Feredő épült kalákában az Egyházasbást melletti Mogyoróskútnál

Elkészült Medvesalja, s egyben a Felvidék első feredője azaz erdei fürdője. Az Egyházasbást melletti Mogyorós-kútnál egy hét keresztül, kalákában, több mint 50 önkéntes dolgozott a felépítésén.

Egy, az  múlt év végén Egyházasbáston, a Bed&More Pogányvárban megtartott, a feredőket, azok építését bemutató előadás után Mede Ferenc, a Medvesalja Polgári Társulás elnöke a Körkép.sk kérdésére elmondta, hogy az ötlet székelyföldi példák nyomán vetődött fel, ahol az elmúlt két évtized alatt már több mint 20 ilyen létesítmény készült el.

„Mint egyesület reméljük, hogy az ilyen típusú mozgalom nálunk, a Felvidéken is létrejön. Kifejezetten örömünkre szolgálna, ha ez itt, a Medvesalján indulna el. Itt tudnánk felmutatni az első példákat, ami mintaként szolgálhatna más helyeknek is“ – mondta akkor Mede Ferenc, s a remény mára valósággá vált.

   

Egyházasbást környékén több helyszínt is kijelöltek, melyekből a budapesti Ars Topia Alapítvány vezetője, Herczeg Ágnes a Mogyorós-kutat választotta ki. Mint azt az építkezésen aktívan részt vevő Sonkoly Csilla, Egyházasbást polgármesterasszonya elmondta, az Egyházasbásti Úrbéri Erdőtársulás elnöke Nagy István már évekkel ezelőtt felvetette azt, hogy a helyi lakosok és a turisták által is kedvelt helyszínnel valamit kezdeni kellene. Ezért is fogadta nagy örömmel a mostani kezdeményezést.

A Mogyorós-kút és a felette lévő Pogányvár régebben kedvelt, kiránduló helye volt a helybélieknek. A községtől mintegy 3 km-re lévő forrás vizének nem kevesen gyógyerőt tulajdonítottak. Az utóbbi években azonban elgazosodott, lepusztult, talán el is felejtődött.

A mogyorós-kúti feredő terveit az idei év első felében tájépítészek készítették elő, miután a szakemberek bejárták a területet. Ezt komoly, tapasztalattal rendelkező tájépítészek, mérnökök, építészek készítették úgy, hogy teljes mértékben szolgálni tudja az ideérkező látogatókat. Alapvető feltétel, hogy az egyes részek szervesen beépüljenek a tájba, tetszetős legyen, eleget tegyen a természetvédelmi feltételeknek, biztosítsa, hogy az építkezés ne jelentsen durva beavatkozást a természetbe.

Ennek megfelelően a fürdő egyes részei kizárólag természetes anyagokból készülnek, épülnek fel. Nincs betonozás, olyan technológiai lépés, ami természetvédelmi szempontból problémás lenne. Olyan szakemberek láttamozzák és készítik a terveket, akik tudják, hogy mire kell odafigyelni a tervezésnél.

Mogyorós-kútnál merülő medence, öltöző, hidak és lépcsők készültek el, beleértve a források környékének rendezését, kövezett sétányok elkészítését. A tervezők – mint minden ilyen helyszínen – arra is gondoltak, hogy megóvják a patak partján, a domb elkészült medencét a dombról esők esetén lezúduló víztől, főleg annak hordalékától. A mogyoróvesszőkből készült fonott „kerítés“, azaz a támok nemcsak óvnak, de nagyon esztétikusak is.

A merülő medencével szemben a domboldalban készült el a filagória, ahol a turisták, kerékpárosok, az ide sétáló, gyermekek és felnőttek is megpihenhetnek, eső esetén menedéket találhatnak. De mást is, hiszen a környező réten számos gyógynövény is nő, melyeket gyűjteni lehet. Megjegyezve, hogy a feredő építői közül is többen éltek ezzel a lehetőséggel.

A tényleges fizikai munka mellett a feredő elkészítésének kiemelt értéke a közösségi munka. Herczeg Ágnes  eddig egyetlen feredő építéséből sem maradt ki. Beszélgetéseink során többször is hangsúlyozta, hogy a kalákáknak jelentős közösségformáló erejük van. Ezt bizonyította, hogy a helyi fiatalok és idősebbek mellett Erdélyből és Magyarország szinte egész területéről érkezettek önkéntesek a Mogyorós-kúthoz. Voltak közöttük tapasztalt kalákázók, de olyanok is, akik először vettek részt feredő építésében.

Utóbbiak közül sokan még sohasem jártak Medvesalján. De eljöttek, mert vonzotta őket a közösségi élmény, az érzés, a tudat, hogy itt hagyják munkájuk kisebb nagyobb szeletét. Azért jöttek, hogy a köz számára teremtsenek valami újat, s tették ezt hittel, szívvel.

Az időjárás nem minden nap fogadta a kegyeibe őket. A hét közepén a hajnali eső után volt olyan helybéli, aki azt mondta, ma nem lesz munka, mert vízben sárban nem lehet kimenni. A távolabbról érkezettek viszont azt mondták, nem pihenni, de dolgozni jöttünk. S így a reggeli után a traktor aznap is elindult, hogy kiszállítsa a kalákázókat a helyszínre. A munkák koordinálását az Ars Topia Alapítvány vállalta magára, az önkéntesek  csapatát Meszesán Péter, az Ars Topia Alapítvány tagja irányította.

