Hangolódna a húsvétra? Szereti a könyveket? Érdeklődik a hagyományok iránt? Szemlézgesse a járás kínálta rendezvényeket:

 

A szőgyéni kultúrházban bemutatásra kerül a Rumcajs című színházi előadás március 20-án, kedden.

 

Tardoskedden különböző programokkal gazdagított márciusi könyvheteket tartanak a helyi könyvtárban.

 

 hirdetes_810x300  

 

A tavasz hivatalos kezdetét Nagykér községben március 21-én, szerdán 16.00 órakor ünneplik egy előadással, valamint húsvétváró foglalkozással a helyi kiskultúrházban. Bővebb információ ITT.

 

A víz világnapját március 22-én, csütörtökön 9.00 és 12.00 óra között a Nyugat-szlovákiai Vízművek, R.t. és Párkány városa szervezésében közös rendezvénnyel ünneplik Párkány sétálóutcáin. A következő programmal várnak mindenkit: A párkányi alapiskolások számára meghirdetett képzőművészeti verseny kiértékelése, a lakosok által hozott, a helyi kutakból származó víz keménységi fokának és nitrát-tartalmának a bevizsgálása, a diagnosztikai berendezések kiállítása és gyakorlati bemutatója.

 

Égigérő fa – mesemondó versenyt tartanak Szímőn március 23-án, pénteken.

 

Érsekújvár városa első érsekújvári kutyafuttató megnyitóját március 23-án, pénteken 16.00 órakor szervezi a déli kutyaparkban (P. Blaho u. – füves terület az AJAX mögött).

 

 

Gábris Katalin a szőgyéni jeles napok és ünnepnapokról tart előadást március 23-án, pénteken 19.30-tól a távmunkaházban.

 

A szőgyéni tájház húsvétvárónak ad otthont március 23-én, pénteken.

 

Tótmegyer önkormányzata és a helyi kultúrház szervezésében húsvéti vásárra kerül sor a kultúrház épületében március 24-én, szombaton 9.00 és 17.00 óra között.

 

A Párkányi Városi Művelődési Központ III. Ister-Granum Crokinole Kupának ad otthont 2018. március 24-én 14:00 órától 19:00 óráig.

 

Immár hagyományosan idén is megszervezik a Kürti Kőtésfesztivált a helyi faluházban. A március 24-i, szombati, 14.00 órakor kezdődő rendezvényre 2 EUR a belépő.

 

 

Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusai Játszunk együtt! elnevezésű rendezvénnyel várnak kicsit és nagyot egyaránt március 24-én, szombaton 14.30-tól az iskola épületében.

 

 

Lukács Pál Irodalmi Délutánt szerveznek március 25-én, vasárnap 15.00 órától Kamocsán.

 

Udvard Község Önkormányzata és a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetének tagjai húsvétváró rendezvényt szerveznek a helyi kultúrházban március 24-én.

 

 

 

Összeállította: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!