Felvidékiek a XX. századi világégésekben

Időszaki kiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek a világháborúk eseményeire és egyéniségeire, azok, akik október 22-én összegyűltek Losoncon a Magyar Kulturális Központban.

A rendezvény vendégei voltak. Babucs Zoltán, hadtörténész-muzeológus, Dr. Lux Judit, a két világháborúban hadinaplót vezetett  Dr. Lux Gyula, tartalékos hadnagy, tanító unokája valamint Urbán Gyula, író, költő, bábrendező voltak. A jelenlévőket Duray Éva, a Kulturális Központ vezetője üdvözölte.

A rendezvény bevezető részében Babucs Zoltán mutatta be az első hősi huszáremlékművet és történetét bemutató vándorkiállítást. Elkészíttetője Nagy Kálmán a VII. önálló huszárezred századosa volt, aki a rimaszombati Szabatka-pusztán lévő laktanyában szolgált. Itt állította fel 1943. október 6-án a II. világháborúban elesett huszárok első hősi emlékművét. Tervezője Pap Dezső volt, anyaga gömöri vörös terméskőből készült. A fehér márványtáblán 33 hősi halott huszár nevét örökítette meg, akik a 19., 20. és 21. önálló huszárszázadból 1942-43-ban a Donnál vesztették életüket.

A tábla alig egy évet maradt az emlékművön, s egészen 2011-ig kellett várni arra, hogy az elesettek nevei újra méltó helyükre kerüljenek.

Vitéz Nagy Kálmán magyar királyi huszár főhadnagy illetve nyugalmazott huszár ezredes történész volt, akit a legidősebb huszártisztként tartott és tart számon az emlékezet. Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Hagyományőrző Világszövetségnek. Tisztes kort megélve 101 éves korában, 2010. szeptember 21-én hunyt el.

A kiállítás végigköveti az emlékmű megtervezését, az első és újabb kori felállítását valamint nagy Kálmán életútját. Mint azt Babucs Zoltán elmondta, Nagy Kálmán részese volt az 1956-os forradalomnak is, amiért 15 éves börtönbüntetést kapott, melyből 4,5 évet letöltött. Élete utolsó pillanatáig aktívan dolgozott, minden felkérésnek igyekezett eleget tenni. Utolsó előadására 2006. október 16-án Rimaszombatban került sor. Győrffy-Villám András hagyományőrző huszár Az utolsó huszárok című könyvében külön fejezetet szentelt az életének.

Két világháborút is magában foglal Dr. Lux Gyula (1884-1957) hadinaplója. A szerző Rozsnyó közelében fekvő Henckó községben született. Tanárként, nyelvészként, oktatásszervezőként a dobsinai és dél-szepesi szászok történetének szentelte élete jelentős részét. Oktatói képesítését a losonci Állami Tanítóképző Intézetben szerezte meg 1902-ben.

Az 1. világháborút a losonci 25. gyalogezred tartalékos hadnagyaként harcolta végig. A napló kézirata két kötetben túlélte a világháborúkat, a házát, könyvtárát pusztító orosz és német katonák támadásait.

A napló értékeire a család nagyváradi barátja Nagy Béla figyelt fel, aki digitalizálta a kéziratot és úgy vélte, hogy azt a „Nagy Háború“ centenáriuma alkalmából érdemes lenne könyv formában is megjelentetni. Sajtó alá Babucs Zoltán hadtörténész rendezte, aki jegyzetekkel is ellátta, és az ugyancsak Lux Gyula által készített hadifelvételekből is kiválogatott egy összeállítást.

Mivel a megjelentetésére állami forrásokból nem sikerült támogatást szerezni, Budaörs város és a család tagjai adták össze a kiadáshoz szükséges összeget. A kötetet a Pueblo Kiadó jelentette meg, ősbemutatója tavasszal Budapesten volt, ahol Raffay Ernő, történész mutatta be.

A történet 1918. júliusában kezdődik és 1946. júliusában zárul. Lux Gyula a háború kitörésekor, 1914. július 28-án Svájcban a feleségével volt nászúton, amikor megkapta a behívót. Hazafiúi kötelességének érezte, hogy harcoljon a hazájáért. Megszakítva nászútját, póttartalékosként jelentkezett a losonci 25. gyalogezrednél. Losoncról 1914. szeptember 4-én, a II. menetzászlóaljukkal indult el az orosz hadszíntérre, ahol a 25/III. gyalogzászlóaljnál nyert beosztást.

A napló három nagyobb részre bontható. Az első az 1914. július 20. és 1915. augusztus 28-i időszakot, a második az 1917. március 21. és 1918. november 12-i időszakot tárgyalja.

„Naplóm kizárólag az én személyem naplója és nem a hadjárat, vagy ezredünk hadjáratának naplója. Az eseményeket mindig a lelkemen átszűrve jegyeztem fel.. Arra törekedtem, hogy megörökítsem egy művelt embernek a lelkiállapotát ily rendkívüli körülmények között“

– vall munkájáról maga a szerző.

A kötetet a szerző 1944 és 1946 közötti feljegyzései zárják, amikor családjával a budai Kissvábhegyen átélte azt az időszakot, amikor 1944 karácsonyán bezárult az ostromgyűrű Budapest körül.

A napló 1. világháborús részleteit Lux Gyula elküldte a Rozsnyó és Vidéke c. hetilapnak is, mely azt folyamatosan közzétette.

Mint azt a kötetet ismertető Babucs Zoltán elmondta a napló tényszerűen, pontosan idézi az eseményeket, kiemelt értéke, hogy felmutatja azt a nézetváltozást is, amely a kezdeti lelkesedéstől eljutott a realitás, az értelmetlenség felismeréséig.

„Hát meddig tűritek még ezt a gyilkolást? Mikor nyílik ki végre a szemetek, hogy véget vessenek ennek a gaz mészárlásnak, vandál pusztításnak. Meddig tűritek még, hogy barom módra kezeljenek, s úgy vigyenek mészárszékre, mint a vágómarhát. És miért, kiért? Azt hiszitek talán, hogy értetek, a ti érdekeitekért véreztek, pusztultok? Nem, gaz banditák, kizsákmányoló önző, piszkos érdekeiért, mágnások, papok, földbirtokosok és gyárosok féltett uralmáét pénzéért pusztultok ti mindnyája, s én veletek.

Ó bár lennénk egy néhány százezren, akik világosan látunk, de másként is lenne minden.“ – olvasható a napló 1916. január 3-i bejegyzésében.

Dr. Lucx Gyula életét, az unoka, Lux Judit ismertette. A naplóból részleteket férje, Urbán Gyula olvasott fel.

Puntigán József

Nyitókép: Puntigán József