A munka reggel után kezdődött és kora este ért véget. Az egyes munkákat (fürdő építése, sétányok, öltöző, filagória stb. csoportok végezték. Nem volt különbség a lányok  és fiúk munkája között. A lapátot, a fúrikot, azaz talicskát a lányok is éppúgy tolták és húzták, mint a fiúk. Megjegyezve, hogy az utóbbiak lényeges kisebbségben voltak. Talán csak a motoros fűrész és használata volt kivétel, hisz ahhoz kell némi gyakorlat. A filagória szerkezetének összeállítása is igényelte az ácsok szakmunkáját.

A „Kalakázni jó …“ c., „közösségépítő kaláka“ történetét összefoglaló, már két kiadást is megélt könyv bevezetőjében Herczeg Ágnes fogalmazta meg az alábbiakat:

„…nem kell sok a boldogsághoz, egy valami mindenképpen, nyitottság, tettrekészség, szabad akaratból való elhatározás, hogy közösen és önkéntesen munkálkodjunk táji örökségünk éltetéséért és egymásért. Jókedvünkben. …. Az építkezésnek ez csak a fizikai oldala, a munkában rejlő együttműködés tanulása, tapasztalása, a munka-kapcsolat, a másik belső munka. A kalákák során értettem meg, hogy mit is jelent tanítóimtól annyit hallott állítás, hogy a művészet legmagasabb foka a szociális élet művészetté emelése. Ezt intellektuálisan felfogni nagyon nehéz. És nagyon könnyű, ha szerszámot fogunk, forrásokat tisztítunk, fülig sárosan és iszaposan merülünk a földi valóságba, és közösen, nyitott szívvel megvalósítjuk elképzeléseinket. Sokan megkérdezték tőlünk: miért kalákáztok? Egyszerű a válasz, mert kalákázni jó.“

Nos igen! Szebben ezt aligha lehetne elmondani. A már említett múlt évi előadás és beszélgetés után többekkel beszélgettem arról, hogy látják-e egy ilyen önkéntes munkát vállaló közösség kialakításának a lehetőségét Medvesalján. Nem mondhatom, hogy az optimizmus jellemezte volna a válaszokat. Nem kevesen voltak olyanok, akik egyáltalán nem bíztak abban, hogy összejön az a közösség, mely felépíti a mogyorós-kúti feredőt. Jó elmondani, hogy tévedtek!

Annak ellenére sem, hogy volt pozitív példa. A terület kiválóan ismerő Ádám Sándor természetőr türelmes utánajárással elérte, hogy engedélyezték számára az ajnácskői várhegy vár alatti részének megtisztítását. A hivatalos ügyintézés több hónapig tartott. Maga is kíváncsian várta, hogy a személyesen és az interneten közzétett felkérésének – jöjjenek segíteni a várhegy megtisztításra – jelentkeznek-e egyáltalán.

Jó elmondani, hogy igen. Az első évben kevesebben, a második évben már többen. S találtattak önkéntesek, elhivatottak arra is, hogy megtisztuljanak az Ajnácskő melletti egykori fürdő csevice forrásai is. A gömöri fürdőket bemutató, a kalákásoknak megtartott egyik beszélgetésen elmondta, hogy a közös munkának köszönhetően megtalálták és kitisztították a harmadik csevice kutat is.

Ha tehát van akarat, akkor van eredmény is. Természetesen ehhez az kell, hogy legyen legalább egy olyan ember, aki hisz abban, hogy lehet. A feredő elkészítésében sokan vettek részt. Az egyének mellett meg kell említeni a budapesti Ars Topia Alapítványt, a házigazda egyházasbásti önkormányzatot és a Medvesalja Polgári Társulást, valamint az egyházasbásti Úrbéresi Erdőtársulat, a Bed&More Pogányvár Fogadót, a péterfalai Völgyet, az Abai Attila király gimnáziumot.

A kalákák hagyományainak megfelelően a kalákások számára biztosítva volt a szállás, az étkezés, s az esti programok is.  Böszörményi István, nyugalmazott tanár Észak-Nógrád építészetét mutatta be, a szombathelyi Zselenszky Tamás gitáros estet tartott, Ádám Sándor volt a beszélgetőpartnere Kerényi Évának, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum munkatársának, melyen 19. századi gömöri fürdőéletet mutatták be. Balázs Csaba, ökológus a terület növényi és állatvilágáról tartott előadást, Herceg Ágnes pedig a táji örökségvédelemről és a feredők építéséről szólt. A sorozatot  hangulatos táncház zárta.

A feredőt a hét végén, vasárnap délután adták át a rendeltetésének. Az elvégzett munkát Mede Ferenc és Sonkoly Csilla köszönték meg a kalákosoknak, a támogatóknak, a helyi segítőknek, a távolról érkezetteknek egyaránt. A kalákás szokásoknak megfelelően mindannyian emléklapot kaptak, melyeket Meszesán Péter adott át. „Felszentelték“ a fürdőmedencét is, melynek 10 fokos vízében többen megmártóztak.

Puntigán József