A Novohrad-Nógrád Geopark Jogi Személyek Társulása, a Geopark területén lévő felsőstagozatos iskolák részére, a Zöld Tanulmányi Alap (Zelený vzdelávací fond) támogatásával előkészített programsorzata keretében, a Gömöralmágyi Alapiskolában és Óvodában tartott bemutatót. A résztvevőket Agócs Péter, az iskola igazgatója üdvözölte.

 

A kiállítás táblái

 

A program három részből tevődött össze. Az iskola aulájában a Novohrad-Nógrád Geopark Jogi Személyek Társulása kiállítását láthatták az iskola diákjai. A táblákon a geopark szlovákiai és magyarországi területének  legjelentősebb értékeit láthatták a diákok. Így a területén található várakat is, melyek különlegessége, hogy történelmi jelentőségük mellett földtörténeti és természeti értéket is képviselnek.

 

 hirdetes_400x285  

De bemutatják a terület egykori kőbányait, ahonnan több országba is eljutottak az itt kitermelt kövek, a kazári „Badland”-et, az ipolytarnóci ősmaradványokat, a mucsényi barlangot, a beéri sziklákat és más helyszíneket is.

 

 

 

A kézműves foglalkozásokat az iskola pedagógusai Fehér Henrietta és Šestáková Anna vezették. Ezeken a jelenleg más gyűjthető és szedhető őszi termésekből, színes levelekből készültek képek és alkotások.

 

 

 

 

A vetítettképes előadások közül az első a geoparkok, benne a Novohrad-Nógrád Geopark kialakulását, működését, a terület kulturális helyszíneit mutatta. Szó esett többek között  a várakról (Fülek, Somoskő, Salgó, Ajnácskő, Hollókő), a kastélyokról, templomokról (Fülek, Gömöralmágy), búcsújáró helyekről (Mátraverebély, Mária-kút, Galamba), faluházakról és néprajzi gyűjteményekről (Kalonda, Egyházasbást, Mucsény).

 

 

A geológiai helyszíneket Gaál Lajos, geológus barlangász mutatta be. A tanulók megismerkedhettek azzal is, hogy hogyan jöttek létre a vulkáni csúcsok, hogyan alakultak ki a homokkövek, s mit árulnak el a földtani múltról a  kőbányák, melyek nagy részében ma már nem folyik kitermelés.

 

Gaál Lajos

 

A geoparkok természeti kincseit és értékeit Balázs Csaba, ökölógus, biológus mutatta be. Növények, virágok, vízi- és erdei állatok, madarak, bogarak, lepkék sora volt látható a hozzájuk tartozó ismeretekkel együtt. Az előadó kiemelten szólt arról, hogy mennyire fontos az, hogy a gyerekek ne a számítógépeken, mobiltelefonokon keresztül ismerkedjenek a természettel, hanem járják be az erdőket, mezőket. Példákon említve azt, hogy gyermekkorában milyen élményeken keresztül ismerkedett meg az erdőkkel, a madarakkal, azok hangjával.

 

Balázs Csaba

A sorozat következő bemutatója a várgedei alapiskolában lesz.

 

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!