A héten a sok farsangi témájú esemény mellett továbbra is szemezgethetünk a V4 rendezvények programjaiból – ezúttal a táncé és a jazzé a főszerep. Emellett bekukkanthatunk egy Agatha Christie regény kulisszatitkaiba is, valamint a hazai és nemzetközi tetoválók legnagyobb magyarországi börzéjére is. A Sportarénában pedig a Kraftwerk ámít el mindenkit zenei performanszával.

 

Kraftwerk – február 21.

 

Az ikonikus Kraftwerk zenekar már a hetvenes évek óta tartja lázba az elektronikus zenéért rajongókat, most ismét Budapestre látogat. Ralf Hütter, Henning Schmitz, Fritz Hilpert és Falk Grieffenhagen jelenlegi turnéja nem csak zene, hanem performansz is – a résztvevők a bejáratnál 3D szemüveget kapnak a teljes nézői élményhez. A Kraftwerk 3D névre hallagtó turnéját ugyanis nagyon erős vizuállal látta el, nem táncolós, hanem ülve ámulatba ejtős programmal készülnek. Jegyeket a Papp László Sportaréna oldalán lehet vásárolni.

 

 hirdetes_810x300  

 

V4 Táncest – február 21.

 

Folytatódik a V4 rendezvénysorozat, ahol most a tánc is fókuszba kerül. Az egy nyelvet beszélünk névre keresztelt előadáson megtekinthető a Székesfehérvári Balett Színház, a kassai Súkromné Konzervatórium Kosice és a Ballet Prague Junior tűncművészeti bemutatója is, a helyszín pedig ismét a Várkert Bazár. Az eseményre belépőjegyet itt lehet vásárolni.

 

V4 Jazz Feszt február 23-24

 

Nemcsak a tánc, de a jazz is porondra kerül a V4-ek eheti rendezvénysorozatán. A kétnapos fesztiválon a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel tehetségek mutatkoznak be a Budapest Jazz Klubban. Pénteken a lengyeleké és a szlovákoké a főszerep: Krzysztof Ścierański & Bernard Maseli Duo Lengyelországból érkezik, utánuk Alan & Štefan Bartuš aTrio-COLLECTIVITY nevű formációjukkal lépnek színpadra. Szombaton a László Attila – Oláh Kálmán Quartet adja át műsora után a színpadot a Kristina Barta Quartetnek. A belépés ingyenes.

 

A V4 Jazz Fesztivál fellépői (Fotó: Budapest Jazz Klub)

 

Helyszínelők/Elkövetési módszerek Agatha Christie regényeiben – február 24. 10 órától 

 

A Rendőr Múzeumban azokat kalauzolják el a kriminalisztika világában, akik különösen érdeklődnek Agatha Christie regényei iránt. Ki más tudna ebben a világban jobb kalauz lenni, mint egy rendőr? Dr. Daka Béla nyugalmazott alezredes úr előadásában kicsit rendőrszemmel is megismerhetővé válik a helyszínelők munkája, kifejezetten az Agatha Christie-regények szemszögéből. Az eseményre előzetes regisztráció javasolt , melyet 2018. február 22-én éjfélig kell elküldeni a [email protected] e-mail címre, a belépő 800 forint.

 

VIII. Budapest Tattoo Convention – február 24-25

 

A tetoválások mekkájába érkezhetnek azok az érdeklődők, akik hétvégén ellátogatnak a Lurdy házba. Magyarország legnagyobb tetoválós rendezvényén külföldi és hazai tetoválóművészek munkáiba kaphatnak betekintés a téma iránt fogékonyak, a bátrabbak pedig akár egyből beülhetnek a tű alá. A rendezvényen fellép többet között Ganxsta Zolee, emellett szépségverseny is lesz – természetesen a tetoválás feltétel a Miss Tattoo kiválasztásakor. A rendezvényre egy- és kétnapos jegyek vásárolhatók ezen a linken.

 

Fotó: Budapest Tattoo Convention

Összeállította: Polák Zsóka

 

(Főkép: crackmagazine.net)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!