Fülek városa nyolcadik alkalommal adott otthont az Eszterlánc Országos Gyermeknéptánc Fesztiválnak, amelyet idén kicsit megújulva, tartalmában bővítve rendeztek meg. A háromnapos rendezvényen 8 gyermek néptánc csoport és 33 szólótáncos vett részt, akik egy izgalmas magas színvonalú versenyen mérték össze tudásukat.

 

csali
Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes. Felvétel: Bartusz Réka.

 

A rendezvényről az egyik alapító, helyi főszervezőt Varga Norbertet, a Füleki Városi Művelődési Központ munkatársát, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes vezetőjét kérdeztem.

 

A Fesztivál ötlete 1999-ben született meg, amikor az első országos megmérettetés is megvalósult. A hagyományteremtés szándékával, azzal, hogy az kétévente megrendezésre kerülő rendezvény lesz. A múlt évben az anyagi források hiánya miatt egy évet halasztanunk kellett, így az idén, most kivételesen 3 év után volt újra Eszterlánc fesztivál.

 hirdetes_400x285  

 

csalokozi
Csallóközi Gyermeknéptánccsoprt. Felvétel: Bartusz Réka.

 

Az előző évekhez képest, szervezésileg az Eszterlánc annyiban változott, hogy az idei rendezvény főszervezője a pozsonyi Kulturális Alap (Ford kultúry n.f.) lett. Az előkészítésben lényegében a megszokott társszervezetek vettek részt. A füleki Városi Művelődési Központ, Fülek városa és sokan mások, akik a kísérő programokat, a foglalkozásokat és a többi tennivaló elvégzését biztosították. Jelesül a füleki Motolla Baráti Kör, az Ifjú Szívek Táncszínház, a Rakonca Néptáncegyüttes stb.

 

A fesztivál megújult abból a szempontból is, hogy amíg legutóbb az országos gyermekszóló táncverseny csak társult a rendezvényhez, idén a két rendezvény gyakorlatilag eggyé vált. Ebben összesen 33 produkció volt látható két korcsoportban.

 

dunaag
Dunaág Néptíncműhely. Felvétel: Bartusz Réka.

 

A tavasszal közzétett felhívásra 13 együttes jelentkezett. A csoportoknak 2016. augusztus 15-ig kellett a megadott címre legfeljebb 15 perces videófelvételt elküldeni, A felső korhatár 16 év volt. Ezekből válogatta ki a szakmai zsűri azt a 8 együttest, akik lehetőséget kaptak arra, hogy eljöjjenek Fülekre:

Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes (Somorja), Nagy Csali Néptáncegyüttes (Somorja), Sendergő Gyermeknéptánccsoport (Ipolyság), Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes (Nagymegyeri-Csilizradvány), Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes (Buzita), Csallóközi Gyermeknéptánc Csoport (Dunaszerdahely), Dunaág Néptáncműhely – Dunaág Néptáncegyüttes és Ágacska Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely), Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes (Fülek).

 

A produkciókat  (táncos szólisták és a gyermekcsoportok) 5 tagú szakmai zsűri értékelte: Mihályi Gábor (Magyar Állami Népi Együttes), Hégli Dusan (Ifjô Szívek Táncszínház), Agócs Gergely (Hagyományok Háza), Furik Rita  koreográfus és Richtarcsik Mihály,  koreográfus,  néptáncpedagógus értékelték.

 

kelepelok
Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes. Felvétel: Bartusz Réka.

 

A résztvevőket  gazdag, késő éjszakákba  nyúló  műsorok várták. Voltak kézműves  foglalkozások, a füleki Motolla Baráti Körrel, táncos foglalkozások a pozsonyi Ifjú Szívek és a füleki Rakonca Néptáncegyüttes táncosainak közreműködésével. Gyermekjátékok és ügyességi versenyek, a csoportok vezetőit fogadta Fülek város polgármestere, a résztvevők pedig ingyenesen bejárhatták a Füleki várat.

 

A késő esti táncházakon a tánctanítást és muzsikáját  az Ifjú Szívek Táncszínház és  zenekara biztosította. Volt legényavatás, a  Kutyomfitty Társulat az Eltáncolt cipők c. darabját, az Ifjú Szívek Táncszínház a Kakukktojás c. műsorát mutatta be.

 

kis_megyer
Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes. Felvétel: Bartusz Réka.

 

Az Eszterlánc  eredményei:

 

KATEGÓRIA (6-12 évesek):

 

Aranysávos minősítésben részesült: Rajcsányi Ádám, Szőllősy Emma és Berki Dániel, Mészáros Emma Viktória és Varga Dóra, Botló Csenge és Kopsa Zoltán, Polák Zoé Eszter, valamint Nagy László.

 

Ezüstsávos minősítésben részesült: Németh Levente és Molnár Veronika, Zsoldos Viktória és Burján Vivien, Németh Máté és Méry Emma, Béhr András Bertalan, Kopsa Boglárka, Lakatos Emma és Madocsai Márton, Janšto Sofia és Antal Márk, Cséfalvay Franciska, valamint Kovács Kristóf és Daru Csenge.

 

Bronzsávos minősítésben részesült: Antal Flóra és Antal Márk, valamint Koran Tímea és Koran Tamás.

 

A zsűri “kiváló előadásért” különdíját elnyerte: Rajcsányi Ádám, valamint Szőllősy Emma és Berki Dániel.

 

kis_rakonca
Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes. Felvétel: Bartusz Réka.

 

KATEGÓRIA (13-16 évesek)

 

Aranysávos minősítésben részesült: Varga Dániel, Straňák Zoltán, Riedly Miklós Kristóf, Molnár Nicolas, Rémiás Angelika és Tóth Krisztina, valamint Petrovics Krisztina és Szőlősi Rebeka.

 

Ezüstsávos minősítésben részesült: Barna Angelika és Gyetvai Mihály, Szabó Kamilla és Jáne Viktória, Ádám Szabolcs, Gáspár Angéla és Csomor Bernadett, Kiss Dominik és Straňák Katalin, valamint Čambal Lili és Görföl Attila.

 

 Bronzsávos minősítésben részesült: Szalay Balázs és Csonga Nóra, Leczkési László és Cződör Krisztina, Szabó Barbara és Orosz Noémi, valamint Szalai Péter és Pintér Eszter.

 

A zsűri “kiváló előadásért” különdíja: Varga Dániel, valamint Straňák Zoltán.

nagy_csali
Nagy Csali Néptáncegyüttes. Felvétel: Bartusz Réka.

 

A Gyermekegyüttesek Országos Seregszemléjének eredményei:

 

Aranysávos minősítésben részesült: a Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Sendergő Gyermeknéptánccsoport, valamint a Nagy csali Néptáncegyüttes.

 

 Ezüstsávos minősítésben részesült: A Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes, a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes, valamint a Dunaág Néptáncműhely – Dunaág Néptáncegyüttes és Ágacska Néptáncegyüttes.

 

Bronzsávos minősítésben részesült: a Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes, valamint a Kis Csallóközi Gyermeknéptánccsoport.

 

 A zsűri “színpadi megjelenésért” különdíja: a Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Sendergő Gyermeknéptánccsoport, a Nagy Csali Néptáncegyüttes, valamint a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes.

Puntigán József

 

Nyitókép: Bartusz Réka  – Sendergő Gyermeknéptánccsoport

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!