A diósförgepatonyi Slovakia Ringen több ezres tömeg gyűlt össze, hogy büszke magyarként együtt ünnepeljen.

 

 

Az All in Koncert szervezőiroda bőséges programkínálattal várta az érdeklődőket augusztus 29-én, szerdán. Az alkotást kedvelő gyerkőcök többek között mézeskalácsokat készítettek, kipróbálták magukat agyagozásban, szalvétatechnikában, vagy éppen nemezeltek. Voltak, akik magukra rajzoltatták kedvenc figuráikat. A fa játékpark is izgalmakat kínált gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

 

 hirdetes_810x300  

 

Eközben az idősebbek a zenei programcsomagból csemegézhettek, vásárolgathattak. Kígyózó sorok álltak a büféseknél, hiszen a kínálat az édesszájúaknak is kedvezett, ugyanis házi készítésű ínyencségeket is kóstolhattak.

 

 

Íjak csattogása, lobogó zászló és felvonulás jelezte a várva várt István, a király rockopera kezdetét. A színdarab Felvidéken való bemutatásával a szervezők célja az volt, hogy a felvidékiek számára legyen egy nap, amely a széthúzással szemben az összetartásról és az összefogásról szól. Nemhiába volt az esemény szlogenje a Fogjunk össze a magyarROCKért!

 

 

A Nemzeti Lovas Színház előadásában bemutatott rockopera  szereposztása pazar volt. Varga Miklós, Vadkerti Imre, Mohácsi Márk és Janza Kata mellett szerepet kapott Makrai Pál, valamint Papadimitriu Athina is.

 

 

A lóhaton érkező színművészek emelték a hangulatot. A darab varázsához a bámulatos táncprodukciók és a látványos fénytechnika is nagyban hozzájárult. Könnyfakasztó pillanat volt a mű befejezése, amikor tűzijáték árasztotta el az eget, s több ezer ember egyszerre énekelte a Himnuszt.

 

 

A produkció Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült, amely Pintér Tibor rendezésében született meg, aki sajnos nem tudott részt venni az előadáson.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!