A Losonci Városi Hivatal évente több különböző nehézségi fokozatú túrát szervez az érdeklődők számára. A kezdeményezés ötletadója néhány évvel ezelőtt Pavol Baculík, Losonc város polgármester helyettese volt. Nem teljesen véletlenül, hiszen „civilként“ tornatanárként ténykedett, aki aktívan sportol, fut, kerékpározik, túrázik. Mint  elmondta, amíg az első rendezvényeken alig két tucatnyian vettek részt, az érdeklődők száma jelenleg már közelíti a százat.

 

Pavol Baculík

 

Nem volt ez másképpen a hétvégén megtartott őszi túrán sem, mely az eredetileg tervezett helyszín helyett Losonc határában, az 1451-es Losonci csata helyszínein valósult meg. A gyalogtúra társzervezői a losonci Novohrad (Nógrád) és a Phoenix Lutetia polgári társulások voltak. A túra vezetője Jozef Klinda, a közelmúltban megjelent, a losonci csata újraértelmezett, a portálunkon is bemutatott könyv szerzője volt, aki  ezúttal a gyakorlatban mutatta be  a csata helyszíneit.

 

 hirdetes_400x285  

 

A gyalogtúra a Losonchoz tartozó Kisfalu kocsmájában vette kezdetét, melyet a korántsem  kedvező időjárás ellenére megtöltöttek a résztvevők. Pavol Baculík rövid bevezetője után Alexandra Pivková, Losonc polgármester-asszonya, valamint Anna Záborská, az Európai Parlament szlovákiai képviselője üdvözölték a jelenlévőket.

 

Anna Záborská

 

A Kisfalu fölé magasodó dombról nyílik az egyik legszebb kilátás Losoncra. Főleg tiszta időben, napnyugtakor érdemes ide kijönni, amikor a Nap a város mögött lenyugszik, azt követően pedig a fokozatosan kigyúló utcai megvilágítás kápráztatja el a nézelődőt. A háttérben látható Gács és a Gácsi Várkastély is. A helyből érkezett résztvevők egy része töredelmesen bevallotta, hogy először jár errefelé. A csatában itt volt Hunyadi János álláshelye.

 

,

 

Az ellenfél, a túloldalon az ugyancsak Losonchoz tartozó Szalatna község határban lévő dombtetőn alakította ki az álláshelyét. A községben található kastély egykori tulajdonosa és lakója Hubay Jenő, neves hegedűművész, zeneszerző volt. A két helyszín között jelenleg a Zólyom-Kassa főútvonal vezet, mely a csata idején nem létezett. A csepergő eső ellenére is érdekes volt átgondolni, hogy mit láthattak a két ellenfél Hunyadi János és Ján Giskra csapatai. A túra résztvevői bejárták a dombtetőt, majd az erdőn keresztül  ereszkedtek le a két domb közötti völgybe, amely a csata idején mocsaras terület volt.

 

 

 

Jozef Klinda elmondta, hogy az ismert leírások egyetlen csatáról szólnak, melynek eredménye Hunyadi János szégyenletes veresége volt. A hadtestek és katonák számát tekintve Hunyadi sereg többszörös túlerőben volt, mégis vesztett. A korabeli dokumentumokat, leírásokat, térképeket, s nem utolsó sorban a jelen helyszíneit tanulmányozva Jozef Klinda arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az ütközet, három csatából állt. A séta záró része a döntő, harmadik csata helyszínét járta be, és az Apátfalvi temetőben zárult.

 

 

 

A helyszín egykor Királyhegy megnevezéssel szerepelt a történelmi dokumentumokban. Jól működő, ciszterci kolostor állt itt, gazdasági épületekkel, közelében kis malommal. Apátfalva község nem létezett, Kisfalu község pedig  a domb határában volt, tehát nem a mostani területén.

 

 

 

A helyszínt a múlt század végén régészeti szempontból is kutatták, s megerősítették, hogy a temetőt az egykori apátság helyén alakították ki. A temetőben elvégzett ásatások során rábukkantak az apátság alapjaira. Feltehetőleg érdekes eredményeket hozna magával a szomszédos mezőn kivitelezett ásatás is, de erre eddig nem került sor. Ennek elvégzése kérésként fogalmazódott meg a város jelen lévő képviselői felé. A túra terepi része a Losonci Csata emlékére felállított emléktábla megkoszorúzásával ért véget.

 

 

 

Maga a rendezvény az apátfalusi Prístavka kocsmában zárult, ahol Jozef Klinda válaszolt a résztvevők kérdéseire. Ezek közül talán a legérdekesebbet František Radinger barlangász tette fel, aki az egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a fentebb említett feltárásnak is.

 

A kérdés arra vonatkozott, hogy a csata feltételezett egy hónapja alatt honnan szerezték a csapatok az ellátásukhoz szükséges vizet? Jozef Klinda elmondta, hogy feltételezése szerint a katonák már ideérkezésük előtt biztosították a csapataik vízellátását, a környékbeli települések (Szalatnya,  Fábianka, Kisfalu ill. Tugár) kútjaiból. A csapatok ellátására vonatkozó adatok nem maradtak fenn.

 

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!