Harmadik alkalommal rendezték meg a Salgótarján – Losonc Nemzetközi Nógrádi Maratont, melynek résztvevői ezúttal Salgótarjánból indultak és a Salgótarján – Somoskő – Sátorosbánya – Ragyolc – Püspöki – Fülek – Sávoly – Perse – Fülekkovácsi útvonalon Losoncon érkeztek a célba.

 

A versenyre az előzetesen vártnál kevesebben regisztráltak  (15 egyéni futó és 10 váltó csapat).

 

 

 hirdetes_810x300  

A futók Magyarországról (31), Szlovákiából (18) és Csehországból (2) érkeztek. A verseny kiértékelésekor Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere már a folytatásra gondolva  jegyezte meg, hogy bízik abban, hogy jövőre nagyobb lesz a szlovákiai  résztvevők száma.

 

Regisztráció Salgótarjánban

 

Rajtra készen.

 

Ami a verseny előkészítését és lebonyolítását illeti, arról csak a dicséret szintjén lehet szólni. A forgalmas főutakon a versenyzők biztonságát és ellátását rendőrök, polgárőrök és az érintett községek munkatársai biztosították. Somoskő határában, Sátorosbányán, Ragyolcon, Püspökiben, Sávolyban, Persén, a Galsa melletti váltóhelyen, és Losoncon frissítők is várták a futókat, Püspökiben és Síden a polgármesterek jelenlétében.

 

A váltók tagjai 10 ill. 12,2 km-t futottak. A futókat rendőrautók, mentőautó és a váltók tagjait szállító autóbusz kísérte. Rendkívüli esemény, baleset nem történt, a távot mindössze két futó adta fel.

 

Dániel Zoltán

 

Marián Duzbaba

 

Pavol Baculík a nyertes váltó befutó tagjával.

 

A verseny főszervezője a losonci Novohrad Polgári Társulás, a szervező bizottság elnökei Pavol Baculík (Losonc, alpolgármester) és Dániel Zoltán (Salgótarján, alpolgármester), igazgatója Marián Duzbaba voltak. Valamennyi versenyző emlékérmet kapott.

 

Ragyolcon.

 

Püspökiben.

 

Sávolyban.

 

Persén.

 

A losonci Köztársaság tér színpadán megtartott ünnepségen a díjakat és érmeket Alexandra Pivková (Losonc, polgármester) Dániel Zoltán (Salgótarján, alpolgármester) és Marián Duzbaba (Losonc, versenyigazgató) adták át a verseny győzteseinek.

 

A Nógrádi Nemzetközi Maraton eredményei:

 

Férfiak – 39 éves korig: 1. Malachovský Michal (Pozsony, 3:42:46), 2. Kelemen Gábor (Popi klub 73G, 3:42:53), 3. Kovács Tamás (Csákányháza, 3:56:50)

 

Férfiak – 40-49 év: 1. Zámora Jozef (Arbe team, 3:16:21), 2. Koči Vojtech (Mělník, Csehország, 3:47:02), Ďuran Ján (Gömörpanyit, 3:59:31)

 

Férfiak – 50-59 év: Széll József (Salgótarján, 3:41:32), Šály Radek (Šulywander, Csehország, 3:59:45)

 

Férfiak – 60 év felett: Michler Petr (Liga 100 klub přátel Kokořínskym údolím, Csehország, 5:24:28)

 

Balról jobbra: Marián Duzbaba, Alexandra Pivková, Dániel Zoltán, Pavol Baculík

 

Emlékérem.

 

Női váltó: 1. Dornyai Tájfutó (Mag Viktória, Ozsvárt Dóra, Mag Fruzsina, Goldmann Júlia, 3:14:09).

 

Férfi váltó: 1. Zenit SE (Varga József, Szurok Balázs, Szólós András, Bartko András, 2:40:10), 2. Bežci Lučenec (Daniš Dušan, Zdechovan Vladimír, Kiapeš Adrián, Chlebničan Marko, 2:52:58), 3. Tornádo Triatlon (Jakubovics István, Mátrai Márk, Buda Erik, Szuhán Attila, 2:55:06)

 

Vegyes váltó: 1. Zenit SE (Szoboszlay  Tamás, Rozgonyi Zsuzsanna, Varga Gábor, Behan Anikó, 2:59:40), 2. BK Slávia, Nagykürtös (Krštof Miroslav, Dobošová Viktória, Strmý Jaroslav, Krištof Lukáš, 3:11:51), 3. Dornyai Tájfutó (Verebélyi Tibor, Boros Anna, Szikszai Szabolcs, Papp  Ildikó, 3:25:43).

 

A győztes versenyzők

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!