Andrej Kiska pénteken késő reggel érkezett Losoncra, ahol a Városház előtti téren a város lakosaival találkozott.

 

Szlovákia köztársasági elnökét a délelőtt folyamán a városvezetés és a képviselő testület tagjai fogadták, meglátogatott egy helyi vállalatot, majd a B.S. Timrava gimnáziumba ment, ahol az iskola diákjaival találkozott. Délelőtti programja egy rövid gácsi látogatással ért véget.

 

dsc_3316
Andrej Kiska Losoncon. Felvétel: Puntigán József.

Szlovákiai paradox, hogy az egyik oldalon országunk kiválóan teljesít, növekszik a gazdasági teljesítmény, növekszik az átlagkereset és csökken a munkanélküliség. A másik oldalon ha az ember olyan helyen van, mint Losonc is, ezt a polgárok nem érzik. Marad a szegénység, a fiatalok menekülnek, a munkanélküliséget nem sikerül csökkenteni.

– mondta többek között losonci látogatása értékeléseként, miután a polgármesterasszonnyal tárgyalt.

 

 hirdetes_400x285  
dsc_3311
Közös fénykép az egyik losonci bejárat előtt. Felvétel: Puntigán József.

 

Véleménye szerint úgy az ő, mint a parlament feladata, hogy mérlegelje a segítségnyújtást olyan városoknak, mint Losonc is. A legfontosabb, hogy a város újra elérje korábbi gazdaság szintjét.

 

dsc_3329
Az emlékezetnek … Felvétel: Puntigán József.

 

Kora délután a B.S. Timrava Színház épülete elől Losonc főutcáin végigsétálva, a város vezetői és képviselői kíséretében gyalogosan érkezett a közelmúltban felújított Neológ Zsinagóga épületéhez, ahol helyi lakosok, az épületben pedig meghívott vendégek várták.

 

Jelen volt többek között Radu Mircea Coanta, Románia Szlovákiai Nagykövetségének másodtitkára, Ondrej Karňák, a Nemzeti Emlékezet Intézet Irányító Tanácsának elnöke, Pavel Traubner, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Tanácsának tiszteletbeli elnöke.

dsc_3338
A losonci Neológ Zsinagóga előtt. Felvétel: Puntigán József.

 

A kora délután megtartott ünnepség Peter Kalmus Memento c. alkotásának átadásával kezdődött. A leplet a köztársasági elnök és az alkotó közösen rántották le.

 

dsc_3537
Négy tubus, 70 ezer kő, 70 ezer egykori élet. Felvétel: Puntigán József.

 

Peter Kalmus exhibicionista képzőművész elmondta, hogy alkotásával a Szlovák Állam 70 ezer zsidó áldozatának állított emléket. A négy üvegtubus azt a négy koncentrációs tábort jelképezi, ahová a szlovák fasiszta állam fennállása alatt a szlovákiai zsidókat elhurcolták: Oświecim, Treblinka, Sobibor és Belzec.

 

dsc_3355
Andrej Kiska és Peter Kalmus az emlékmű átadásának pillanataiban. Felvétel: Puntigán József.

 

Miután megtudta, hogy a rendszer mit tett, megdöbbent, belső késztetésre nekifogott alkotásának.

„20 éven keresztül minden nap egy kis kegyeleti emlékünnepség részeként 10-15 követ csomagoltam rézdrótba … A Földön nincs két egyforma kő, ahogyan nem létezik két azonos emberi sors sem. A drót számomra azt jelképezi, hogy a brutálisan meggyilkolt áldozat át volt kötve a rokonaival vagy barátaival” – mondta többek között.

 

dsc_3371
Peter Kalmus. Felvétel: Puntigán József.

 

Megjegyezném, hogy az üvegtubusokban elhelyezett 70 ezer kő az elmúlt hetekben különböző fórumokon, főleg helyi szinten vitákat váltott ki, hiszen ismert tény, hogy Losonc az adott időszakban Magyarországhoz tartozott, így a város közel 1500 zsidó áldozata nem része a jelzett 70 ezres számnak.

 

A köveket egyébként a Duna pozsonyi, a Vág pőstényi és a Hernád Kassa melletti szakaszainak medréből gyűjtötte össze.

 

dsc_3404
Andrej Kiska. Felvétel: Puntigán József.

