Gorka Géza keramikusművészről Losoncon

„Gorka Géza nemcsak magyarországi, de európai viszonylatban is a legkiválóbb keramikusok közé tartozik. Közel három évtizedes jelentős működése alatt számtalan hazai és külföldi elismerést szerezett“ – írta a Losonci Hírlap 1944. áprilisában.

A később Kossuth- és Munkácsi Díjas keramikus művész röviddel korábban azért jött Losoncra, hogy bekapcsolódjon  a Palóc Háziipar tevékenységébe. A német megszállás, a világháború felgyorsult eseményei miatt ugyan csak alig fél évet tölthetett el ott, de ez is elég volt arra, hogy egyedi alkotásaival maradandó nyomot hagyjon maga után.

   

Erről és a művész életének számos egyéb pillanatáról szólt Szabó Lilla budapesti művészettörténész losonci előadása, aki azt a nem kis feladatot vállalta magára, hogy feldolgozza Gorka Géza életét. Losoncra is kutatni jött, ennek részeként osztotta meg az eddig szerzett ismereteit a helyi érdeklődőkkel.

Annak ellenére, hogy Gorka Géza néhány alkotása megtalálható a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményében, nem mondhatnánk, hogy helyi szinten az ismert alkotók közé tartozik. Annak viszont megvan az esélye, hogy néhány alkotása ott lehet családok polcain, szekrényeiben, s talán még olyanok is akadhatnak, akiket személyes emlékek fűznek hozzá, Az előadó minden bizonnyal erre is gondolt, amikor arra kérte a jelenlévőket, hogy ha vannak ilyen ismerőseik, emlékeik, alkotásaik, akkor azt osszák meg vele.

Gorka Géza a Palóc Háziipar részeként nyitotta meg helyi műhelyét. Az előadásban elhangzottak szerint meghívásában fontos szerepet játszott Koltai Ernő, a város polgármestere, aki a közel 500 embert foglalkoztató Palóc Háziipar igazgatója is volt. Ezen feladatkörében aktívan kereste azokat a személyeket és lehetőségeket, melyekkel bővíthette a háziipari tevékenységét és hírnevét. Megmaradt a Koltai Ernő és Gorka Géza közötti levelezés, amely arra utal, hogy a már akkor neves keramikus nem véletlenül érkezett a városba.

A Losonci Hírlap 1941. szepteberi számának írása szerint „a losonci házipar komoly méretekben fejlődik… Koltai Ernő polgármester a háziipari mintatelepet játékkészítő, kosár-, szalma-, háncsfonó, kerámiai és egyéb üzemekkel kívánja bővíteni … a már elkészített áruk a lipcsei és budapesti kiállításon is nagy sikert arattak. Németország mintegy 150.000 pengőért rendelt játékokat…”.

A losonci háziopar telephelye a város határában felépített Dohánygyár egykori épülete, mintaboltja a mai Masaryk utcában volt.

A Palóc Háziipar története egyelőre nincs feldolgozva. Az ismert részleteket Böszörményi István, nyugalmazott tanár foglalta össze. A helyi és országos lapokban illetve a néhány kiadványban közzétett írások és adatok szerint a Nógrádi Palóc Háziipari tevékenységet Soldos Béla a vármegye egykori főispánja alapította 1931-ben.

Irányítását 1940-től a Nógrádvármegyei Közjóléti Szövetkezet vette át, s annak háziipari osztályaként működött tovább. A szövetkezet elnöke Neográdi Horváth Sándor a vármegye alispánja volt. A házipari munkákat két központból, Balassagyarmatról és Losoncról irányították. Utóbbi Losoncon és Gácson működtetett telepet.

A Nógrádi Palóc Háziipar fonással, szövéssel, hímzéssel, fűz, gyékény- és kukorica háncs feldolgozásával, csipkekészítéssel, gyermekjátékok előállításával, kerámiával, vas-, fa- és bőr dísztárgyak készítésével foglalkozott.

Egyik törekvése az volt, hogy a feldolgozásra kerülő nyersanyagok (kender, len, gyapjú, fűzfavessző stb.) termesztésével is foglalkozzon. Termékeinek nagyobbik részét a közszállítások részére biztosította, állandó szállítója volt több közkórháznak és közintézménynek, de szállított pl. a honvédség egyik losonci alakulata részére is.

