Az ízlelőbimbók megtornáztatására, kulturális utazásra és egészségügyi állapotfelmérésre is sor került az ősz második hétvégéjén Nagymegyeren. A rendezvényre helyiek és környékbéliek is érkeztek.

 

 

A Csemadok családi délután szervezői változatos programkínálattal várták a családokat baráti társaságokat a zárda udvarán. A megnyitó után vércukorszint, koleszterinszint, vérnyomás és testtömeg-index mérést abszolválhattak az érdeklődők. Az egészségsátorban továbbá egy dietetikus tanácsát is kikérhették. Eközben megkezdődtek a gyermekprogramok is: légvározás és kézműveskedés.

 

 hirdetes_400x285  

 

Színpadra lépett a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes, a Kéknefelejcs népdalkör, a Sevens zenekari formáció, illetve a Vidám Nótázók éneklőcsoport mellett Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László is. A közönség nemcsak nézte a műsorszámokat, hanem a fellépőkkel együtt énekelte az örökzöld slágereket.

 

 

A rendezvény szervezői – Csemadok helyi szervezete és a 23. számú Arany János Cserkészcsapat – a házias kemencés lepényről is gondoskodtak, de egyéb finomságokat is fogyaszthattak az érdeklődők.

 

 

A délután folyamán Tatai Robi, a Séfek séfe gasztro-tehetségkutató műsor nyertese bazsalikonos borsófőzeleket készített pisztránggal a színpad előtt kialakított látványkonyhában. Miután elkészült, a kóstolás következett. A nap folyamán Takács Gergely bútorkiállítását  és kopjafa-avatási ünnepséget is megtekinthettek a résztvevők.

 

 

Pongrácz Kálmán Csemadok-tag és szervező hírportálunkkal ismertette a rendezvény célját. Az immár harmadik alkalommal megtartott Csemadok családi napba a szervezet vezetősége igyekezett a családokat is bevonni: kulturális és városi rendezvényeken. „Ezek nem is kimondottan családokról szóltak, hanem különböző témákat szólítottak meg, és azt gondoltuk, hogy ez a rendezvény komplex családoknak szól, a kicsiktől a nagyokig, egészen az ugrálóvártól az egészséges életmódig.”

 

 

Az első két családi nap legfőképp kulturális jellegű volt, amely családokat szólított meg, hogy legyen kicsiknek és nagyoknak szórakozási lehetőség.

 

„Idén úgy gondoltuk, hogy az egészséget is bevetjük a rendezvényen, s így lehetőségünk lesz olyan pluszprogramokat megvalósítani, mint például a testtömeg-index-, a vércukorszint-mérés, stb., valamint a dietetikus életmóddal és a szépkorúak elhelyezéséről, illetve életének megkönnyítésével kapcsolatos tanácsadás.” – fogalmazott Pongrácz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!