Újabb áldozatokat találtak a romok alatt Olaszországban: már 247 halottja van az ország középső részét sújtó földrengésnek. A mentőcsapatok éjszaka is kutattak az esetleges túlélők után, egy kislányt 17 órával a természeti csapás után sikerült élve kimenteni. A földmozgás Umbria és Lazio régiókban, valamint a Rómától északkeletre fekvő Marche körzetében okozta a legtöbb kárt, Amatrice szinte teljesen megsemmisült.

 

Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak

 

Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. Sokan még mindig a rokonait keresik, és elkeseredetten a nevüket kiabálják a házak romjai felett. A nagy részében teljesen megsemmisült Amatricében a földrengés jelképe a toronyóra lett, amelynek mutatói megálltak a földrengés pillanatában.

 

 hirdetes_810x300  

 

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Az Appenninek csúcsain történt földmozgás epicentruma 5-7 kilométeres mélységben volt, ezért okozott ennyi felszíni kárt a rezgés. Ugyanakkor köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

 

 

Csütörtök hajnalban is voltak utórezgések

 

Az éjszaka több mint hatvan utórezgés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt, és csütörtök hajnali öt óra után következett be. A földrengés térségében senkit sem engedtek vissza otthonába, még akkor sem, ha az épület nem károsodott meg. Több ezren töltötték az ezer méter magas hegyekben hűvös éjszakát a szabad ég alatt takarókba burkolózva vagy autóikban. Eddig három sátortábor épült, de ide nem fért be mindenki. Az első élelmiszercsomagokat az olasz termelői szövetség juttatta el a helyszínre.

 

MTI

Nyitókép: MTI/AP/ANSA/Massimo Percossi

 

Kapcsolódó tartalom:

Már 73 halottja van az olaszországi földrengésnek

Erős földrengés rázta meg Olaszországot (Frissítve)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!