A következő napokban is érdekes programokkal várja az érdeklődőket Losonc és környéke. Összeválogattuk a legérdekesebbeket.

 

2018. március 14., 16.30 óra, Fülek, Vármúzeum, Bebek-torony

Az 2018-as turisztikai szezon és a „A murányi kőedény emlékezete“ c. kiállítás megnyitása

 

 hirdetes_810x300  

 

A tavaly bemutatott megújult állandó tárlaton kívül, a turistaszezon első hónapjaiban a Rozsnyói Bányászati Múzeum „A murányi kőedény emlékezete“ c. időszaki kiállítását tekinthetik meg a Bebek-toronyba látogatók. A Bányászati múzeum történésze, Holečková Sylvia, már több éve foglalkozik a kőedény-manufaktúrával. Először a rozsnyóit térképezte fel, melyet 2016 augusztusában mutattunk be, „A kőedény költészete“ címmel.

 

Most a városunkkal szoros kapcsolatban álló murányi manufaktúra történetébe nyújt betekintést, melynek alapítói a Koháryak voltak, majd a Coburgok vettek át. Ez főleg a manufaktúra kezdeti időszakában az edények ornamentikáján is megmutatkozott. A kiállított tárgyak között Koháry címerrel és áttört díszítéssel ellátott termékeket is találhatunk.

 

 2018. március 15., 15.00 óra, Fülek, Római katolikus templom

Március 15-i ünnepi műsor. Fellépnek  Derzsi György (Magyar Lovas Színház), Erdélyi Gábor, Mac Gábor és Kristóf, Fekete Gábor, Endrődi Mike Attila, valamint  a Pro Kultúra Férfikar, a Füleki Férfi Kamarakórus, Simon János, Oracecz Adrián.

 

A műsort követően koszorúzás a Hősök terén.

 

 

március 15., 16.00 óra Fülekpüspöki, Művelődési Központ,

 

Március 15-i ünnepi műsor a magyar forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére.

 

Kopjafaavatás az 1848-as szabadságharc helyi hősei emlékére. Ünnepi beszédet mond Böszörményi István. Ünnepi műsor. Ünnepi beszédet mond Dr. Hajas Pál. A zenés irodalmi műsorban fellépnek: Derzsi György, énekes, Kis Rakonca Néptáncegyüttes, Pro Musica Női Kar, Szurdokpüspöki hagyományőrzők.

 

 

március 15., 17.00 óra, Losonc, Apolló mozi

Március 15-i ünnepi műsor a magyar forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére.

A műsorban a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulóin, a Folk LC zenekar, a Galáris énekegyüttes  mellett fellép Vikidál Gyula, énekes.

 

 

március 15., 18.00 óra, Péterfala – Almáspuszta, A Völgy

Zajti Ferenc előadása: Medgyaszay István a szerves építész

 

A népek tavasza 1848-ban. Európa közepe és keleti fele a nemzetállamok megalakításának pillanata előtt. Nyugat már rég megszervezte gazdasági-politikai egységállamát, a Közép, a népek tengerében, átveszi a nyugati mintát és máig ható igát aggat ezzel magára.

 

A kulturális sokszínűség és a kultúrák egymás mellett élése, a kulturális-szellemi missziója helyett, a gazdaság-a jogi-politikai élet különválasztása helyett, egy egymást egymás ellen kijátszó, egymást megsemmisíteni akaró, az egyén és a közösség kibontakoztatását aláásó államalakulatokat hoznak létre a Monarchia népei.Hol csúszott el mindez, milyen mulasztások terhelik a kor vezetőit? Mi volt a válasza Kodálynak, Bartóknak, és az „építészet Bartókjának”, Medgyaszay Istvánnak?

 

 

március 17. (szombat), 8:00 Seuso-kincsek –  A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállításának megtekintése Miskolcon,  a Herman Ottó Múzeum kiállító termében.

 

A losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás kirándulása Miskolcra. A Seuso-kincsek megtekintése mellett a program részét képezi  a „Pannon-tenger Múzeum” kiállításának megtekintése és városnéző séta Miskolcon helyi  idegenvezetéssel. Részvételi díj 14.00 EUR, amely tartalmazza a bellépőket és az idegenvezetés költségét.

 

Jelentkezés: E-mail: [email protected]Mobil: 00421 917 290998 vagy 00421 905 176 343, Vonalas telefon (este 19:30 után) 00421 47 4331 991

 

 

március 18. (vasárnap), 15:00, Losonc, Kármán emlékmű

 

Koszorúzás és megemlékezés az 1848-as szabadságharcról. Ezt követően a Kármán József Alapiskola Ráday-termébe Böszörményi István, tanár tart előadást 1848, Pozsony, Pest, Losonc címmel.

 

Összeállította: Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!