A Föld napján az idén is  megtelt a Köztársaság tér Losoncon, ahol bemutatók, játékok, versenyek standok várták az érdeklődőket.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

„Nem kívánunk senki helyett takarítani, hulladékot gyűjteni, de azt szeretnénk, ha a környezetünk  védelme, tisztasága elültetődne mindenki gondolatában. Hogy valamennyien a saját lehetőségeikkel, gondoskodásukkal tegyenek azért, hogy a környezetük tiszta legyen, hogy ápolják és óvják a természetet, hogy az használható állapotban maradjon meg az utódainknak. Elsősorban a gyermekeink azok, akiket meg kell tanítanunk arra, hogy ha nem óvjuk és ápoljuk a Földünket, akkor azzal a jövőnket tesszük bizonytalanná.“

 

– foglalható össze röviden az a gondolatsor, amivel Pavol Baculík, Losonc város polgármester helyettese megnyitotta a Föld napját és köszöntötte a jelenlévőket.

 

 hirdetes_400x285  
P. Baculík megnyitója. Felvétel: Puntigán József.

 

A város partnerei a losonci helyi vállalatok mellett az Állami Tájvédelmi Hivatal (Štátna ochrana prírody), a Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet igazgatósága, a losonci Pedagógia és Szociális Akadémia és a Szabadidő Központ, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, az ENVI-PAK r.t. voltak.

 

Járművek. Felvétel: Puntigán József.

 

Aktívan bekapcsolódtak a programba a zsarnóci Maximilíán Hella Kerületi Csillagvizsgáló és Planetárium rimaszombati csillagvizsgálója, a „Strom života“ Polgári Társulás, a Novohrad-Nógrád Geopark valamit a Losonci Nógrádi Könyvtár is.

Felvétel: Puntigán József.

 

A rendezvényt elsősorban a város óvodái és tanulói látogatták meg részt, akik pedagógusok felügyelete alatt csoportosan érkeztek a térre. A losonci Szabadidő Központ által meghirdetett versenyen a tanulóknak hulladékanyagokból kellett gyárakat, üzemeket összeállítani. Az elemeit már előzetesen elkészíthették, a nyertesei természetjáró kiránduláson vehetnek majd részt.

A Nap megfigyelése.. Felvétel: Puntigán József.

 

[stw]

 

A Csillagvizsgáló munkatársai a távcsövükkel a Napot vették célba, amely azonban csak időről időre tűnt fel, s felületén nem voltak látványos napfoltok sem. Portálunk kérdésére elmondták, hogy a két héttel ezelőtti napkitörések okozta „sarki fény” Szlovákiában inkább csak Tátrából volt látható, ott is csak elég gyengén.

A Novohrad-Nógrád Geopark asztalánál. Felvétel: Puntigán József.

 

A délelőtt folyamán autóbuszjárat volt biztosítva arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a városi komposztálót és hulladéktelepet.  Az Apolló moziban természetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket vetítettek, melyeket ingyenesen lehetett megtekinteni.

Kupakképek. Felvétel: Puntigán József.

 

A Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet standján is a számos játék várta a gyerekeket, a munkatársai készséggel tájékoztattak az intézmény programjairól, munkájáról.

 

A losonci Nógrádi Könyvtár standján a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos könyvekbe lehetett belelapozni.

 

Sólymok és sasok. Felvétel: Puntigán József.

 

A legnagyobb sikert talán a solymászok könyvelhették el, akik a gyerekek bevonásával a sólymokat, sasokat mutatták be, s természetesen a velük való foglalkozásokat is.

Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Nyitókép: Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!