táncolhattak is.

 

 hirdetes_400x285  
DSC_0964
Gyermekfoglalkozások. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_0969
Gyermekfoglalkozások. Felvétel: Puntigán József.

 

A délelőtt folyamán Agócs Sándor, tárogatóművész szórakoztatta a jelenlévőket. A jelenlévőket és a vendégeket László Ildikó, Óbást polgármesterasszonya üdvözölte és fogadta.

 

DSC_0923
Agócs Sándor tárogatózik. Felvétel: Puntigán József.

 

A Községi Hivatal tanácstermében összeállított kiállítások egyike a község történetét, rendezvényeit mutatták be, a másikon kézimunkák, hímzett terítők, szőttesek voltak láthatóak. Fényképeikkel bemutatkoztak a helyi fényképészek is, akik a községet, a környezetét mutatták be magas színvonalú felvételeiken.

 

DSC_1059
Egy kis falutörténet. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_1063
Kézimunkák. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_1067
Kiváló fényképészek élnek itt! Felvétel: Puntigán József.

 

A rendezvény résztvevői az ünnepi megnyitó után szentmisén vehettek részt. A jelenlévőket és a vendégeket László Ildikó, Óbást polgármesterasszonya üdvözölte és fogadta.

 

DSC_0968
Főznek/főztek a csapatok. Felvétel: Puntigán József.

 

Hasonlóan a régió többi rendezvényéhez ez a nap sem maradhatott főzőverseny nélkül, melyről senki sem távozott díj nélkül. A legtöbb eladott kóstolójegyért járó különdíjat Détér csapata, a legszebb terítésért járó díjat a hazai óbásti csapat kapta meg. A versenyt a szomszédos település Dobfenek csapata nyerte meg Feled és Cered csapata előtt.

 

DSC_0957
Érkezik a gyöztes csapat Dobfenékről. Felvétel: Puntigán József.

 

A délutáni kultúrműsor első részében a ceredi népdalkor valamint a helyi szólisták és csoportok mutatkoztak be.

 

DSC_0980
László Ildikó. Felvétel: Puntigán József.

 

A magyarországi Ceredi Népdalkör 1971-ben alakult Röpülj Páva Kör néven. Több járási, megyei és országos fesztiválon szerepeltek jó eredménnyel. Hallhatóak és láthatóak voltak a Magyar Rádióban és a Duna Televízióban is. Aktív tagjai a Tarnamenti Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek.

 

DSC_0984
Ceredi Népdalkör. Felvétel: Puntigán József.

 

A legfiatalabb generációt Berki Barbara és Varga Balázs Bendegúz képviselték, akik versekkel mutatkoztak be.

 

DSC_0996
Varga Balázs Bendegúz. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_0998
Berki Barbara. Felvétel: Puntigán József.

 

Zenei kíséret nélkül is sikert aratott a helyi nyugdíjas klub tagja Tóth Géza, aki nóta- és népdalcsokorral szórakoztatta a csaknem teljesen megtelt kultúrház közönségét.

 

DSC_1008
Tóth Géza. Felvétel: Puntigán József.

 

Nem kisebb sikert aratott Óbást szülötte Kukolíkné Szendrei Rózsa, aki más vidékre szólította el a sors, de mindig szívesen jár tér vissza a falujába. Eddig legnagyobb sikerét 2012-ben az Országos Magyar Nóta énekversenyen, Ipolynyéken érte el, ahol bronzkoszorús minősítést kapott.

 

DSC_1028
Kukolíkné Szendrei Rózsa. Felvétel: Puntigán József.

 

A műsor legvártabb fellépője sztárvendége Márió, a harmonikás volt, aki 5 éves kora óta harmonikázik. Első albuma 2002-ben jelent meg, A Harmónikás címmel., kategóriájában az egyik legtöbbet foglalkoztatott előadó. Fellépése Óbáston is teltházas volt, sikere természetes.

 

DSC_1048
Márió, a harmonikás. Felvétel: Puntigán József.

 

A Hagyományok Napja karakoe bemutatóval és késő éjszakába nyúló népmulatsággal zárult.

 

DSC_1084a
Torma Szabina: Kikelet hava. Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!