A Pieninek a lengyel-szlovák határ mentén elterülő mészkőhegység, melynek értékeit úgy Szlovákiában, mint Lengyelországban nemzeti parkok szintjén (is) védik. A határsávban folyó Dunajec folyó a turisták kedvence. A krakkói AGH (Akademia Górniczo-Hutnicza) Egyetem professzora Marek Doktor vetette fel annak gondolatát, hogy a lengyel Tátra alatti terülten, pl. a Pieninek területén geoparkot hozzanak létre.

 

A folyamat nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik, hiszen a geopark mint „védjegy“ most már önálló UNESCO kategóriaként szerepel, s ennek megfelelően szabályozza a geoparkok létrehozásának és nemzetközi tagságának a feltételeit is. Egy geopark a megalakulását követően mintegy hároméves  fennállás és működés után válhat a geoparkok nemzetközi hálózatainak tagjává.

 

Fülek, találkozó Agócs Attilával. Felvétel: Puntigán József.

 

A megvalósítás útjára lépett gondolat részeként az ötletadók úgy határoztak, hogy szétnéznek szűkebb-tágabb környezetükben, s meglátogatják az elérhető és működő geoparkokat, begyűjtve azok tapasztalatait.

 hirdetes_810x300  

 

Ennek részeként vették fel a kapcsolatot a Novohrad-Nógrád Geoparkkal (NNG), ahol elfogadták a kérésüket.  A lengyel küldöttség egy Erasmus + program keretében tett látogatást a Novohrad-Nógrád Geoparkban ill. tekintette meg annak több helyszínét

 

Eresztvényben. Felvétel: Puntigán József.

 

Marek Doktor, valamint a  Nowy Targ-i Állami Felsőfokú Szakmunkásképző Iskola két tanára Dr. Piotr Sadowski és Krzysztof Miraj Füleken, a NNG Irodájában először a Geopark létrehozásának körülményeivel, lehetőségeivel, működtetésével, fenntarthatóságával ismerkedtek meg.

 

Egy rövid megbeszélés erejéig fogadta őket Agócs Attila, a Novohrad-Nógrád Geopark Jogi Személyek Társulásának elnöke, Fülek város polgármestere is. Itt elsősorban fenntarthatóságról, a nemzetközi menedzsment működéséről, azok problémáiról esett szó.

 

Somoskő várában. Felvétel: Puntigán József.

 

A NNG magyarországi részének központjában Eresztvényben, Drexler Szilárd programszervező fogadta a csoportot. A vendégeket itt is az érdekelte legjobban, hogy a NNG magyar oldala hogyan tartja fenn a területet, milyen tevékenységet folytatnak. Elismeréssel adóztak az Eresztvényi Látogatóközpontban folyó munkáról, amelynek szolgáltatásait az idén már több ezren használták ki. Természetesen itt is szó esett a létező problémákról.

 

A somoskői bazaltömlés alatt. Felvétel: Puntigán József.

 

A lengyel küldöttség nagyon közvetlen módon érdeklődött a NNG területén folyó munka iránt, céljuk a reális tények megismerése volt, melyeket az általuk tervezett geopark létesítése folyamán szeretnének hasznosítani.

 

Mucsényi barlang. Felvétel: Puntigán József.

 

Megismerkedtek továbbá a Geopark több helyszínével is. Többek között Fülek és Somoskő várával, a Somoskői Bazaltömléssel, a kőtengerrel, a Sátorosbányai, jelenleg magántulajdonban lévő kőbányával, a Csákányházi homokkő fallall ill. a közelében lévő homokbányával, a védett  mucsényi barlanggal és az ugyancsak védett romhányi homokkőfallal.

 

Csákányháza. Felvétel: Puntigán József.

A magyarországi területen ellátogattak Ipolytarnócra, Hollókőre, Szentkútra és Kazárra.

 

A Pieninek területileg három részre osztható: a  Lengyelországban lévő Szepesi-Pieninekre és Középső-Pieninekre  valamint a két ország területén elhelyezkedő Kis-Pieninekre.  Gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik.

 

Romhány. Felvétel: Puntigán József.

 

A mintegy  30×5 km területű hegység főleg mészkő- és dolomitrétegekből épül fel. Legnevesebb csúcsa a Korona-hegy, legmagasabb csúcsa pedig a Wysoka (1050 m).

 

A hegység közepén, a lengyel-szlovák határsávban folyó Dunajec egy látványos szurdokvölgyben tör át rajta. Szlovákiai partján egy ősi, lengyel-magyar kereskedelmi útvonal is keresztül haladt. A terület értékeit Lengyelországban a Pienineki Nemzeti Park, Szlovákiában pedig az azonos nevű Pienineki Nemzeti Park védi.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!