Szemezgessünk a Pozsonyi járás jövő heti programajánlójából!

 

2019. január 22. (kedd) – „Csontváry én vagyok“ – Huszárik Zoltán rajzai és Markovics Ferenc standfotói (kiállításmegnyitó filmvetítéssel egybekötve a Magyar Kultúra Napja alkalmából)

 

Január 22-én, kedden 17.00 órai kezdettel nyílik a „Csontváry én vagyok” című, Huszárik Zoltán rajzait és Markovics Ferenc standfotóit felvonultató kiállítás a Pozsonyi Magyar Intézet épületében.

 

 hirdetes_810x300  

A filmművész-grafikus Huszárik Zoltán alkotói pályája igen rövid, a létrehozott művek azonban a filmművészet remekei: Elégia, Capriccio, Tisztelet az öregasszonyoknak, Amerigo Tot, A piacere, a két nagyjátékfilm ‒ Szindbád és Csontváry; valamint a filmekkel szinte naplószerűen együtt születő rajzok.

 

Aki Huszárik Zoltánra emlékezik, életművét értelmezi, meg kell említenie sokoldalúságát, a képzőművészi és írói tehetséget, mely a filmművészetben nyerte el végső kifejezési formáját. Huszárik addig nem látott képi univerzumot teremtett filmjeiben és rajzaiban, sűrített képszavakkal fogalmazva, új nyelvi logika, új ritmus szerint.

 

 

Kurátor: Medve Mihály (Műcsarnok, Budapest)

A kiállítást megnyitja: Huszárik Kata, színművész

 

A megnyitót követően bemutatásra kerül Huszárik Zoltán: CSONTVÁRY című filmje (1980, 106 perc). Szereplők: Ichak Finci, Holl István, Drahota Andrea, Dajka Margit, Balázs Samu

 

A filmben a színész Z. szerepeiben keresi művészi és magánemberi énjét, így Csontváryban, a festőben, akit a színpadon kell alakítania. Csontváry, a festő-zseni életét, gondolatait, mindennapjait a mindenség tölti ki, ő és a kozmosz azonosak. Az élet minden pillanatát csodaként éli meg és prófétai küldetéstudattal akarja átadni a csodát az embereknek. Végül is Csontváry vagy Z. az, aki Libanonban, Taorminában, Athénban, vagy az arab sivatagban jár, keresi önmagát fáradhatatlanul. A festő feladatát akarja beteljesíteni, a színész pedig önmagát meglelni a festőben.

 

2019. január 24. (csütörtök) – A természet magányos, zseniális vándorai – Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben 1853–Budapest 1919) – Mednyánszky László (Beckó 1852–Bécs 1919) – kiállításmegnyitó

 

Január 24-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel kerül megrendezésre A természet magányos, zseniális vándorai című, Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László alkotásait felvonultató kiállítás a Mirbach-palotában (Pozsonyi Városi Galéria, Ferencesek tere 11.). A kiállítás, amely a Magyar Kultúra Napja alkalmából valósul meg, a XIX. és a XX. század fordulójának két, csodálatos életutat megjárt művésze halálának századik évfordulója emlékére jött létre.

 

Mednyánszky László és Csontváry Kosztka Tivadar egy esztendő eltéréssel születtek Felvidéken, a Kárpátok és a Tátra fenséges vidékén, de míg Mednyánszky László már 18 évesen a Müncheni Művészeti Akadémián tanult, Csontváry majd negyvenéves korában kezdte el ugyanott a művészeti stúdiumokat. Mednyánszky több ezer festményből álló életművet hozott létre, addig Csontvárytól száznál kevesebb festményt ismerünk – igaz, festői munkássága csak egy évtizedig tartott.

 

 

A pécsi Janus Pannonius Múzeum több mint 14 000 művet őrző képzőművészeti gyűjteményéből kiválasztott 16 darab Mednyánszky- és Csontváry-festmény kis számuk ellenére is maradandó élményt adva teremti meg az emlékezés és tisztelgés lehetőségét a szülőföldön.

 

A kiállítás kurátora: Sárkány József művészettörténész.

Zongorán közreműködik: Fekete Tamás.

A kiállítás 2019. március 31-ig tekinthető meg.

 

2019. január 25–26. (péntek és szombat) – Szentgyörgyi pincenapok (Deň svätojurských pivníc 2019)

 

Az idei 12. Szentgyörgyi pincenapokon 29 pincében 32 borász várja a borkedvelőket. A pincék pénteken és szombaton is 13.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva.

 

Az egynapos belépő 28 euró, mely tartalmazza egy kóstolópoharat, tarisznyát, egy térképet a pincékről, valamint 15 euró értékben kuponokat a borvásárláshoz.

 

 

2019. január 26. (szombat) – 9. Pozsonyi Magyar Vigadóbál

 

Január 26-án, szombaton 19.00 órától rendezik meg a 9. Pozsonyi Magyar Vigadóbált a pozsonyi Vigadóban, a Szlovák Filharmónia épületében.

 

Fellép a BON BON és a Princess vonós trió. A belépőjegy 70, illetve 110 euróba kerül. A jegy ára tartalmazzák az aperitívet, vacsorát, egy pohár bort és kávét, az éjféli büfét, valamint a műsort.

 

 

Összeállította: Takács Henrietta

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!