 

70 ezer áldozat…70 ezer kő…igen, államunk történetének vannak szomorú pillanatai. Annál inkább értékelni kell azt, hogy vannak olyan emberek, akik nem engedik a felejtést, akik állandóan figyelmeztetnek arra, hogy mi történt. Ilyen ez az emlékmű is, mely mögött húszéves munka áll

– mondta beszéde elején Andrej Kiska.

 

dsc_3387
Andrej Kiska. Felvétel: Puntigán József.

 

„Megemlékezésünk ma mindennél aktuálisabb. Éppen most, éppen ebben az országban, ahol voltak olyanok, akik képesek voltak ártatlan emberek tízezreit a halálba küldeni. Éppen itt és most kell újra szólnunk arról, hogy mi történt, s tudatosítanunk kell azt is, hogy mi történik napjainkban. Szlovákiában mindannyiunknak nulla toleranciát kell mutatnunk az extrémizmus, nacionalizmus és fasizmus minden megjelenésével szemben.

 

dsc_3402
Andrej Kiska. Felvétel: Puntigán József.

 

Ma olyan időket élünk, amikor mindazoknak, akik azonos értékeket, a megértés értékét képviselik, akik értik azt, hogy minden vallás elsősorban a szeretetről szól, össze kell fogniukk! Össze kell fognunk azért, hogy gátat építsünk, hogy ne féljünk vaĺódi nevén neveznina tényeket, hogy ne féljünk fellépni a rosszal szemben. Megmutatni, megtanítani az embereket arra, hogy tanulják meg megkülönböztetni a jót és a rossztól, az igazat a hazugságtól. Mert ma is vannak olyanok, akik másként magyarázzák a történelmet és az emberi értékeket is.

 

dsc_3352
Meghívott vendégek és résztvevők. Felvétel: Puntigán József.

 

Néha bennem is vannak félelmek attól, mi történik a világunkkal, mi történik nálunk, mi történik a határon túl, mi történik az óceánon túl. Felteszem a kérdést, hová tartunk, mi történik a világban?

 

dsc_3397
Andrej Kiska. Felvétel: Puntigán József.

 

 Valami rossz történik? Ismét tragédiák fenyegetnek? Ismét a embertelenség veszélye fenyeget? Felteszem magamnak a kérdést, de mindig, ha olyan helyre érkezem, mint ez is itt, ha bejárom a helyet, úgy, mint ma Losoncot is,  és találkozom az emberekkel, ha látom a jót idehaza és külföldön, akkor meg vagyok győződve arról, hogy a jó végül győzni fog.

 

dsc_3510
Andrej Kiska kézfogása egy gyerekkel. Felvétel: Puntigán József.

 

Egy ősi bölcsesség azt mondja, hogy ahhoz, hogyba rossz győzzön, nagyon kevés kell. Elég, ha a jó emberek nem tesznek semmit.”

 

dsc_3430
Az időkapszula. Felvétel: Puntigán József.

 

dsc_3462
Andrej Kiska aláírja az emlékiratot. Felvétel: Puntigán József.

 

Az ünnepség második részében egy időkapszula került elhelyezésre az egykori zsinagóga oltárának helyén, amely többek között az épület felújítására vonatkozó dokumentumokat, az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket, az épület eredeti alapító levelének másolatát, a felújítás alkalmával kiadott könyvet (szerzői Adamová Mária, Puntigán József és Sedliak Erika), a mostani és korabeli pénzérméket, az építtetők, a kivitelezők, a város polgármesterasszonya és Andrej Kiska aláírásával is hitelesített emlékiratot tartalmazza.

 

dsc_3465
Az emlékirat. Felvétel: Puntigán József.

 

dsc_3480
Helyére kerül az időkapszula. Felvétel: Puntigán József.

 

A Holokauszt emléknap alkalmából megtartott rendezvény este a pozsonyi Preßburger Klezmer Band koncertjével zárult, melynek énekese a losonci származású Ivana Ecetová volt.

 

Amint azt a koncert közönsége megtudhatta, ősei révén a zenekar egy másik tagja, Samo Alexander is kötődik a városhoz. A koncerten egy füleki származású kántor által megalkotott ének és dallam is elhangzott.

 

dsc_3616
Preßburger Klezmer Band. Felvétel: Puntigán József.

 

dsc_3660
Preßburger Klezmer Band. Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!