Nyitókép: romkato.ro

 

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek január 21-i ünnepi körlevele értelmében a június 1-jei pápalátogatás napját fogadalmi búcsúvá nyilvánította. A világmagyarság határok feletti összetartozásának ünnepét azonban  június 8-án, szombaton tartják, amely az Egyházfő látogatását követő hétre esik.

 

A pápa csíksomlyói látogatására a gyulafehérvári érsek útmutatásai szerint már négy hónappal korábban elkezdődik a készülődés a katolikus egyházakban. Az előkészületek részét képezik többek között a Ferenc pápa és az erdélyi látogatása tartalmú előadások bemutatása; a vasárnapi szentmiséken elhangzódó egyetemes könyörgések bővítése a főpásztori körlevélben javasolt könyörgések egyikével; a szentmisék utáni ima elmondása, amely Ferenc pápa látogatásának lelki ajándékáért szolgál; nagyböjti triduumok megtartása.

 

Forrás: szabolcsihir.hu

 

 hirdetes_810x300  

Potyó Ferenc pápai prelátus, a gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynöke a Maszol internetes hírportálnak adott interjújában ismertette a pápa csíksomlyói látogatásának részleteit.  Beszélt arról, hogy a tervek szerint az Egyházfő június első napján tizenegy órakor helikopterrel repül Erdélybe. A latin nyelven tartandó szentmisét megközelítőleg 11:45-kor mutatják be.

 

Amellett, hogy magyar nyelvre is fordítják, románul mobiltelefon segítségével lesz elérhető. A pápai prelátus hangsúlyozta azt is, hogy a nagyszabású ebéd helyett mindössze szűk körben tartott étkezésre kerül sor, ugyanis a pápa számára a hívekről való gondviselés, az ő lelkesítésítésük a fontos. Ferenc pápa néhány órán belül tovább is utazik, hiszen a programja szerint délután Iașiban (Jászvásár) várják.

 

Potyó Ferenc pápai prelátus elmondta, hogy megközelítőleg ötszázezer látogatót várnak.  Véleménye szerint az, hogy a csíksomlyói búcsúra évenként rengeteg ember összegyűl, a kegyelem csodájának nevezhető.

 

A gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynökének elmondása szerint felmerült annak lehetősége is, hogy a pápai látogatáskor tartott szentmisét egy időpontra tűzik ki a csíksomlyói búcsúval, viszont a ferences atyák, a csíksomlyói kegytemplom őrei másképp döntöttek.

 

 

Laky Erzsébet

Források: magyarkurir.hu/szekelyfold.ma

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!