Dalszínház-múzeum, a losonci Kármán Színház jubileumi műsora

Harminc évvel ezelőtt, 1989. március 6-án egy piciny színháztörténelmet írt a losonci színjátszás. Közel 20 éves (színház)hallgatás után a Csemadok losonci alapszervezet keretében pár hónappal azelőtt létrejött csoport ezen a napon mutatta be a losonci Kultúrház színpadán Kármán József-Szabó Magda: Fanni hagyományai c. művét.

Nagy sikerrel, és ezt követően még 13-szor. A teltházas előadáson jelen volt és tudósítottak a Szlovák Rádió Magyar adása és az akkori magyar nyelvű lapok munkatársai is.

   

A darab és szereplői kissé bonyodalmas, mondhatnám zűrös módon eljutottak a komáromi Jókai Napokra is, ahol ugyan nem váltottak ki osztatlan szakmai sikert, de a csoport megmaradt, és  képes lett arra, hogy a követő években megoldja a látszólag megoldhatatlan feladatokat is.

Belelapozva az 1989-es előadás színlapjába, ezt olvashatjuk benne:

„Színjátszó csoportunk 18 évi hallgatás után ismét színrelép. Annak idején a színjátszás szervezetünk megalakuásával egyidőben indult meg. Immár 40 éve. Az első húsz évre 21 színházi bemutató jutott. Többek között olyan nagysikerű darabok, mint a János vitéz, Csárdáskirálynő vagy a Kőszívű ember fiai. Sajnos 1971-től napjainkig egyetlen színházi bemutatóra sem került sor. Eltekintve néhány műsoros esttől.

Mostani szereplőink között akadnak olyanok is, akik részt vettek az első húsz év munkájában. Bízunk abban, hogy az újjáalakult csoportunk bemutatója egy újabb sikeres korszak kezdetét jelenti.

Miért éppen a Fanni hagyományaira esett a választásunk? A színmű bemutatójával a Kármán József Irodalmi és Kulturális Napokat nyitjuk meg. E rendezvénysorozatot húsz évvel ezelőtt rendeztük meg először. A darab első színrevitele is ehhez az időponthoz kötődik.

Rendezőnk, Horváth Lajos innen, a szülővárosából indult a művészi pályára – akkor húsz évvel ezelőtt az óbester Szilárd szerepét játszotta. Többéves színészi gyakorlat, valamint a prágai főiskola elvégzése után  most a Magyar Területi Színház rendezője“.

Horváth Lajos ma már csak az égi páholyából nézheti, követheti a losonci színház történetét. Akkor, 1988 nyarán a Duray Évával való beszélgetései során született meg a losonci színjátszás újraindításának gondolata, em egészen tudva, hogy az hogyan is valósítható meg. Hiszen a szervezet mindössze egy állandónak mondható helyiséggel rendelkezett, ahol a vezetőségi üléseit tartotta, s ez bizony még „amatőr színházi“ szinten sem nem volt elég színdarab bemutatására.

De ekkor is, mint már sok más esetben Losonc kultúrtörténetében, bebizonyosodott, hogy az akarat és kitartás  minden esetben és körülmény között győzni tud. Az alapszervezet elnöke Dancs Dezső Csehszlovák-Szovjet Barátság Házában (egykor YMCA, ma zeneiskola) intézett el próbatermet. Sikerült szintén elintézni, hogy időről időre a csoport rendelkezésére álljon a Városi Kultúrotthon kis színpaddal ellátott terme, majd az akkor katasztrofálisan rossz állapotban lévő nagyszínpada is (a reflektorok egy részébe Horváth Lajos és a csoport tagjainak ismerettségeit kihasználva  kellett égőket beszerezni,  a takarításról nem is szólva). De ha nincs Rapp és kultúrházának színpada, az ottani illetékesek odaadó segítsége, akkor nem biztos, hogy a darab megéli a színrevitelét.

Nem lehet feledni az emberileg igen érzékeny rendező, Horváth Lajos „intelmeit“ sem, amelyek akkor hangzottak el, s talán nem is annyira voltak érthetőek „… ó, ha én ott hagyom a családomat miattatok és eljövök, akkor elvárom, hogy Ti is annak megfelelően viselkedjetek…privát, pitiáner ügyeiteket a lábtörléssel együtt az ajtó előtt kell hagynotok. A színház teljes embert kíván, a színpadon szereplők vagytok nem köznapi emberek … értetek haragszom, nem ellenetek“.

A idézett szavak igazságát a később a Kármán József nevét felvevő színjátszó csoport majd színház 30 éves története bőven bizonyította. A csoport kudarcai és sikerei mögött mindig jelen volt a tagok hite és akarata. A belső összetartás, egymásra figyelés, vagy éppen ezek hiánya szinte minden esetben hozta a maga szép, vagy kevésbé szép eredményét.

Horváth Lajos egyik vágya volt, hogy Losoncon legalább félprofi társulat jöjjön létre. Ez annyiban talán teljesült, hogy a társulat darabjainak nagy hányadát félprofi és profi rendezők vitték színpadra, hogy  pl. az akkor Amália szerepét játszó Tóth Éva éveken keresztül a Kassai Thália Színház színésze, majd munkatársa lett, hogy a később a csoporthoz csatlakozott Erdélyi Gábor, aki ma a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház oszlopos tagja, aki a színészi szerepek játszása mellett több darab rendezését is magára vállalta.

A Losonci (fél)profi színjátszás álma nem valósult meg. Annak ellenére sem, hogy ez nem csak Horváth Lajosnak jutott eszébe. A magyarországi színjátszás létrejöttének emblematikus egyénisége, Kelemen László (1762-1814) budai színtársulata 1800 tavaszán azzal a szándékkal vette bérbe a losonci piactéren (ma Kubinyi) lévő Arany Sárkány fogadó színpadát, hogy ott állandó színházat hozzon létre.

A leányragadás című vígjáték bemutatója után a kor szokásainak megfelelően bált is rendezett. Bár a további részletek is érdekesek lehetnek, elégedjünk meg annyival, hogy a szándék csak szándék maradt, a társulat 1801. április 1-én tönkrement. Ennek oka volt az is, hogy a részben Gyöngyösről (a Kármán Színház hosszú éveken keresztül dolgozott együtt a Gyöngyösi Játékszínnel, melynek rendezője a losonci származású Jankovits Jenő volt) magukkal hozott adóságokat nem tudták fizetni.

Az újabb kísérlet a 19. század végén történt, amikor a Városi Képviselő Testület határozta el profi színház létrehozását és felépítését (erre az akkori Városházával szembeni teret jelölték ki, mely ma is beépítetlen). A színház épülete nem épült fel, a mai Vigadó nagytermét alakították át modern színpaddal ellátott színházi teremmé, melyet 1895. október 2-án adtak át a rendeltetésének.

Profi színház Losoncon ugyan nem lett (azóta sem), színházi élet viszont igen. Hiszen pl. a 20. század első felében számos neves színház, még nevesebb színészeivel töltött el hónapokat a városban. Volt év, hogy közel 100 színházi előadás került bemutatásra.

 A Kármán Színház fennállásának 25. jubileumát telt ház előtt az „Egy hét a kávéházban” címet kapott kabaréműsorral ünnepelte, s ezt a hagyományát 30 év után sem változtatta meg.

Az ünnepi műsornak az első darab bemutatójának színhelye, az azóta B.S. Timrava Színház megnevezést kapott kultúrház adott helyet Dalszínház – múzeum címmel Erdélyi Gábor rendezésében. Alapját a 2004-ben, Jankovits Jenő általa rendezett Régi idők mozija c. bemutató után előkészített, de színpadra nem került „folytatása“ képezte, mely a rendező válogatásában főleg Heltai Jenő által írt színpadi jelenetekkel bővült. A losonci közönség által kiemelten kedvelt  slágerek, kabaréjelenetek, dalok ezúttal is belopták magukat a nézők szívébe.

Csák István, a Kármán Színház vezetője a bemutató végén köszönetet mondott mindazoknak akik a 30 év alatt segítették a csoport munkáját. Szereplőknek, családtagoknak, feleségeknek és férjeknek, támogatóknak. Egy Ady Endre vers sorait elmondva pedig hitet tett amellett, hogy lesz folytatás.

Puntigán József