A hétvégén több településen rendeztek községi napot és egyéb programot, közöttük egy szerény ünnepséget a Losonc melletti Panyidarócban is, ahol szombat délelőtt egy játszóteret és pihenőparkot adtak át a község gyermekeinek és lakosainak.

A község központjában, az óvoda épületével szemben  kialakított park és játszótéren kicsik és nagyok, gyermekek, szülők és nagyszülők is kellemesen tölthetnek egy-két de akár több órát is. A hinták és játékok mellett lócák, egy fedett pihenőhely is a rendelkezésükre áll.

 

Papp Atilla

 

A tényleges munkálatok 2017-ben kezdődtek el, s az elmúlt napokban fejeződtek be. Nem mellékes tény, hogy mindezt önerőből, a közmunkások, községi alkalmazottak, lakosok és cégek közreműködésével sikerült megvalósítani.

 hirdetes_400x285  

 

Valahol szimbolikus, hogy a helyszínen állt egykor a község iskolája, melynek épületeit az 1980-as években bontották le. Az iskola, mint intézmény már jóval korábban megszűnt.

 

Pacséry Károly 1900-ban megjelent munkájában többek között ezt írta:

 

A községnek „Van róm. kath. Elemi iskolája egy tanítóval és 1 tanteremmel. … eredetére vonatkozó legelső feljegyzés az 1813. évre vezet vissza, melyben meg van írva, hogy Géczi József tanító 40 éves és falusi iskolában alkalmazandó. … nevezett tanító a község nótáriusa is volt. Az iskola új épületet nyert az 1897-ik évben. Ingatlan és ingó vagyonának értéke 4300 korona. Az iskola évi szükségleteit a hitfelekezet fedezi. A 6 osztályú vegyes iskola jelenlegi tanítója Nagy Pál, okleveles, az országos tanítói nyugdíjintézet tagja. A csak hiányosan felszerelt iskolának egyedüli támogatója a rozsnyói káptalan. A mindennapi iskolába járó tanulók 10 évi átlagos száma 61.“

 

 

A terület magántulajdonba került, majd  2009-ben a község vásárolta meg. 2017-ig raktárterületként használták.

 

A játszótér és pihenőpark terveit a község kezdeményezésére Tóth Zsófia, építészmérnök készítette el, felépítését a községi hivatal mellett több magánszemély, vállalkozó és cég támogatta. Közös munkájuk eredményeként egy valóban szép és hangulatos helyet sikerült kialakítani.

 

 

Az átadó ünnepségen a szombat délelőtti időpont ellenére szép számban megjelentek a gyerekek és kísérőik. Őket Papp Attila üdvözölte, aki a megnyitójában többek között elmondta:

 

„Polgármesteri hivatásomba lépésemnek egyik fő célkitűzése egy gyermekjátszótér és pihenőpark kialakítása volt a község valamely tulajdonában lévő területén, melyet ezen a szép helyen a község központjában sikerült megvalósítani. … A munkákat túlnyomórészt önerőből végeztük … Óvjuk tehát és védjük ezt a községi tulajdont, hogy sokáig szolgáljon minden gyermek számára a jövőben is

 



A szalag szimbolikus átvágásánál a jelenlévő gyerekek segítettek, nagy örömmel, hogy az ünnepi pillanatot követően birtokba vegyék a főleg nekik szánt létesítményt.

Puntigán József

 

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!