Események

91 éve született a Vaslady, Nagy-Britannia első női miniszterelnöke

Margaret Thatchert, a konzervatív párt erőskezű vezetőjét a szigetország első női kormányfőjeként választották meg. Az Argentína elleni sikeres háború következtében a “Vaslady” becenevet elnyerő asszony három egymást követő hivatali időszakot töltött ki a bársonyszékben, ezalatt kivezette országát a válságból és egy “izmust” is elneveztek róla. Egy évtizednyi kormányzást követően bázisa meggyengült, így 1990 novemberében lemondásra kényszerült. 

 

Két diplomát is szerzett az Oxfordon

 

Margaret Hilda Roberts 1925. október 13-án született Granthamben. A szorgalmas és elszánt lány két diplomát is szerzett Oxfordban, előbb kémikusként, majd jogászként. 1951-ben férjhez ment Denis Thatcher üzletemberhez, ettől kezdve férje nevén szerepelt a politikában.

 

76973958_thatcher_70501b
Fotó: The Times

 

Meggyőzőképességének és kiváló fellépésének köszönhetően 34 évesen tory színekben Észak-London középosztálybeli kerülete, Finchley parlamenti képviselőjének választották, tíz év múlva már oktatási miniszter volt. Akkor úgy tűnhetett, hogy karrierjének csúcsára érkezett, de ő nem érte be ennyivel. 1974-ben, miután a konzervatívok elvesztették a választásokat, Thatcher asszony bejelentette igényét a pártelnöki tisztségre, és már az első fordulóban annyi szavazatot kapott, hogy Heath a lemondás mellett döntött.

 

1979-ben lett Nagy-Britannia első női kormányfője

 

A párt élén új politikát hirdetett: “a szocializmus visszafordítását”, kevesebb állami beavatkozást, több versenyt és még több magántulajdont. A kisebb adók, kevesebb közkiadás, több magángondoskodás programjával 1979-ben a toryk elnyerték a választók bizalmát, így Thatcher asszony lett Nagy-Britannia első női kormányfője.

 

image
1979. május 4. – férjével, Denissel érkezik a Downing Street 10. el (Fotó: AFP)

 

Első sikereit a külpolitika terén aratta: 1982-ben sikeres háborút indított a Falkland-szigeteket megszálló Argentína ellen, kiérdemelve a Vaslady nevet.

 

“Ki irányítja Nagy Britanniát?” – tette fel a híres kérdést, s egy év múlva mindenki tudta a választ: Margaret Thatcher.

 

Még a kutyapiszkot is letörölte a testőre cipőjéről

 

1983-ban a falklandi háború után kiírt választásokon a Thatcher asszony vezette toryk elsöprő győzelmet arattak, majd 1987-ben harmadszor is megnyerték a választást. De a bukás már nem volt messze: új adójavaslata miatt zavargások törtek ki, ellenfelei azzal vádolták, hogy a gazdag délre és a szegény északra osztja a nemzetet és elszigetelődik Európától. Pártbeli bázisa meggyengült, és 1990 novemberében lemondásra kényszerült, utóda John Major lett.

 

Margaret Thatcher, British Conservative Prime Minister from 1979 to 1990, circa 1990. (Photo by Terry O'Neill/Hulton Archive/Getty Images)
Fotó: Terry O’Neill/Hulton Archive/Getty Images

 

A történelemkönyvek és az irodalmi alkotások is egyaránt vaskezű asszonynak festik le az egykori brit miniszterelnököt, aki a politikát mindig a magánélete elé helyezte. Azonban a hozzá közel állóknak megmutatta igazi, gondoskodó arcát is: egyszer a kormányfő még le is törölt egy kutyapiszkot testőrének cipőjéről, amikor véletlenül behordta azt a lakásába. Chequerben lévő rezidenciájának gazdasági épületét pedig feldíszítette karácsonykor a személyzetnek, és testőre ajándékot is kapott: egy doboz aprósüteményt, egy flaska forró kávét és egy kis üveg whiskyt.

 

A britek Vasladyjét, Margaret Thatchert 2013. április 8-án szélütés következtében érte a halál.

 

Forrás: múlt-kor

Nyitókép: gapundit.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket