Városnéző séta az egykori gyárak nyomában Losoncon

Losonc gazdasági fejlődésének meghatározó időszaka votl a 19. század második fele, amikor a város területén több olyan gyár létesült, amely jelentőségében túllépte a város, de a megye határait is. Aligha véletlen, hogy ezek többsége az 1871-ben kiépített vasútvonal közelében épült fel, hiszen így csak a saját iparvágányaikat kellett létrehozni ahhoz, hogy termékeiket olcsón el tudják juttatni az ország jelentősebb területeire, de azon túl is.

Mai értelemben egy „ipari negyed” jött létre itt, melynek területét Böszörményi István helytörténész kalauzolásával a legutóbbi losonci városnéző séta járta be.

   

Az egykori Rakottyay zománcozó gyárból több épületrész is megmaradt. A gyár épületei 1891-92 között készültek el a mai Rázusova utca környezetében a Vasúti állomás közelében. Termelése „Losonci Magyar Bádog- és Vasedény Zománcozógyár Rakottyay György és Társai“ névvel 1892. május 2-án indult meg. Alapító tagjai Rakottyay György (1858-1914), Búlyi János, Belák Dániel, Muraközy István, losonci vállalkozók voltak.

A gyár műszaki vezetésével először Rakottyay Györgyöt, kereskedelmi irányításával pedig Bulyi Jánost bízták meg. Az indulásnál 80 munkást alkalmaztak, számuk 1910 körül már 800-1000 körül mozgott. Termékeit (zománcozott és horganyozott edények, csiszolt áruk) a világ számos helyére szállították.

A gyár vezetése nagy figyelmet szentelt alkalmazottjai szociális ellátásának. Ennek részét képezte az is, hogy a területén artézi kutat fúratott, amely a mai napig működik. A öblítő rendszerrel végzett fúrást 1895. november 11-én kezdték meg és a vízsugár 1896. november 11-én tört fel 306 m mélységből. A város a 200 méteren felüli költségekhez 595 Frt-vel járult hozzá. Vízhozama 8 l / perc volt.

A 20. sz. elején a gyár vezetése a munkásai számára a mai Zólyomi úton épített munkáslakásokat. Az alkalmazottakat szolgálta két, közösségi célokat szolgáló épület is, amelyek a mai Nejedelého és Rázusova kereszteződésében, annak két oldalán épültek fel. Munkáskaszinó, étterem, táncterem is működött bennük.

Rakottyay György halála után 1914-ben fia, Rakottyay Gyula vette át a gyár irányítását. A gyár a gazdasági válság, de főleg a cseh ipari tőke durva beavatkozásának eredményeként 1927-ben szűnt meg. Épületeinek egy részét, a kéményeit lebontották, helyükön lakóházak épültek, további épületeit átalakították, egy részüket napjainkban  vállalkozások használják.

Valamivel korábban, a szomszédságában épült fel a Sternlicht zománczozó gyár, amely 1884-ben kezdte meg működését „Sternlicht S. és Társai első magyar bádog- és vasedény-zománczozó gyár” néven. Alapítói Sternlicht Sámuel és Schein Fülöp voltak. Elsősorban zománcozott konyhai edényeket és háztartási eszközöket gyártottak.

Energiaszükségletét saját gőzgépeivel és villanytelepével biztosította. Termékeiket Ausztriába, a Balkán államaiba, Oroszországba, Ázsiába és Észak-Amerikába szállították. Ott voltak az 1896-os milléniumi kiállításon, s jelentős sikereket értek el világkiállításokon is. Termelése a nagy világválság idején 1928-ban szűnt meg. A gyárberendezéseinek jó részét Csehországba szállították.

A 20. század második felében épületeinek egy részében bútorgyár működött, fő épületében irodák voltak. Az 1989-es változások után a termelését leállították, az épületek magántulajdonba kerültek. Tulajdonosai teljesen értelmetlenül nagy részüket lebontották, ami megmaradt, romos állapotban van. Csodával határos módon megmaradt egy kéménye is, amely az utolsó ilyen emléke az egykori losonci gyáripar dicsőségének.

Gyakorlatilag egy tégla sem maradt meg a Mezőgazdasági gépgyárból. Szeberényi Lehel losonci író egyik visszaemlékezéseiben részletesen leírta, hogy a „csehek” hogyan hordták el a Mezőgazdasági Gépgyár gépeit és berendezését. Legjelentősebb igazgatója  Tarján Ödön volt, aki emellett a Prágai Magyar Hírlap fenntartójaként, támogatójaként is ismert személyiség.

A jelentős területű gyárban mezőgazdasági gépeket gyártottak. Az 1. világháború alatt a katonaság számára gyártott szekereket, vasvázákat, sőt kis kaliberű ágyúkat is. A 20. század közepén itt kapott helyet a csehszlovák dohányjövedék dohánybeváltója, amely mintegy 150 munkást (főleg nőket) foglalkoztatott.

A mai Tesco tüzletközpont (Zólyomi út) területén épült fel 1910-ben Rakottyay György és társai gőztéglagyára, amelynek 37 holdnyi területen, 8 épülete volt. Korának legmodernebb gyárai közé tartozott, a téglakészítésben az akkor elérhető legfejlettebb technológiát, automatikus gyártósort alkalmazták. Elsősorban helyi, a közelben bányászott nyersanyagból dolgozott.

Átlagosan 50-60 munkást foglalkoztatott, évi termelése elérte az 5 millió téglát. Az 1. világháború után, 1925-ben a Krausz család tulajdonába került, akik a samott gyártását részesítették előnyben. 1 944 júniusában az épületeiben összpontosították a losonci gettóból ide vezényelt zsidókat, s innen küldték őket a koncentrációs táborokba. Közöttük volt a család tagja. Krausz Péter is.

Az üzemet 1949-ben államosították, s rövid ideig Szlovák téglagyárak (Slovenské tehelne) nemzeti vállalatként jegyezték. 1950. január 1-én az Ipolymenti Téglagyár nemzeti vállalat része lett, amelyhez az ugyancsak a városhoz tartozó fábiankai részleget is csatolták. Az 1967-68-as években égető kemencéit földgázfűtésre állították át.

Az 1980-as évek végén jelentősen csökkent a tégla iránti kereslet, felszámolásra ítélték A rendszerváltás után magántulajdonba került, de gyártás leállítását az új tulajdonosa sem tudta megakadályozni. Gyári részét a TESCO áruház építése előtt bontották le, abból mindössze az egyik kemence egy része maradt meg.

A kisebb gyárakhoz tartozott a közelében 1906-ban felépült Selmeczy Miklós első magyar sörétgyára, amely a korabeli ország egyedüli ilyen üzeme volt. Sörétet és ólomzárat gyártott. Energiaellátását 6 HP teljesítményű benzinmotor biztosította, akkor 8 alkalmazottja volt. Évi termelékenysége az 1910-es években elérte az 50 vagon sörétet. Ellátta a hazai piac 2/3-át, Ausztriába is szállított.

A séta a Köztársaság tér mellett felépített Herzog és Kohn Szeszfinomító gyárnál (rum és likőrgyár, sör- és bornagykereskedés) ért véget. A gyárat 1891-ben alapította Herzog Ignác és Kohn Dezső. Tíz évvel később már országos hálózatú szeszfinomítóként ismerték. A gyártelep nagy része 1911. július 29-én villámcsapás következtében leégett, de rövid idő alatt újraépítették.Az 1920-as években a „Szeszfinomítógyár, szesz szabadraktár, szeszdenaturálótelep” egyike volt a város területén megmaradt és működő gyáraknak.

Irányítását 1929-ben Herzog Sándor vette át, 1929-ben Herzog György is belépett a cégbe. Átlagosan 35 munkást és 10 tisztviselőt foglalkoztatott. Az üzem a II. világháború után RISO konzervgyárként vált ismertté, s egészen 1990-ig működött. Nagy mennyiségben dolgozott fel gyümölcsöt, melyekből főleg .konzerveket, ecetet, gyümölcsleveket, gyümölcsborokat állítottak elő. Külföldre is szállítva azokat. 1989 után szűnt meg. Megmaradt épületeit jelenleg különböző vállalkozások használják.

Puntigán József