Négy felvidéki település, Alsókörtvélyes, Jánok, Losonc és Rimaszombat kiemelt értékei voltak láthatóak a losonci Szabó Gyula Emlékházban megrendezett, sajnos csak rövid ideg látható kiállításon.

 

dsc_5223
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

A kiállítás először augusztus 25-én és 26-án Hatvanban, Hatvany Lajos Múzeumban, a Felvidéki Magyar Értékeink program keretében volt látható, ahol a kapcsolódó konferencia több, a helyszíneket bemutató előadás is elhangzott.

 

dsc_5228
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

 hirdetes_810x300  

Hatvan Város Önkormányzata a Felvidéki magyar értékeink felkutatása a Hatvani Helyi Értéktár közreműködésével című pályázatával sikeresen vett részt a magyarországi földművelésügyi miniszter, Dr. Fazekas Sándor által kiírt pályázaton. Ennek célja a kelet-szlovákiai magyarok lakta területek, főleg a Hatvanhoz is kötődő értékeinek összegyűjtése volt. Mint kiderült, számos ilyen kapcsolódási pont létezik.

 

dsc_5189
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

Az összegyűjtött anyag mind a Felvidéken, mind Magyarországon bemutathatóvá vált, és elősegíthetik ezek bekerülését az Értéktárba.

„A kapcsolatépítés olyan, mint a kötélfonás. Először csak egy szálat fonunk, de később már nyolcat, sőt tízet, így lesz a kötél egyre erősebb.

– hangzott el ott.

 

dsc_5240
Egyszer ez is hungarikum lehet. Böszörményi István kezében egy tányér mákos fentő. Felvétel: Puntigán József.

 

Az egyik ilyen szál Lesznai Anna író, költő és festőművész személye, aki Alsókörtvélyest köti össze Hatvannal. Unokatestvére, Hatvany Lajos apja (Lesznai nagybátyja) unokatestvéreivel alapította a hatvani cukorgyárat.

dsc_5185
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

A rendezvényen akkor részt vett Surján László, a Charta XXI. elnöke, aki elmondta, hogy az önbecsülés nem szégyen. Ha magunkat nem tudjuk szeretni, másokat sem tudunk, ha a saját értékeinket nem tudjuk becsüljük, akkor a másokét sem tudjuk.

Nem a határokkal kell foglalkoznunk, hanem, a közös dolgainkkal“.

 

dsc_5192
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

A losonci „Kapcsolódások” c. kiállításon megjelent Hatvan város küldöttsége Szinyei András, Hatvan város alpolgármestere vezetésével, Jánok küldöttsége Bangó Ilona vezetésével.

dsc_5207
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

A kiállítás a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulóiból álló Kis Galáris éneklőcsoport műsora nyitotta meg, majd Hajdók Hajnalka Lesznai Anna egyik versét szavalta el. A vendéglátó Szabó Gyula Emlékház képviseletében Szabó Kinga üdvözölte a jelenlévőket.

 

dsc_5205
Galáris éneklő csoport Losoncról. Felvétel: Puntigán József.

 

dsc_5209
Hajdók Hajnalka. Felvétel: Puntigán József.

 

Demecs Andrea, a Csemadok Losonci Alapszervezetének elnöke megnyitó beszédében röviden ismertette a a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt, melyet a magyar Országgyűlés 2012. április 2-án fogadott el. Kiemelve annak alapfogalmát a „hungarikum”-ot, amely gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.

 

dsc_5213
Demecs Andrea. Felvétel: Puntigán József.

 

A losonciak nevében  megköszönte a Hatvaniaknak, hogy részt vehettek a pályázatban, kifejezve azt a reményét, hogy ez „egy gyümölcsöző együttműködés” kezdete volt.

Mert eltekintve az itt felsorakoztatott tárgyaktól, panelektől, hiszem és vallom, hogy az igazi értékek bennünk vannak, nekünk kell azon dolgoznunk nap mint nap, hogy azokat megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek és unokáinknak, utódainknak. És ha a pályázattal semmi már egyebet nem mutattunk volna fel, mint az itt létrejövő ismerettségeket, barátságokat, már akkor óriási sikert éretünk el vele”.

 

dsc_5236
A jánokiak küldöttsége. Felvétel: Puntigán József.

 

A megnyitó hivatalos részének zárásaként a jánoki küldöttség tagja, Hric Margit Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna versét mondta el, majd a losonci Serly kamarakórus lépett fel.  A rendezvény állófogadással ért véget.

 

dsc_5222
A Losonci Serly kamarakórus. Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!