Jelentős volt a külföldi kivitele, ami meghaladta az évi több millió pengő forgalmat. Több, mint 1000 család találta meg benne a megélhetését.

Termékei között megtalálhatók voltak a teljesség igénye nélkül vásznak, szőttesek, függönyök, női ruhaanyagok, gyapjú szövetek, takarók, csipkék, fűz- és gyékény kerti bútorok, kosarak, díszdobozok, szalmából és kukoricaháncsból készített használati tárgyak lámpák, fényképalbumok, gyertyatartók, népi fafaragások, népi korsók kerámiai tányérok, dísztárgyak, stb. Gorka Géza az utóbbiak választékát bővítette egyedi készítésű alkotásaival.

Szabó Lilla elmondta, hogy Gorka Géza minden alkotásába bekarcolta a nevét és jelét. Ez egy háromszög az N és V (Nógrádverőce) és a G betűkkel (Gorka). A losonci kerámián ott van a Losonc megnevezés is. Az alkotó lakhelye és fő műhelye Nógrádverőcén volt, s nagyon valószínű, hogy az idő rövidsége miatt nem tudta, nem is akarta a műhelyét Losoncra helyezni, azt a verőcei kihelyezett telepének tekintette. Valószínű, hogy a losonci kerámiái készítéséhez környékbeli, gácsi agyagot használt, ahol még a 2. világháború befejezése után is aktívan dolgoztak fazekasok.

Losoncon Gorka Géza a helyi és környékbeli szőttesek mintázatait kereste és azokat vitte rá a kerámiáira ornamentikaként, díszként. Vannak csak speciálisan Losoncon készült formái is, beleértve a színeit. A Losonci Háziipari Szövetkezet Gorka által vezetett Kerámia Műhelye valószínűleg egy svájci kereskedelmi cégnek dolgozott. Ez lehet az oka annak, hogy Magyarországon csak kevés losonci gorka kerámia található.

Gorka Géza Nagytapolcsányban született 1894-ben. Édesapja erdőmérnök, aki Nagytapolcsányban kapott állást, ahol házasságot kötött Branstenstein Jozefinával, aki egy galgóci építőipari kereskedő leánya volt. Részt vett a Tanácsköztársaságban, annak bukása után el kellett hagynia Magyarországot. Németországban két kerámiaműhelyben dolgozott, ezek egyike a máztechnikáról, a másik a formakincsről volt ismert.

1923-ban Nógrádverőcére költözött, ahol a Floris bankház megbízásából megalakította a Keramos részvénytársaságot, annak műszaki vezetője lett. Az üzem 1927-es tulajdonos váltása után kilépett a cégből és létrehozta saját műhelyét. 1928-tól kezdve rendszeresen kiállít az Országos Iparművészeti Társulat hazai és külföldi kiállításain.

Korai termékei főleg használati cikkek voltak esztétikai, dísztárgyak, napi kis kerámia formák – pl. táncoló párok, népi ihletésű figurák magyaros jelleggel. Kísérletező művész volt, bonyolult és összetett máztechnikákat alkalmazott. Egyik leghíresebb találmánya az ún. „repesztett máz“ volt, ami világhírnevet hozott számára. Alkotásait ettől kezdve a világ számos pontján értékként keresték.

Az 1930-as esztendő egyik legtöbbet kiállító művésze, alkotásai ott voltak pl. az 1934-es brüsszeli, az 1937-es párizsi, és az 1939-es New York-i világkiállításokon. A többi keramikustól eltérően sorozatgyártásba is kezdett. Nem nagy mennyiségben, de jelzett és értékes darabokkal.

Kezdeményezte, hogy az alkotásokat ne csak kiállítsák, de árusítsák is. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal folytatott levelezésében elmondta, hogy az országnak is érdeke, hogy eladhasson. „Ettől nagyobb a hírünk és többet jelent, mint csak részt venni egy világkiállításon. Modernül és rentábilisan gondolkodott, s ez az egyedi szemlélete nem csak Magyarországon, de a nyugati és amerikai világban is helyet és teret kapott. Tudta, hogy csak így lehet piacot építeni. Munkásságát 1955-ben Munkácsy-díjjal, 1963-ban a Kossuth-díjjal jutalmazták.

Puntigán József